Thomas Sowell: Economic Facts and Fallacies

Thomas Sowell kiváló és hiánypótló könyvet írt a közgazdasági tényekről – és az azokat elfedő politikailag korrekt mítoszokról. A könyvben sorra veszi ezeket mítoszokat és megcáfolja őket. Kötelező olvasmány konzervatívoknak..

Nem célom lelőni a poénokat, de kedvcsinálóként nézzük meg mit ír Sowell a nemi egyenlőtlenségekről. (Valószínűleg a magyar olvasó számára érdekesebb és relevánsabb mint mondjuk a fekete-fehér-ázsiai mítoszok vizsgálata.) Tény, a nők kevesebbet keresnek mint a férfiak. A teljes munkaidőben dolgozó nők 2004-ben körülbelül egynegyedével kevesebb pénzt vittek haza mint a hasonló férfiak az Egyesült Államokban. A politikailag korrekt bölcsesség bármilyen különbségre persze: diszkrimináció.

Bár Sowell nem zárja ki a diszkriminációt, de néhány érdekes ellentmondásra felhívja a figyelmet:

1. Más foglalkozásokat választanak a férfiak és a nők. A férfiak magasabb bérezése talán összefügg azzal is, hogy a férfias munkakörök kellemetlenebbek. Egy kellemetlenség: a munkahelyi halálos balesetek áldozatainak 95%-a férfi.
   
2. A házasság máshogy hat a nők mint a férfiak keresetére: A házas nők kevesebbet, míg a házas férfiak többet keresnek, mint a sosem házasodott társaik. Valószínűleg működik valamilyen munkamegosztás a házasságon belül. Vagy a házas nőket jobban diszkriminálják?
   
3. A házasodási hatás olyan erős, hogy a fizetéskülönbség meg is fordul. A sohasem házasodott 40-64 év közti nők átlagkeresete, 47,000 dollár, lényegesen meghaladja a hasonló férfiak átlagkeresetét, 42,000 dollár. Talán a nem házasodott férfiakat diszkrimiálják a nem házasodott nőkkel szemben?
4. A gyermekvállalás magyarázni látszik a hosszú távú eltéréseket. Minél korábban házasodnak a nők és minél több gyereket nevelnek, annál nagyobb a rés. Például, a kevés gyerekkel és késő házasodással jellemezhető harmincas években a nők munkahelyi szerepvállalása, egyetemi előrejutása lényegesen jobb volt, mint a baby-boom idején, az ötvenes években. (Ami ellentmond a lineáris "haladást" vizionáló uralkodó nézetnek...)
5. Minél vagyonosabb a család, annál kevesebbet dolgoznak a nők. Vajon azért mert a jól kereső férjjel rendelkező nőket diszkriminálják? Vagy csak kevesebbet akarnak dolgozni és meg is engedhetik maguknak?
   

Érdekes kérdések és a könyv még érdekesebb lesz, amikor bűncselekményekről, a fejlődő országokről, a tudományos életről vagy éppen a bőrszínről van szó. (Ez utóbbihoz érdekes adalék, hogy Sowell feketeként milyen objektivitással, tényleg harag és részrehajlás nélkül tud írni.)

Sowell könyvét nemcsak a konzervatívok, hanem a közpolitikáról komolyan gondolkodók is haszonnal forgathatják. Először ugyanis meg kell értenünk, mi okozza a különbséget, aztán tudunk csak dönteni a helyes beavatkozásról. Orvosi hasonlattal, előbb kell tudni a betegséget mint a operálni. Ha a megfigyelhető különbség egyéni döntésekre vezethető vissza az nyilván más választ (adott esetben semmilyet sem) követel, mint ha komoly jelek utalnak diszkriminációra. Az értelmes gondolkodás, ha ugyan nem is mindig politikailag korrekt, de kifizető.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Egy adójavaslat

Madár István cikkét és adójavaslatát ajánlom a portfolio.hu-ról:

A megoldást sokkal inkább a kedvezmények drasztikus(!) megnyirbálása, a jelentős adóegyszerűsítés, a marginális adókulcsok mérséklése, az adóellenőrzés fokozása, a büntetések szigorítása és a kommunikáció erősítése jelenthetné. A marginális adókulcs csökkentésére a bátor adóalap-szélesítés, és a progresszivitás enyhítése bőven elegendő fedezetet jelenthetne - ha lenne rá politikai bátorság. (Hangsúlyozzuk azt is, hogy ez nem politikai értékválasztás kérdése, hiába takarózik szívesen ezzel a kormányzat. A mai adórendszer hosszú távon senkinek nem jó, még a szegényebbeknek sem. Ma Magyarországon régiós összevetésben is kirívóan nagy arányú az adóeltagadás, ami a legméltánytalanabb újraelosztási mechanizmus a világon.)

A kiemelt idézet egy lényeges meglátást ad. Az adórendszer egyszerűsítése és a marginális adókulcsok csökkentése nem világnézeti pártpolitikai kérdés, hanem egyszerűen hatékonysági. A jelenlegi magas adóelkerülést mutató rendszer ugyanúgy nem felel meg egy szociáldemokrata mint egy konzervatív politikának.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Anti Anti

A negatív jelszavak taszítanak. Nemcsak azért mert gyűlölködésre buzdítanak, hanem azért is, mert trójai falóként működnek: A negatív jelszavak a alkalmasak az elfogadhatatlan, szélsőséges nézetek megerősítésére és legitimálására – ezért érdemes kerülni őket.

A negatív jelszavak vonzása egy formális logikai hibából következik. Csak a példa kedvéért induljunk ki a régi mondásból: Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Következik-e ebből az állításból, hogy aki viszont nem szereti a virágot az rossz ember? Sokan rávágnák az igent. Pedig nem következik. A mondásból nem tudunk meg semmit azokról, akik nem szeretik a virágot. A virágárus-lobbi minden tiltakozása ellenére sem.

A fejtegetés mindaddig ártalmatlan amíg virágokról és régi mondásokról beszélgetünk, de a negatív jelszavak fő terepe nem a virágvásárló úri közönség jellemének a leírása. Hanem a politika. Ahol a fenti formális logikai hiba sokkal súlyosabb következményekkel járhat.

Két nagyon durva példa az antifasizmus és az antikommunizmus. Azt hiszem, egyetértünk, hogy mind a fasizmus, mind a kommunizmus helytelen, szélsőséges és embertelen ideológia. És ettől minden antifasiszta és antikommunista jó emberré válik? Nem. Mert éppen a fasiszták vegyültek el lelkesen az antikommunisták között, és kommunisták épültek be az antifasiszta mozgalomba.

De ugye milyen nehéz ezt mondani: Nem minden antifasiszta politikai meggyőződése tisztességes. Vagy, nem minden antikommunista demokrata. (És hány vezető politikus élné túl a fenti magyarázatot? Nem sok, főleg ha Donald Rumsfeld teljesen helyénvaló döntéselméleti fejtegetésének a sorsára gondolunk…).

Ártalmatlanabb példa a 2004-es amerikai elnökválasztás negatív jelszava ABB – Anybody But Bush. Jól hangzik, de tökéletes ostobaság. A kedves jelszó-gyárosnak tényleg mindenki más jobb lenne? Idi Amin vagy Enver Hodzsa csak mint első tipp? Ugye, hogy nem…

A negatív jelszavak általában megpróbálnak többet kihozni valaminek az elutasításából, mint megfelelő pozitív gondolat támogatásából. Nagyobb lehet a mozgósító erejük, többen jönnek el tüntetni vagy szavazni – de sajnos pont azok, akikre semmi szükség nem lenne. Ez rövidtávon működik, de hosszú távon veszélyes játék.

A negatív jelszavak ugyanis kiválóan alkalmasak arra, hogy szélsőségeseket legitimáljanak. A szélsőségesek feltűnhetnek normális és tiszteletreméltó egyéniségek mellett. Vagy éppen politikai tőkét szerezhetnek azzal, hogy „én bezzeg elutasítottam X.-t vagy Y.-t.”.

Persze a legtöbb antifasiszta és antikommunista tisztességes, jó demokrata. De ne hagyjuk, hogy a negatív jelszavakkal takarózó szélsőségesek elvegyüljenek köztünk. És ehhez a legegyszerűbb út, ha nem használunk negatív jelszavakat.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Társszerzők: Clinton - Schwarzenegger

A Wall Street Journal vélemény rovatában Bill Clinton és Arnold Schwarzennegger közös cikket írt (Beyond payday loans). Miért nincs ilyen társszerzőség Magyarországon? Miért nem állnak ki közös, értelmes ügyekért mondjuk szocialista és fideszes politikusok?

Nekem hiányzik a magyar politikából a közös ügyért való kiállás. Rendben, utálják egymást a politikusok - de néha találják meg a közös a hangot. Bizonyítsák be, ha másért nem, hát jólfelfogott politikai érdekből, hogy képesek együtt gondolkodni politikai ellenfeleikkel. Rengeteg ilyen példa van Amerikában - nálunk miért nem?

Talán mi választók nem igényeljük ezt?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Gumiország

Mint az január közepén nyilvánosságra került, az Apollo Tyres beruházásával újabb gumigyár épül Magyarországon. Természetesen ez is állami támogatásban részesül (konkrétan 7 milliárd forintban), miképpen a munkaügyi jogsértéseiről elhíresült Hankook.

Dicséretes, hogy a kormány már a bejelentéskor nyilvánosságra hozta a támogatás összegét, pedig emlékezetes, hogy a Hankook támogatásairól szóló szerződéseket a TASZ segítségével kellett kiperelni a minisztériumból (itt zárójelben respect azoknak, akik Magyarországon anno végigverték az információszabadságról szóló törvényeket). Egy gondolatkísérlet erejéig tegyük fel, hogy semmiféle korrupció, átverés és politikusoknak csúsztatott kenőpénz nincs egy ilyen támogatás mögött, és foglalkozzunk azzal, miért jó az államnak egy gumigyár?

Természetesnek hat az az érvelés, hogy munkahelyeket teremt, ezáltal csökkenti a munkanélküliség közvetlen (munkanélküli-segély) és közvetett (nem foglalkoztatott munkaerő leépülése, stb) költségeit. Továbbá a profit és a bérek után adók és járulékok illetik a magyar államot: a beruházással keletkezik egy gazdasági többlet, amiből a gumigyár, alkupozícióit érvényesítve, megpróbál minél nagyobb szeletet kihasítani. Lehet, hogy még így is jól járunk.

Ugyanakkor az is világos, hogy ha egy kis cég akar Magyarországon üzemet létesíteni, akkor sem fog tudni kialkudni egy méretével arányosított hasonló támogatást, ha ő is munkahelyeket teremt és adókat fizet. Hiszen egy mondjuk 40 főt foglalkozgató céggel nem fog tárgyalni a kormány, nem lehet vakuk kereszttüzében mosolyogva kezet rázni, és mondogatni a népnek hogy a kormány, egyfajta kádári apafiguraként, ismét “munkahelyeket teremt.”

Az eredmény: a nagy üzemméretű iparágak szelektív támogatása. Ha ebben a formában vizsgáljuk, ez nem feltétlenül okos dolog: a nagy üzemméretű iparágakban a gyártás szintje gyakran (de persze nem mindig) alacsony hozzáadott értékkel párosul, a munkásoktól pedig nem vár el magas szintű képzettséget, de ennek megfelelően is fizeti meg őket.

Persze meg lehet próbálni Kínával versenyezni ezekben a szektorokban, de nem biztos, hogy az államnak pont ezt érdemes támogatnia.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Gyermekbűnözés - és az igazi áldozatok

Egy tizenéves késsel megszúr egy másikat a Blahán (részletek az Indexen). Széky János jól összefoglalja a reakciókat az ÉS-ben:

Tudás helyett két magatartási sablon van: a kérdés politikailag korrektnek vélt kerülése és az eszement rasszizmus.

Egyik rosszabb mint a másik. Normális (értsd nem gyűlölködő és nem rasszista) véleményt Papp László Tamás ír:

Ha pedig valakinek nincs polgárjoga, beszélhetünk-e nála akármiféle törvényi felelősségről?

Elméletileg levezetve mindez jól hangzik. Gyakorlati síkon nézve azonban kénytelenek vagyunk egyetérteni a csongrádi megyeszékhely fővádlójával. Méghozzá pont a gyerekek védelmében. A kiskorú bűnelkövetők áldozatai ugyanis zömmel nem a felnőttek, hanem iskolatársaik lesznek.

Bizony, az áldozatok azok, akiket késsel szurkálnak, leütnek, elveszik az uzsonnájukat. Érdemes elolvasni PLT kifejtését is.

Úgy tűnik, hogy szükséges van - arányos és jogos - szankciókra. A jelen helyzet fonákságát Robert Heinlein Starship Troopers regényének egy párbeszéde írja le (ahol korunkat kritizálják a távoli jövőből): Az elkövetővel szemben is méltánytalan, hogy tettei következményével hosszú ideig nem szembesül, torzul a viselkedése - addig amíg valami visszavonhatatlanul károsat nem tesz. És akkor jön egy brutális elzárás, kiszakítás a társadalomból. Amit nyilván nem érthet meg az elkövető, hiszen odáig minden elfogadható volt.

Nem humánusabb azonnal reagálni és büntetni? Időben lépni mielőtt a jellem és viselkedés torzul?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Te ki választanál? USA 2008

A következő teszt érkezett Roark-tól (köszönet érte). A http://www.stemwijzer.nl/ site kiválasztja az profilotoknak legjobban megfelelő elnökjöltek. (Ügyesen végigkérdezi, hogy mit tartotok jó álláspontnak, mennyire fontos az adott kérdés - és megnézi, hogy mindez mennyire van közel az egyes jelöltek programjaihoz.)

Kitöltöttem és a sorrend:

1. Mitt Romney (R)
2. Fred Thompson (R)
3. Rudy Giuliani (R)
4. John McCain (R)
5. Mike Huckabee (R)
6. Hillary Clinton (D)
7. Barack Obama (D)
8. John Edwards (D)

Nem tökéletes (egészen biztos valami egyszerű OLS regresszió fut a háttérben), de érdekes. Abban sem vagyok biztos, hogy magamtól is ugyanaz lenne a sorrend. Az viszont érdekelne, hogy nektek milyen eredményt hoz...

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

OECD: Túl magas a munka adója

Érdemes átfutni az Index cikkét, egy részlet:

Christopher Heady, az OECD szakértője elmondta: az OECD tagállamokkal összevetve Magyarországon túl magasak a munkára rakodó adóterhek, tb-járulékok, ami hátrányosan érinti az ország munkaerőpiacát. Kívánatos lenne, hogy a járulékok, köztük a munkáltatók által befizetett tb-járulék csökkentése.

Ugyanez a Népszabadságban "Az OECD ÁFÁ-t emelne" címmel jelent meg - nagyjából azonos tartalommal...

A blogoszférából VIII. Nagyapó kolléga foglalkozott az munkajövedelmek adóterhelésével és körülbelül ugyanarra a következtetésre jutott mint az OECD. (Vagy az OECD jutott ugyanarra a következtetése mint Nagyapó...) És érdemes a Reakciósok ÁFA történet-feldolgozását is elolvasni.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

A politikai korrektség intellektuális kritikája

Ez a bejegyzés a politikai korrektséget mint az önálló gondolkodás hiányát kritizálja. Az elfogadható beszéd tartalma ugyan sokat változott Giordanio Bruno-tól Larry Summers-ig, de normák mindig is voltak. Nagy a valószínűsége, hogy aki ezeket (illetve most a politikai korrektséget) maradéktalanul elfogadja nem önállóan gondolkodik, hanem egyszerűen elfogadja az éppen aktuális bölcsességet.

Az alapgondolatot Paul Graham írja le: Van-e szégyellnivaló gondolatod? Van olyasmi, ami nem illik be korunk normái közé? Ha van, akkor gondolkozol. Ha nem, akkor minden esély szerint csak elfogadod, amit mondanak neked. Nem valószínű, hogy ennyi ember egymástól teljesen függetlenül ugyanarra a végkövetkeztetésre jusson. Occam borotvája szerint a legegyszerűbb magyarázatot érdemes elfogadni. Itt ez a gondolkodás mellőzése és a normák mechanikus elfogadás. Graham esszéje szerint:

Let's start with a test: Do you have any opinions that you would be reluctant to express in front of a group of your peers?

If the answer is no, you might want to stop and think about that. If everything you believe is something you're supposed to believe, could that possibly be a coincidence? Odds are it isn't. Odds are you just think whatever you're told.

...

The word "defeatist", for example, has no particular political connotations now. But in Germany in 1917 it was a weapon, used by Ludendorff in a purge of those who favored a negotiated peace. At the start of World War II it was used extensively by Churchill and his supporters to silence their opponents. In 1940, any argument against Churchill's aggressive policy was "defeatist". Was it right or wrong? Ideally, no one got far enough to ask that.

We have such labels today, of course, quite a lot of them, from the all-purpose "inappropriate" to the dreaded "divisive." In any period, it should be easy to figure out what such labels are, simply by looking at what people call ideas they disagree with besides untrue. When a politician says his opponent is mistaken, that's a straightforward criticism, but when he attacks a statement as "divisive" or "racially insensitive" instead of arguing that it's false, we should start paying attention.

Analóg logika mentén nem gondolkoznak azok sem, akik mindenben politikailag korrektek. Az elfogadható beszéd és gondolkodás határa rengeteget változott, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Ugyanúgy vannak szankciók az eltévedtek „jó útra” terelésére most is mint régen. (Bár ezen a terén van egy kis enyhülés Giordano Bruno óta. Most már csak karrierek és állások vannak veszélyben, ahogy Larry Summers és James Watson illusztrálja.) Azok, akik pontosan eltalálják a kor bölcsességét várhatóan csak készen veszik azt. Hiszen mi a valósznűsége annak, hogy önálló gondolkodással emberek millió jutnak ugyanarra a következtetésre? És tíz-húsz évente egyszerre, ugyanúgy felülvizsgálják a nézeteiket és új konszenzust alkotnak? Egymástól függetlenül? Nem sok, lássuk be.

Összefoglalóan, a politikai korrektség teljeskörű elfogadása nagy valószínűséggel a gondolkodás hiányát mutatja. Pártállástól és világnézettől függetlenül érdemes átgondolni miért is fogadunk el bizonyos gondolatokat és miért irtózunk másoktól. Főleg aki gyanúsan politikailag korrekt, de szeretné azt hinni, hogy önállóan gondolkodik.

UI: Végül hadd térjek ki röviden arra is, mit nem állít a bejegyzés. Először, is nem minden politikailag inkorrekt megnyilvánulás értelmes szellemi tevékenység eredménye. (Sőt, a PC sémáktól való eltérés meglehetősen nyilvánvalóan mutatja meg az esetleges logikai hiányosságokat.) Másodszor, az intellektuális sekélyesség nem az egyetlen, és talán nem is a legnagyobb probléma a politikai korrektséggel. Óriási a választék a problémák között az explicit faji és nemi diszkrimináció támogatásától az idegesítő nyelvújításig és cenzúráig. Ezekről még lesz szó.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Humor, politika és Reagan

A humorérzék hasznos és adott esetben többet mutat meg az emberről, mint megannyi pátoszos eszmefuttatás. A politikában is hasznos: agresszív kérdéseket lehet leütni, ki nem mondott gyanúsításokat a helyére tenni – vagy akár teljesen megfordítani egy helyzetet. Nem utolsósorban önbizalmat mutat. Láttatja, hogy a beszélő nem görcsöl, uralja a helyzetet. Itt Ronald Reagan összegyűjtött vicces megnyilvánulásai mentén láthatjuk ezt:

A kivágás tartalmazza az 1984-es elnökválasztás egyik híres riposztját. Reagan meglehetősen öreg volt és politikai ellenfelei nyilván építettek erre és próbálták sugallni az alkalmatlanságát. Ez egy elég kemény taktika, mert nehéz rá válaszolni. Az egészség bizonygatása csak kabátlopási ügybe keveri a jelöltet. Lehet látványosan kocogni menni újságírókkal – vagy egy jó poénnal elütni az egész dolgot. Itt ez utóbbi történt, Reagan ennyit mondott: Nem akarok politikai kérdést csinálni az életkorból és politikai tőkét kovácsolni ellenfelem fiatalságából és tapasztalatlanságából.

Ezt nem csak elnökként tette meg Reagan. Kaliforniai kormányzóként a Berkeley-re látogatott, ahol a hírhedten baloldali berkeley-i diákok néma tüntetéssel tiltakoztak. Néma, megvető sorfalban álltak az egyetemisták – lelkesen utálták a republikánus kormányzót. Reagan nem szólt semmit, végigment a néma sorfal előtt, de miután belépett a tárgyalások színhelyéül szolgáló épületbe, elgondolkodott, kilépett és annyit szólt: Psszt! Aznapra annyi volt a néma megvető sorfalnak...

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Überliberósok, megosztottság és adócsökkentés

A nap legjobb olvasmánya az Überliberósok cikk a Reakció papírváltozatából Lelky Lolától.

A Gyurgyák Jánossal készített Reakció interjút szintén érdemes elolvasni (megjelent persze az Indexen is). Egy rövid gondolatot idéznék is szó szerint:

Valóban ennyire megmerevedtek volna mára az álláspontok, és két politikai tábor zárt nézetrendszerei állnának egymással szemben? A kötetet olvasva kiderül például, hogy még a két világháború közötti, ma sokak által egyneműnek gondolt magyar szélsőjobboldalon is mennyire mást gondoltak a nemzetről mondjuk a nyilasok és a fajvédők.

Pontosan. Vagy ott van a népiek példája: Csurka István például sokkal inkább a népi mozgalom jobbszárnyának, és részben a fajvédőknek, de semmi esetre sem a fajelméletnek vagy a nyilas hungaristáknak az utódja, bármit is mondanak erről a jórészt tanulatlan sajtómunkások. A blokkok merevségéhez: ha sokfajta módon gondolkodnak is jobb- és baloldaliak ma Magyarországon a nemzetről, a lövészárok túlfelén tartózkodókkal alig van párbeszéd, s ez aggasztó fejlemény. A politikai, kulturális szembenállásnak túlságosan mélyek a gyökerei.

A fonalat szeretném a következőkben részletesebben is felvenni, de néhány kérdést érdemes megelőlegezni: A differenciálatlan fasisztázás (és kommunistázás) ugyanis hihetetlen mértékben erodálja a magyar közéletet. Hiszen, fasisztákkal-kommunistákkal nem tárgyalunk, evidens nem? De mi van, ha a fél ország fasisztának/kommunistának tartja a másik felet? És mi a felelőssége a politikának és véleményformáló értelmiségnek? És hogy fogunk ebből kikecmeregni?

A portfolió adócsökkentésről szóló cikkét is érdemes elolvasni, a lényeg röviden:

Miközben az egykulcsos adó egyre nagyobb népszerűségnek örvend Európában, a közgazdászok az utóbbi időben egyre szkeptikusabb véleménnyel voltak az adófajtáról. Egy friss tanulmány ugyanakkor újabb érvet ad az egykulcsos adó híveinek - ráadásul olyan területen, ami a magyar helyzetben is megfontolandó lehet.

Főleg az egykulcsos adót bevezető országokat bemutató a táblázatot tessék megnézni - és kiguglizni a gazdasági növekedést ott és nálunk. Szívderítő nem lesz, de annál tanulságosabb.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Egészségügyi reform

Érdemes Erdős Attila cikkét elolvasni, én főleg a következő gondolatát emelném ki:

Függetlenül attól, hogy mi lesz február 11-én, nem hiszem, hogy jó taktika lenne abban bízni, hogy minden marad úgy, ahogy eddig volt. Vagy a megalakulandó pénztárak, talán az OEP, esetleg a Biztosítás Felügyelet, vagy egyszerűen csak a pénztelenség, de valami mindenképpen ki fogja kényszeríteni, hogy a jelenlegi status quo megszűnjön...

Fogok még írni az úgynevezett reformról, de most csak egy konkrét szempontot tennék a cikkhez: Az egészségügyi ellátásnak szolgáltatássá kell változnia, jól megfizetett, megbecsült, szolgáltatássá. És ez komoly hozzáállásbeli változást jelent a jövőben - ketteskéből ügyfél lesz. Ez a huszonegyedik század követelménye, és itt a status quo (a pozitív kivételekkel együtt) nem fogadható el.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Mitt Romney

Mitt Romney győzött a michigan-i republikánus előválasztásokon és ezzel az eredménnyel a legtöbb szavazatot ő kapta az első három előválasztáson a republikánus jelöltek közül. És Mitt Romney nagyon alkalmasnak látszik az elnöki feladatra. Legfőképpen azért, mert „ellenséges” környezetben, a masszívan liberális Massachusetts államban is sikeres republikánus kormányzó volt. (Akárcsak Ronald Reagan Kaliforniában.) A demokrata párt megerősödésével, a demokrata ellenzékkel való együttműködés egyenesen elengedhetetlen feltétele a sikeres republikánus elnökségnek.

Érdemes először a Romney ellenes érvekkel, a vallással, színeváltozásaival és privilágizált hátterével foglalkozni.

Mitt Romney-t sokan kritizálják, elsősorban a vallása miatt. Elvakult fundamentalistáknak és ateista városiaknak egyaránt nem tetszhet, hogy a jelölt mormon. Mormon, aki fehér ingben és nyakkendőben maga is téríteni járt. De nincs semmi jelen annak, hogy Romney ne a helyén kezelje a vallását. Hite befolyásolhatja az intézkedéseket – de ahogy egy katolikus elnök sem lenne Róma ügynöke, ő sem lenne az egyház politikai foglya. Ez az üzenet valószínűleg átjön a többség számára, ahogy átjött Massachusetts-ben is – a gyűlölködők meg mondjanak, amit akarnak.

Sokkal komolyabb probléma, hogy Romney néhány fontos kérdésben, leginkább abortusz ügyben megváltoztatta a véleményét. John McCain, abszolút frappánsan, a „változás jelöltjének” is nevezte a new hampshire-i vitában. Lássuk be, Romney politikai platformja, pontosan a massachusetts-i választók preferenciái miatt, sokat változott. Szeretjük a kaméleonokat? Nem. Vannak kételyek? Igen. De hadd tegyem hozzá: Volt egyszer egy kormányzó, aki még Roe v. Wade előtt legalizálta saját államában az abortuszt. Sokkal többet tett ezzel a social conservative ügy ellen mint Romney bármikor. Ronald Reagan-nek hívták – és ő a republikánus elnökök ideáltípusa. (Konzervatív szemmel a változás talán még erősebbé is teszi a jelöltségét, hiszen egyszer találhatja magát a damaszkuszi úton a politikus, de többször nem.)

Hasonlóan Romney ellen szól, hogy családi háttere messze az átlagos amerikaiak szintje felett van. Ez egyfelől támadási pontot nyújt populista ellenfeleknek, ami őszintén önmagában nem lenne komoly baj. Másfelől viszont ez megnehezíti, hogy az átlagemberek problémáival azonosuljon, őket krízishelyzetben vezesse. Jellemző a Romney fiúk vicce az elveszett ásványvíz-utánpótlásról: Akkor csapvizet iszunk? – vetették fel mint az abszurd netovábbját. (A közönség ott helyben meg is mondta nekik, hogy náluk bizony ez a szokás.)

A Romney mellett szóló érvek azonban sokkal erősebbek, mint az ellenérvek: Romney tud politikai ellenszélben, az ellenzékkel együttműködve dolgozni. Sikeres menedzser és szervező. Végül, de nem utolsósorban magánélete is tisztességes és feddhetetlen.

Romney Massachusetts kormányzója volt republikánusként. Az állam Amerika kék (demokrata) régiójának a szíve, a törvényhozásban demokrata túlsúly van emberemlékezet óta. Ebben a környezetben sikerült az állam – meglehetősen rossz pénzügyeit – gyorsan és hatékonyan kezelni, szabadpiaci alapon álló egészségügyi reformot bevezetni. Ez nem kis teljesítmény – és ha ugyanez működik a demokrata többségű Kongresszussal… Tudjuk egyvalaki megcsinálta már ezt: Ronald Reagan a demokrata Kalifornia sikeres republikánus kormányzójából az egyik legnagyszerűbb amerikai elnök lett.

Romney teljesítménye nemcsak relatív, nemcsak úgy érdekes, hogy politikai ellenszélben kell dolgoznia. Minden mérce szerint intelligens: legjobb lett a egyetemén, majd posztgraduális diákként a Harvard egyetem legjobb 5%-ba verekedte be magát. Ehhez pedig értelem és szorgalom kell. Az üzleti életben is hasonlóan sikeres volt, ragyogó pályát futott be, több százmillió dollárral lett Amerika – és ő maga is – gazdagabb. És a sikerek nem korlátozódnak az üzleti életre, vagy éppen a kormányzósága idejére: 2002-ben a Salt Lake City-i téli olimpiát mentette meg a biztos csődtől.

És arról is kell beszélni, amit mindemellett létrehozott és fenntartott. A családról. Mitt Romney középiskolai kedvesét vette feleségül, aki azóta is a felesége. Nem volt mindig könnyű: első gyermekük, 1970-ben született egy alagsori bérelt lakásba. Összesen öt gyereket, öt fiút neveltek fel tisztességesen – akik megházasodtak és apjuk kampányába is besegítenek. Nem mondanám senkinek sem, hogy csak az elfogadható ahogy Romney-ék élik a családi életüket – de lehetetlen nem észrevenni, hogy itt olyan teljesítmény van, ami már nem csak szerencse dolga. Hanem kemény meggyőződésé és munkáé – ami jól jön az elnökséghez is.

Összefoglalóan remélem sikerült leírni miért is tűnik reménykeltőnek Mitt Romney jelöltsége. Úgy tűnik, hogy képes kedvezőtlen, ellenséges viszonyok között is értelmes, pragmatikus politikát folytatni. Képes menedzselni folyamatokat, reformokat hozni - és erre nagy szükség is van a következő elnöki periódusban.

Hadd fejezzem be a bejegyzést egy régi viccével: A 2002-es téli olimpia megnyitóján természetesen a felesége is ott volt. Romney odasúgta: Gondoltad volna a legvadabb álmaidban is, hogy valaha itt leszünk, együtt nyitjuk meg az olimpiát? Mire a felesége csak annyit mondott: Mitt, a legvadabb álmaimban ott se voltál.

Ebben a bejegyzésben remélem sikerült bemutatni, hogy - talán felesége legvadabb álmait kivéve - Mitt Romney ott volt, ahol lennie kellett. Politikusként, üzletemberként és apaként is. Lesz elnökként is?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Újraállamosítás? - A szuverén alapokról

Új veszély van: a szabad piacot féltők most éppen a szuverén vagyonalapoktól félnek. Indokoltnak tűnhet az aggodalom: Amíg a nyugati világ tőzsdéi mélyrepülnek, addig soha nem látott összegek, sok ezer milliárd dollár, halmozódik fel ezekben az állami tulajdonban levő alapokban. És a válságban pontosan ezek a (kvázi) állami alapok vásárolják meg (és segítik ki) a megrokkant pénzügyi intézményeket. Újraállamosítják a világgazdaságot? – merül fel a kétely. Ebben az írásban amellett érvelek, hogy ezek az aggodalmak túlzottak.

A fenti aggodalmaskodó gondolatmenet intellektuálisan tiszteletreméltó. A subprime válság kellős közepén, a pénzügyi világot megrázó bejelentések közben mélyebb tendenciákat figyelni már önmagában is értékelendő teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy mennyire tiszteletreméltó a szabadpiaci kapitalizmusért aggódni.

Minden érdeme ellenére gondolatmenet a klasszikus „jövőkutató vakság” tüneteit mutatja. A jövőkutató vakságot a rövid távú tendenciák lineáris meghosszabbításaként írnám le. Ilyen tévedésben volt a leghíresebb jövendölő: Malthus. Egyre több ember, véges termőföld: Adódik a következtetés az éhínségről. Azóta többszörösére nőtt a föld lakossága – és az elhízás világméretű problémává vált. Hasonló sorsra jutott a lótrágyába fulladó New York képét vizionáló lovas kocsikat extrapoláló csapat következtetése is.

Emlékszünk még az Amerika végéről író, a japán világuralomtól rettegő kommentárokra?

Igen, a japánok megvették a Rockefeller Center-t és fél Hollywood-ot. Aztán kiderült jó részét ezeknek a javaknak nem tudják olyan hatékonyan működtetni – és eladták. Adott esetben jókora diszkonttal.

Hasonlóan sok mindent megvehetnek a szuverén alapok. Sőt, ha jó hozamot akarnak, szükségük lehet részvényekre, vehetnek nagyobb tulajdont. De ha értékálló befektetést akarnak, akkor kénytelenek a szabad piaci logikát használni. Ha nem ezt teszik, tönkreteszik a megvásárolt cégeket – és a saját befektetésüket.

Rövid távon jogos az aggodalom, hogy a tulajdont befolyás, méghozzá nehezen nyomon követhető befolyás követi. Érdemes több átláthatóságot követelni, határokat az állami befolyásnak.

De vegyük észre: a szuverén alapok pontosan azért fektetnek be nyugati világ nagy cégeibe mert jó befektetések. És azért működnek jól, azért jó befektetések, mert magánkézben, a szabadpiaci kapitalizmus logikája alapján működnek. Ezt ideig óráig figyelmen kívül lehet hagyni: De hosszú távon a szuverén alapok vagy piaci alapon működtetik a megvásárolt cégeket vagy tönkreteszik őket – és ezzel a szabadpiaci versenytársakat támogatják.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Comeback

Fél éve, bizonytalan időre abbamaradt a Tory. Most visszatér. Az egyértelmű elhatárolás miatt a régi Tory megmarad a maga helyén: Érdemes megnézni, olvasgatni, főleg annak, aki most látja először a blogot és szeretné látni a tisztelt blogger hosszabb pályáját, track record-ját.

Miért is az új kezdet? Miért nem csak folytatom a régi blogot?

A válasz egyszerűen: mert szeretnék ugyanarról egy kicsit másképp írni. Szeretnék egy új rovatot, ahol kevés kommentárral linkelnék érdekes írásokat. Szeretnék a tiszta szöveges blogon túllépni - képeket, videókat bevágni. Nem kell félni: nyilván a fő attrakció maradna a hosszabb lélegzetvételű elemző írás. Szeretném alakítani a formátumot. Szeretnék több teret szentelni vicces vagy legalábbis ironikus bejegyzéseknek. És ehhez érdemes egy egyértelmű cezúrát meghúzni.

A blog szellemisége, az angolszász jellegű konzervatív szemléletmód, marad, ahogy az első, majdnem kétéves bejegyzésben ígértem. Itt a változás bizony nem fejlődés lenne. Itt sem:)

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása