Angolóra: Lehetséges a demográfiai fordulat?
A népességcsökkenés és az elöregedés nem teljesen új jelenség. A születésszám csökkenése korábban is fenyegetett, például a 30-as évek Nagy Britanniájában. A trend tisztán látszott (akárcsak ma) és olyan komoly gondolkodók mint John Maynard Keynes elemezték a népességcsökkenés hatását a brit gazdaságra (Some Economic Consequences of a Declining Population). Ez a népességcsökkenés azonban nem következett be. Sőt, népességcsökkenés helyett a brit baby boom jött.
Miért?
Mert a a brit kormány hatékony születésnövelő intézkedéseket tett. Igaz véletlenül, a világháborús erőfeszítések keretein belül, de ezt tette. És ez nemcsak egy történelmi érdekesség. Ha megértjük a brit baby boom kiváltó okait, akkor megérthetjük a magyar közpolitika előtt álló lehetőségeket. És ha akarjuk, akkor ezt a tudást fel is használhatjuk az előttünk álló demográfiai katasztrófa elkerüléséhez.
A 30-as évek brit közgondolkodása alapvetően helyesen ismerte fel, hogy a modern világ megnehezíti a gyermekvállalás feltételeit. Edin Charles elemzése (Twighlight of Parenthood) nagyjából jól leírja a mostani elemzések visszatérő megállapításait: A modern társadalomban sokkal később kezdenek el dolgozni a gyerekek, nagyobb oktatási és nevelési teher hárul a szülőkre. És nehezebb gyerekek mellett élvezni a modern civilizáció vívmányait, legyen szó színházról, étteremről vagy éppen vadvizi evezésről. Így aztán a leendő szülők inkább kevesebb gyermeket vállalnak.
Gyorsan adódik a következtetés, hogy megfelelő szabályozással - és akár állami szerepvállalással – a születésszám csökkenése kezelhető lenne. Hiszen az alapvető probléma a társadalom gazdagsága és fejlettsége, azaz pontosan emiatt elégséges erőforrás állna rendelkezésre a gyermektelenséggel szemben. Hasonló érvek alapján támogatta például a már említett Keynes is a különféle pronatalista ösztönzőket.
De nem sok minden történt. Gazdasági válság volt, majd Anschluss, München és utána Lengyelország. A civilizáció túlélését úgy tűnt nem a hosszú távú demográfiai összeomlás, hanem a nagyon is rövid távú náci agresszió fenyegeti.
A világháborús mozgósítás viszont nemcsak a demokratikus világot mentette meg. David Willetts, angol konzervatív gondolkodó és a jelenlegi Cameron kabinet tagja, meggyőzően leírja (The Pinch) a háborús erőfeszítések demográfiai mellékhatásait. Az intézkedések három fő ponton változtatták meg a gyermeknevelés ösztönzőit:
1) A gyermekes katonák, a fiatal férfiak jelentős része, kereset- illetve zsoldkiegészítést kapott. Alapvető igazságosság (és a harci morál fenntartásának az igénye) motiválta az intézkedést, nem a gyermekszám növelése. De a mellékhatás egyértelmű volt: a katona férfiak eggyel több okot találtak a gyermekvállaláshoz.
2) A háborús mozgósítás miatt a nők könnyen és egyszerűen munkához és megélhetéshez jutottak. Természetesen ezt sem a demográfia, hanem a hadianyagok iránti új keletű és nagyfokú érdeklődés motiválta. De a nőknek így is eggyel több okuk volt, ha gyermeket akartak.
3) A gyermekelhelyezés is nagyságrendileg javult. A motiváció természetesen megint a hadiipar részéről jött: Nem akarták elveszíteni a kisgyermekes anyákat, megoldották hát a gyermekek óvodai elhelyezését. Csak a munkaerő felszabadítása miatt. Így viszont még a kisgyermekes nők is biztos munkához és biztonságos gyermekfelügyelethez jutottak.
Összefoglalva, mind a férfiak, mind a nők, mind a gyerekek számára kínált valamit a háborúzó Nagy Britannia, amit a világháború előtt nem tudott. De mindez talán nem lett volna elég a baby boom-hoz.
Volt egy negyedik, talán döntő elem: a halasztási hatás. Sok nő (és férfi) akart gyermeket a 30-as években, akik ezt a nem megfelelő körülmények miatt halasztgatták. Megvolt az a akarat, de körülmények nem voltak megfelelőek. Természetesen nem lehet a gyermekvállalást a végtelenségig halasztani, de a világháború idején ezen nők jelentős része még szülőképes korban volt. És a fenti három intézkedés hatására, nemcsak az a korosztály vállalt gyereket, akik tipikusan a 20-as és 30-as években, hanem a kicsit idősebb halasztó korosztály.
Ez a négy hatás együtt elkezdte a brit baby boom-ot. És a folyamat nem ért véget a háború végén sem, bár a férfiak nem katonáskodtak többet és a nők sem dolgoztak annyit a futószalag mellett. Ugyanis a társadalom és a jövendő szülők világképe is megváltozott. Jobban elfogadottabbá vált a több gyermek és a brit baby boom még évtizedekig tartott, a technológiai fejlődés és a modern világ kihívásainak folyamatos növekedése ellenére is.
A brit példa nemcsak történelmi érdekesség, hanem Magyarország számára is releváns. A modern világ és a piacgazdaság kihívásai nagyon is hasonló válaszokat váltottak ki a mostani magyar és a történelmi brit lakosságban: Alacsony a születésszám és a rengetegen halasztgatják a gyermekvállalást.
És mindkét esetben megvan még az akarat a több gyermek vállalására. A magyarok még most is átlagosan egy gyermekkel többet szeretnének mint ami megszületik. Ha ezeknek a kívánt, de meg nem születő gyermekeknek csak egy kicsit több mint a fele megszületne már stabilizálódna a lakosságszám hosszú távon.
A három fenti brit intézkedés nyilván nem egy az egyben átültethető Magyarországra. Mások a hagyományok és a modernitás kihívásai is változtak az elmúlt hatvan évben. A konkrét intézekedésekről érdemes még vitázni. De a brit történelmi példa világosan mutatja, hogy a hosszú távú trendek a gyermekszám terén megváltoztathatók. És senkit nem kell rávenni erőszakkal a gyermekvállalásra. Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival.
Azonban a demográfiai fordulat lehetősége már csak nagyon rövid ideig áll fenn. Ha nincs nagyságrendi demográfiai fordulat a következő durván öt évben, akkor már nem a demográfiai katasztrófa elkerülése lehet a reális cél, hanem csak a következményeinek a mérséklése.
A demográfia lépések két fő okból is sűrgösek: Egyfelől, a halasztás nem működik a végtelenségig. A 73-76-os nagylétszámú korosztály a következő öt év után kiesik a gyermekvállaló korból. A Ratkó unokák sokan vannak, így ha őket eléri egy értelmes ösztönzőrendszer, akkor a gyermekszám nagyságrendileg megváltozik. Ha viszont nem sikerül őket elérni, akkor a későbbi generációknak sokkal nehezebb lesz ezeket a folyamatokat megfordítani.
Másfelől, a gyermekvállalási akarat, ha nem párosul gyermekvállalással, előbb-utóbb eltűnik. A gyermekek akarása és a gyermektelenség együtt kognitív disszonanciához vezet, ami nem kellemes. Ha akarsz gyermeket, de mégsem lesz, akkor béna, sikertelen alak vagy. És a legegyszerűbb kiút a kognitív disszonanciából az elvárásaink megváltoztatása. Ez borzasztó gyorsan zajlik is: Húsz év alatt megduplázódott azoknak a száma, akik szerint három gyermeket nevelni rossz. Előttünk a rossz példa: Németországban teljesen elfogadott a gyermektelenség és a nők jelentős része már nem is tervez gyermeket. Innen nagyon nehéz a kiút. Gyakorlatilag nincs hihető ösztönző, ami egy nőt vagy férfit rávenne a gyermekvállalásra, ha egyébként nem is akar gyermeket.
Összefoglalva, a népességcsökkenés és az elöregedés nem törvényszerű. Van kiút. A brit példa mutatja, hogy megfelelő, férfiakat, nőket és gyermekeket egyaránt elérő lépések együtt hatnak a gyermekvállalásra. A hatás különösen erős lehet, mint a brit baby boom, ha a viszonylag nagy elhalasztott gyermekvállalási akarat van a társadalomban. Ezek a feltételek itt is most fennállnak Magyarországon. De nem sokáig.
Élünk a lehetőséggel?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Miért?
Mert a a brit kormány hatékony születésnövelő intézkedéseket tett. Igaz véletlenül, a világháborús erőfeszítések keretein belül, de ezt tette. És ez nemcsak egy történelmi érdekesség. Ha megértjük a brit baby boom kiváltó okait, akkor megérthetjük a magyar közpolitika előtt álló lehetőségeket. És ha akarjuk, akkor ezt a tudást fel is használhatjuk az előttünk álló demográfiai katasztrófa elkerüléséhez.
A 30-as évek brit közgondolkodása alapvetően helyesen ismerte fel, hogy a modern világ megnehezíti a gyermekvállalás feltételeit. Edin Charles elemzése (Twighlight of Parenthood) nagyjából jól leírja a mostani elemzések visszatérő megállapításait: A modern társadalomban sokkal később kezdenek el dolgozni a gyerekek, nagyobb oktatási és nevelési teher hárul a szülőkre. És nehezebb gyerekek mellett élvezni a modern civilizáció vívmányait, legyen szó színházról, étteremről vagy éppen vadvizi evezésről. Így aztán a leendő szülők inkább kevesebb gyermeket vállalnak.
Gyorsan adódik a következtetés, hogy megfelelő szabályozással - és akár állami szerepvállalással – a születésszám csökkenése kezelhető lenne. Hiszen az alapvető probléma a társadalom gazdagsága és fejlettsége, azaz pontosan emiatt elégséges erőforrás állna rendelkezésre a gyermektelenséggel szemben. Hasonló érvek alapján támogatta például a már említett Keynes is a különféle pronatalista ösztönzőket.
De nem sok minden történt. Gazdasági válság volt, majd Anschluss, München és utána Lengyelország. A civilizáció túlélését úgy tűnt nem a hosszú távú demográfiai összeomlás, hanem a nagyon is rövid távú náci agresszió fenyegeti.
A világháborús mozgósítás viszont nemcsak a demokratikus világot mentette meg. David Willetts, angol konzervatív gondolkodó és a jelenlegi Cameron kabinet tagja, meggyőzően leírja (The Pinch) a háborús erőfeszítések demográfiai mellékhatásait. Az intézkedések három fő ponton változtatták meg a gyermeknevelés ösztönzőit:
1) A gyermekes katonák, a fiatal férfiak jelentős része, kereset- illetve zsoldkiegészítést kapott. Alapvető igazságosság (és a harci morál fenntartásának az igénye) motiválta az intézkedést, nem a gyermekszám növelése. De a mellékhatás egyértelmű volt: a katona férfiak eggyel több okot találtak a gyermekvállaláshoz.
2) A háborús mozgósítás miatt a nők könnyen és egyszerűen munkához és megélhetéshez jutottak. Természetesen ezt sem a demográfia, hanem a hadianyagok iránti új keletű és nagyfokú érdeklődés motiválta. De a nőknek így is eggyel több okuk volt, ha gyermeket akartak.
3) A gyermekelhelyezés is nagyságrendileg javult. A motiváció természetesen megint a hadiipar részéről jött: Nem akarták elveszíteni a kisgyermekes anyákat, megoldották hát a gyermekek óvodai elhelyezését. Csak a munkaerő felszabadítása miatt. Így viszont még a kisgyermekes nők is biztos munkához és biztonságos gyermekfelügyelethez jutottak.
Összefoglalva, mind a férfiak, mind a nők, mind a gyerekek számára kínált valamit a háborúzó Nagy Britannia, amit a világháború előtt nem tudott. De mindez talán nem lett volna elég a baby boom-hoz.
Volt egy negyedik, talán döntő elem: a halasztási hatás. Sok nő (és férfi) akart gyermeket a 30-as években, akik ezt a nem megfelelő körülmények miatt halasztgatták. Megvolt az a akarat, de körülmények nem voltak megfelelőek. Természetesen nem lehet a gyermekvállalást a végtelenségig halasztani, de a világháború idején ezen nők jelentős része még szülőképes korban volt. És a fenti három intézkedés hatására, nemcsak az a korosztály vállalt gyereket, akik tipikusan a 20-as és 30-as években, hanem a kicsit idősebb halasztó korosztály.
Ez a négy hatás együtt elkezdte a brit baby boom-ot. És a folyamat nem ért véget a háború végén sem, bár a férfiak nem katonáskodtak többet és a nők sem dolgoztak annyit a futószalag mellett. Ugyanis a társadalom és a jövendő szülők világképe is megváltozott. Jobban elfogadottabbá vált a több gyermek és a brit baby boom még évtizedekig tartott, a technológiai fejlődés és a modern világ kihívásainak folyamatos növekedése ellenére is.
A brit példa nemcsak történelmi érdekesség, hanem Magyarország számára is releváns. A modern világ és a piacgazdaság kihívásai nagyon is hasonló válaszokat váltottak ki a mostani magyar és a történelmi brit lakosságban: Alacsony a születésszám és a rengetegen halasztgatják a gyermekvállalást.
És mindkét esetben megvan még az akarat a több gyermek vállalására. A magyarok még most is átlagosan egy gyermekkel többet szeretnének mint ami megszületik. Ha ezeknek a kívánt, de meg nem születő gyermekeknek csak egy kicsit több mint a fele megszületne már stabilizálódna a lakosságszám hosszú távon.
A három fenti brit intézkedés nyilván nem egy az egyben átültethető Magyarországra. Mások a hagyományok és a modernitás kihívásai is változtak az elmúlt hatvan évben. A konkrét intézekedésekről érdemes még vitázni. De a brit történelmi példa világosan mutatja, hogy a hosszú távú trendek a gyermekszám terén megváltoztathatók. És senkit nem kell rávenni erőszakkal a gyermekvállalásra. Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival.
Azonban a demográfiai fordulat lehetősége már csak nagyon rövid ideig áll fenn. Ha nincs nagyságrendi demográfiai fordulat a következő durván öt évben, akkor már nem a demográfiai katasztrófa elkerülése lehet a reális cél, hanem csak a következményeinek a mérséklése.
A demográfia lépések két fő okból is sűrgösek: Egyfelől, a halasztás nem működik a végtelenségig. A 73-76-os nagylétszámú korosztály a következő öt év után kiesik a gyermekvállaló korból. A Ratkó unokák sokan vannak, így ha őket eléri egy értelmes ösztönzőrendszer, akkor a gyermekszám nagyságrendileg megváltozik. Ha viszont nem sikerül őket elérni, akkor a későbbi generációknak sokkal nehezebb lesz ezeket a folyamatokat megfordítani.
Másfelől, a gyermekvállalási akarat, ha nem párosul gyermekvállalással, előbb-utóbb eltűnik. A gyermekek akarása és a gyermektelenség együtt kognitív disszonanciához vezet, ami nem kellemes. Ha akarsz gyermeket, de mégsem lesz, akkor béna, sikertelen alak vagy. És a legegyszerűbb kiút a kognitív disszonanciából az elvárásaink megváltoztatása. Ez borzasztó gyorsan zajlik is: Húsz év alatt megduplázódott azoknak a száma, akik szerint három gyermeket nevelni rossz. Előttünk a rossz példa: Németországban teljesen elfogadott a gyermektelenség és a nők jelentős része már nem is tervez gyermeket. Innen nagyon nehéz a kiút. Gyakorlatilag nincs hihető ösztönző, ami egy nőt vagy férfit rávenne a gyermekvállalásra, ha egyébként nem is akar gyermeket.
Összefoglalva, a népességcsökkenés és az elöregedés nem törvényszerű. Van kiút. A brit példa mutatja, hogy megfelelő, férfiakat, nőket és gyermekeket egyaránt elérő lépések együtt hatnak a gyermekvállalásra. A hatás különösen erős lehet, mint a brit baby boom, ha a viszonylag nagy elhalasztott gyermekvállalási akarat van a társadalomban. Ezek a feltételek itt is most fennállnak Magyarországon. De nem sokáig.
Élünk a lehetőséggel?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
2 megjegyzés:
örömömre szolgál
Nagyon örülök:)
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal