szerda, június 17

Próba balszerencse, avagy az elöregedés és a német bankok bukása

Miért is szerepeltek le a német bankok?

Európában, és talán a fejlett világban is egyedülálló módon Németországban nem alakultak ki pénzpiaci és kapcsolt ingatlanpiaci buborék. A német bankok mégis a pénzügyi válság egyik legnagyobb vesztesei. Ellentmondás?

Nem. Sőt, közös oka van a buborék elmaradásának és a bankok veszteséges külföldi kalandozásainak: a demográfia.

Németország gyorsan öregszik el és a lakosság hamarosan elkezd csökkeni. Ez visszaveti a beruházásokat, csökkenti a keresletet és meggátolja a buborékok kialakulását – és megdobja a megtakarításokat. Ez teremtette meg a külföldi kaszinózás pénzügyi alapját.

Az elöregedés csökkenti a hasznos hazai beruházások számát: Kevesebb ház, lakás kell – kevesebb útra és vasútra lesz szükség. Nagy valószínűséggel amire szükség van, már meg is van. Kisebb is lesz a kereslet egy sor jószág után. Így aztán a vállalatok sem ruháznak be. A fogyasztók meg, látva a nyugdíjuk és egészségügyi ellátásukra vonatkozó ígéretek tarthatatlanságát takarékoskodnak. Ez a takarékoskodás tovább csökkenti az aggregált keresletet – és még tovább csökkenti a vállalatok beruházásait. Ami meg, az ördögi körök szabályainak megfelelően tovább növeli a megtakarítási hajlandóságot.

Az elöregedés ugyanakkor kényszerhelyzetbe hozta a pénzügyi rendszert is. Szükség van hasznot hozó befektetésekre, hogy az elöregedést finanszírozni lehessen. A bankok számára ez úgy nyilvánult meg, hogy a rengeteg náluk elhelyezett betétre kamatot kellett fizetni. Csak éppen belföldön már nem volt meg a hitelkereslet. Igen, az elöregedés miatt a beruházásokra nem volt olyan nagy szükség.

Egy megoldás maradt: A külföldi hitelezés. Így sikerült egyszerre bevásárolni a német bankoknak amerikai subprime kötvényekből és közép-európai bankokból. Persze hülyék is voltak, ne mentegessük a banki döntéshozókat. De alapvetően nehéz helyzetben voltak (és vannak): a pénzt ki kell helyezni, méghozzá az országhatárokon túlra.

No, így buktak el a német bankok. Látszólag semmi okuk nem volt rá. Valójában szinte minden óriási bukásra predesztinálta őket – és ezt a bukást nehéz lett volna elkerülni.

A japán bankok hasonló helyzetben már megpróbálkoztak a belföldi hitelezés felfuttatásával. (Hátha valaki ezt javasolná az előző két bekezdés alapján.) Normális befektetési lehetőség hiányában jól lecsökkentették a tőke árát (az elvárt hozamát). Persze egy sor soha meg nem térülő tőkebefektetések keletkezett – és nem utolsósorban az olcsó belföldi pénzzel alaposan felverték az ingatlanok árát. Majd ártatlan bociszemekkel csodálkoztak, hogy a császári palota kertje, bármennyire is helyes, talán csak nem ér sokszor annyit mint egész Kalifornia állam. Persze csak akkor csodálkoztak, amikor a bankrendszer hitelbiztosítékai között a fenti ár-érték arányt tükröző zseniális ingatlanfinanszírozási tételek hemzsegtek. Amikor egyébként már késő volt…

A német bankok a külföldi befektetésekkel elkerülték a japán bankok hibáját. Helyette elkövették a saját hibájukat.

És miért is érdekes mindez?

Mert Európa öregszik. Ha nem is olyan gyorsan mint Németország – de öregszik. És egyszer valahol valakinek megoldást kell találnia arra, hogy miként is fogjuk ezt az elöregedést finanszírozni.

Azt már tudjuk, hogy a japán vagy a német modell nem működik. A rossz hír, hogy nem tudunk olyanról, ami működne.

Majd meglátjuk. Próba balszerencse?

Címkék:


[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

csütörtök, június 11

Köszönjük, elnök úr

Sólyom László, a Magyar Köztársasági elnöke olyan előrelátásról, hosszú távú gondolkodásról tesz tanubizonyságot, amire óriási szükség lenne a közpolitika más területein is. Ennek az előrelátásnak egyik legfontosabb területe az elöregedésről, az alacsony gyermekszámról való gondolkodás.

Most, Sólyom László megtette, amit megtehetett. Visszaküldte a családtámogatások megrövidítéséról szóló törvényt a Parlamentnek átgondolásra. A legjobb indokok miatt:

A szociális ellátórendszerek fenntarthatósága szempontjából döntő kérdés a gyermekvállalási hajlandóság. Noha az Európai Unión belül nem Magyarországon
a legalacsonyabb a szülőképes korú nőkre jutó átlagos gyermekszám, a
jelenlegi termékenységi ráta a lakosság elöregedését eredményezi, ami
megkérdőjelezi a nyugdíjrendszer hosszú távú finanszírozhatóságát is. Nem
véletlen, hogy az Alkotmány is célul tűzi a család intézményének védelmét és
az ifjúság létbiztonságának, oktatásának és nevelésének biztosítását. A gyermek vállalása az egyik legszemélyesebb döntés, de a társadalom egésze számára haszonnal jár, ezért mindannyiunk érdekében áll támogatni. Természetesen nem állítható, hogy az anyasághoz kapcsolódó pénzbeli juttatások önmagukban minden esetben döntő jelentőségűek a gyermekvállalásban. Azonban demográfiai kutatások azt mutatják, hogy az anyasági ellátások statisztikai módszerekkel kimutatható módon növelhetik a megszületett gyermekek számát, különösen azáltal, hogy a harmadik majd az azt követő gyermekek vállalásával kapcsolatos döntést határozottan befolyásolják. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az Európai Unióban azok az államok, amelyekben az uniós átlaghoz képest a nemzeti össztermék jelentősen nagyobb hányadát fordítják a családok támogatására, magas termékenységi mutatóval rendelkeznek, mint például Franciaország. Nehezen vitatható végül az is, hogy az ellátások csökkentése, de még inkább a többszöri változásokból eredő bizonytalanság negatívan hat a gyermekvállalásra.
A Köztársaság Elnöke nem alkothat törvényeket és nem is kormányoz. Sólyom László sem teszi azt. De most jelzi, erkölcsi felelőssége teljes tudatában, hogy ez a döntés az ország alapvető hosszú távú érdekeivel ellentétes.

Ezzel a kiállással ő a Magyar Köztársaság hosszú távú érdekeit képviseli. Tisztességesen és határozottan. Köszönjük, elnök úr.

Címkék: ,


[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

szerda, június 10

Rosszabbik

Múlt vasárnap nagyot nyert a Jobbik – és nagyot vesztett a baloldali liberális értelmiség. A bejegyzés címe rájuk utal, ők a Rosszabbik. Arra a mérhetetlen rövidlátó ostobaságra, amit az elmúlt körülbelül húsz évben elkövettek. Arra ahogyan, szándékosan vagy nem de egészen biztosan ellehetetlenítették a politikai közbeszédet. És aminek a végén elvesztették maradék hitelességüket.

Ez az a baloldali értelmiség, amelyik rendszeres munkával tönkretette és ellehetetlenítette a korrekt közpolitikai párbeszéd lehetőségét. Ez a csapat nevezett antiszemitának vagy éppen fasisztának nevezett mindenkit, nemre fajra, származásra – és nem utolsósorban világnézetre való tekintet nélkül, akivel csak egy kicsit is nem értett egyet. Antall József, akinek ártatlanságáról paradox módon a kommunista titkosszolgálat folyamatos megfigyelésének jóvoltából lehetünk teljesen biztosak, nem az egyetlen példa. Emlékszünk ugye amikor a konzervatív politológust ÉS olvasói levélben próbálták meglincselni a közelmúltban? És meg mennyi farkast láttak a fiúk...

Ugyanez az értelmiség volt az, amelyik lelkesen odaállt tapsolni a tényleges kérdésekből aktuálpolitikai cirkuszt gyártók mellé. Emlékszünk a Hollán Ernő utcára? Ahol egy liberális és konzervatív tüntetésből próbált napi politikai cirkuszt gyártani a politika - a baloldali értelmiségi lelkes asszisztenciája mellett. Az áldozat megint csak a racionális és tisztességes közbeszéd volt. Rosszabbik, bizony.

Az egész ostobasághalmazt mintegy megkoronázta a 2006 októberi rendőri túlkapások gátlástalan elhallgatása és az áldozatok lelkiismeretlen hibáztatása. Ha hinnénk az összeesküvés-elméletekben azt mondanánk, hogy ekkor teremtette meg a baloldali-liberális értelmiség és sajtó a hiteles szélsőjobboldalt. Mert – bármennyire is nem tetszik – 2006 októbere kapcsán a leghazugabb tényferdítgetést a magyar baloldalon sikerült megvalósítani. Itt veszett el a maradék hitelesség is.

Hosszú és szívós munka áll a Rosszabbik cím kiérdemlése mögött. A komolytalanság magasiskolája volt.

Legalább ilyen hosszú és szívós munka kell ahhoz, hogy a baloldali értelmiség elveszett hitele visszatérjen. Hogy nevetgelés vagy szörnyűlködés igénye nélkül is el lehessen olvasni egy ÉS vagy éppen egy Népszabadság publicisztikát. Ez még nagyon messze van.

Nem bántásból, inkább féltésből írom ezt. Sokkal szívesebben élnék egy olyan országban, ahol tisztességes közbeszéd és politika van. Ahol hiteles baloldali, konzervatív és liberális vélemények ütköznek – boszorkányüldözés és kiátkozás nélkül.

Ehhez viszont lépni kell a Rosszabbiknak. Első lépésben jól jönne egy kis önreflexió mondjuk a farkast kiáltozásról, a megélhetési fasisztázásról. Talán érdemes lenne az ártatlanul besározottak nevét is tisztázni. Igen, még akkor is, ha soha nem vettük komolyan ezeket az írásokat. Nem azért, mert a feddhetetlen egyetemi tanárnak szüksége van a zugfirkászok bocsánatkérésére. Hanem azért, mert az újságoknak és az újságíróknak – pártállástól függetlenül - szüksége van a hitelességre.

Ugyanígy érdemes lenne elgondolkodni és vitát folytatni 2006 októberéről a baloldali-liberális oldalon. Haszonelvűen el lehetne gondolkodni azon, hogy mennyire sikerült segíteni a szélsőjobboldalt a bornírt és átlátszó hazugságokkal. Kicsit emelkedettebben bocsánatot kellene kérni azoktól az áldozatoktól, akiket folyamatosan lekicsinyeltek és szenvedéseiket kinevették. Megint: ez nem a szélsőségesek érdeke, hanem a józan középé. Pontosabban a józan baloldali-liberális középé. Ugyan ki venné komolyan azokat, akik szerint a politikai ellenfelekkel szemben megengedett az erőszak?

Ha ezek mennek, lehet még lépni tovább is. Mi lenne, ha a Népszabadság megengedne magának és olvasóinak egy korrekt cikket a családpolitika kérdéseiről – az aktuálpolitikai érdekektől függetlenül? Konkrétan leírná azt, amit a kutatók mondanak a riportereinek? Ugye mindjárt nem lenne olyan nehézkes a szakmai közbeszéd.

A fentiek még nem történtek meg. És amíg nem történnek meg, itt marad köztünk a Rosszabbik. Nem lesz közpolitikai párbeszéd és vita. Lesz helyette napi politika és cirkusz.

Ezt akarjuk?

Ha nem, tessék lépni.

Címkék: ,


[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

csütörtök, június 4

A kommunizmus áldozatainak online múzeuma

Megnyitó június 16-án a kommunizmus áldozatainak szentelt emlékműnél Washington-ban. A múzeum a kommunista kísérlet szörnyűségeire emlékezik és arra a több tízmillió halottra, akiket az embertelen és gyilkos ideológia jegyében gyilkoltak meg:
Dedicated to the 100 million victims of communism worldwide

The Global Museum on Communism is a project of the non-profit, non-partisan Victims of Communism Memorial Foundation, established by an Act of Congress on December 17, 1993. Representative Dana Rohrabacher, and Senators Claiborne Pell and Jesse Helms co-sponsored legislation that passed unanimously and was signed into law by President Bill Clinton.

The Global Museum on Communism is the first museum on the Internet dedicated to telling the complete story of communism. Our foundation works to honor the more than one hundred million victims of communist regimes while educating the public about communism’s crimes against humanity and the heroes who successfully resisted it.
Tudjunk róla. Emlékezzünk. Nem azért, mintha szeretnénk a múlt sebeit tépkedni. Hanem ezért mert minimálisan ennyivel tartozunk az áldozatoknak. És saját magunknak, gyerekeinknek - ha nem akarjuk a szörnyűségeket még egyszer átélni. Mert tudjuk: A szabadság és annak halála között mindig legfeljebb egy generáció áll. És szerencsések vagyunk, ha csak emlékeznünk kell.

Emlékezünk?

Címkék:


[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása