Trick or Treat! - A Demokratikus Charta nyugdíjaskonferenciája

Halloween. Az angolszász - és a nem annyira angolszász, de annál kommerciálisabb - kultúra kiskorú képviselői ilyenkor ijesztő álarcot húznak és végigtarhálják a szomszédokat édességért. Trick or treat! És jaj annak, aki nem hajlandó illendően megijedni vagy legalábbis több kiló olcsó édességet adni.

Eme nemes hagyományt, igaz egy nappal korábban, a Demokratikus Charta rettenthetetlen képviselői játszották el. Gondolom nyelvi problémák, és jó régi beidegződések miatt, kicsit más szavakkal ijesztgették azt a néhány idős nénit, aki erre az érdekes, új hagyományra kiváncsi volt. Az Index tudósítása kötelező olvasmány:

Kezdés előtt néhány perccel a közönség várakozásteljesen zsong. Nem véletlenül: a perceken belül pályára lépő Vásárhelyi Mária-Debreczeni József-Bauer Tamás csatársor a Fidesz-démonizáló szubkultúra Iniesta-Messi-Ibrahimovicsa.

Debreczeni:

Debreczeni beszéde közben jöttünk rá, mi olyan bizarr ebben az eseményben az elejétől fogva. Az, hogy itt el nem követett bűnökkel vádolnak egy pártot, olyan alapon, hogy ezeket a bűnöket nyilván el akarja követni. Például, hogy az erős elnök majd akkor vezet be rendkívüli állapotot, amikor csak akar.

Vásárhelyi:

Vásárhelyi mostani produkciója még az összegyűlt nyugdíjasok igényeit sem elégítette ki. Vásárhelyi ugyanis szemben a konferencia másik két előadójával előadni sem tud.

Bauer:

A szónoklat további része annyira zsongító volt, hogy erről a szakaszról mindössze a "nem fognak elleni a tehenek" bejegyzést találtuk a gondosan körmölt jegyzeteink közt, de nem esküszünk meg rá, hogy ez így szó szerint elhangzott.

Bauer a közönség agyát is lezsibbaszotta, de annyira, hogy szegény néniknek az sem tűnt fel, egy olyan embert tapsoltak meg, aki néhány perccel korábban még helyeselte a nyugdíjrendszer karcsúsítását. Na nem mintha a magyar társadalom többi része jobban járna majd, hiszen ismét hidegháború következik a szomszédainkkal, akárcsak 1998 és 2002 közt. És most aztán le is fogunk ám szakadni, nem úgy, mint az utóbbi nyolc évben, amikor Magyarország akkor sem fejlődhetett volna gyorsabban, ha egy Battonyától Nemesmedvesig éró olajmezőt találnak az ország alatt.

Keményen dolgoztak az előadók. Vicces - akarom mondani félelmetes - dolgokat találtak ki és komoly arccal el is mondták. Naaagyon féltünk. Remélem gumicukrot kaptak.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Ellenforradalom?

Forradalom, népfelkelés vagy ellenforradalom volt ’56?

Talán mindhárom - de az ellenforradalmat én nagyon is pozitív értelemben használnám.

Nem jogtalan ellenforradalomnak nevezni ’56-ot, mégha ezt úgy általában biszkubéláktól szoktuk volt hallani. Konzervatív szemmel az ellenforradalom szónak igencsak pozitív a csengése – nagyjából pont azért amiért a tömeggyilkos (helyenként népírtó) kommunista diktatúra képviselői negatívnak hitték. A forradalom ugyanis nem más mint a rend felforgatása kétes radikális eszmék jegyében – aminek az eredményei leginkább tömegsírokban jelennek meg. Az ellenforradalom meg ennek az elutasítása.

A kommunista diktatúra kegyetlenségei és ostobaságai még a Kádár kor számára is vállalhatatlanok voltak. Egy fél ország ült börtönben (kétmillió ember ellen indult valamilyen hatósági eljárás), az ország tényleges elitje külföldre szökött, vagy éppen valamilyen munkatáborban kényszermunkát végzett. Vagy éppen temetőben, tömegsírban pihent. Világosan élhetetlen rendszer volt ez – tipikus (igaz külföldről és felülről ránk kényszerített) forradalom.

Az ellenforradalom ezt a gyilkos rendszert utasította el – és keresett fogodzót valamelyik „forradalom” előtti rendszerben. Sokan voltak, akik a Horthy korszakhoz mások egyenesen a Habsburg királysághoz, a nyugatos polgári gondolathoz vagy éppen az 1945-47-es kisgazda éveihez nyúltak volna vissza vállalható hagyományt keresve. Lehet, hogy sok közös nem volt a kisgazda és a legitimista hagyományban – de mindkettő tökéletes ellenforradalmár gondolat volt.

De ez nyilván nem lenne teljes narratíva: Talán még többen csak megelégelték a kommunista rendszer kegyetlenségeit és véget akartak vetni neki – különösebb überszofisztikált hagyománykeresés nélkül. Nekik ’56 valószínűleg népfelkelés volt – és mi is nevezhetjük annak az ő ’56-ukat.

Kicsit zárójelben: Amikor ellenforradalomról vagy népfelkelésről írok, sokaknak azonnal a 89-es majdnem-poszt-kommunista szófacsarása juthat az eszébe. Az MSZMP korifeusai – akik valamiért pozitívnak gondolták a forradalmat - akut politikai érdek miatt nevezték népfelkelésnek vagy éppen ellenforradalomnak ’56-ot. Bár motivációjuk kétséges, még lehetett igazuk a szóhasználatban. Vak tyúk is...

És végül voltak akiknek tényleg forradalom volt ’56. Akik többé-kevésbé konkrét új célokat akartak elérni a fegyveres megmozdulással. Népi szocializmust munkástanácsokkal – valami új szebb jövőt. Bár konzervatívként a forradalomról a tömegsír az első asszociáció ami az eszembe jut, de ettől még nem lehet letagadni, hogy sokak számára ’56 forradalom volt. És most már ők is a hagyományaink, a közös múltunk részei. És ugye a múltat nem akarjuk végképp eltörölni…

Összefoglalva, ’56-ot tisztelhetjük forradalomként, népfelkelésként vagy éppen ellenforradalomként. Egyik sem von le a hősök érdemeiből, egyik sem bélyegzi meg őket. Különösen ne szégyelljük az ellenforradalmárokat. Szükség volt – és van rájuk.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Roman Polanski, az értelmiségi

Roman Polanski korunk hőse, az Értelmiségi. Emellett saját bevallása alapján leitatott, begyógyszerezett és megerőszakolt egy tizenhárom éves kislányt. Majd a bírósági ítélet elől megszökött - a jelenlegi őrizetbe vételéig.

Ezzel olyan nagy gond nem lenne. Van bűn - és büntetés is. Kicsit aggasztóbb a bűnbánat minimális hiánya - de végül is ez nem lehet elvárás. A védelmére kelő értelmiségiek viszont valóban bicskanyitogatóak. Hangos kórus védi a védhetetlent, bizony.

Egyedi?

Nem annyira. Olvassuk el még egyszer Paul Johnson könyvét: Értelmiségiek (Intellectuals). A felvilágosodott társadalom nagy értelmiségei tanítói között csak úgy hemzsegnek az erkölcsi hullák és a közönséges bűnözők. Ezek azok a fazonok, akik a nagybetűs népet imádják, de a velük kapcsolatba kerülő egyszerű emberekkel brutálisan elbánnak. Mert a cél szentesíti az eszközt. Vagy mert nagy művészek és mindent megtehetnek.

Ez a "bátor kiállás" a védhetetlen mellett, ami igazán felháborító.

Nem volt meglepő, ahogy neves értelmiségiek (Woody Allen már csak az érintettség okán is) Polanski védelmére keltek. De gusztusos sem.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása