Keleti szél

Kínában is, na jó legalábbis Shanghajban, változnak az idők. Hamarosan nem egy, hanem kétgyermekes lesz az ideális családméret:

A népességrobbanás rémét úgy látszik felváltotta Kínában a társadalom
öregedésétől való félelem, Shanghaiban ezért most azt tervezik, hogy az
egygyermekes családmodellt lecserélik kétgyermekesre.

Kína a hosszú távú tervezés országa. Nagy Fal, Nagy Csatorna – néhány évtized és összerakjuk, ugye. Persze ebben segít az is, hogy semmilyen nyugati típusú demokratikus nyomás nem nehezíti meg a távoli horizontok elérését. Nos, könnyen beláthatjuk ezeknek a széles horizontoknak a hátrányait és még csak nem is kell ujgurnak vagy éppen Falun Gong hívőnek lennünk hozzá.

De vannak előnyök is. Egyike ezeknek, hogy az ország nagyon hosszú távú szempontjait is figyelembe lehet venni a közpolitika alakításánál. Mint például a demográfiai szempontokat.

Erről volt szó, amikor jó két éve a politikai Laffer görbéről írtam:

A következő hatásmechanizmusok működnek: A politikai verseny két ellentétes
hatást vált ki: Egyfelől, javítja a meghozott döntések minőségét. Kevesebb a korrupció például, hiszen a politikai ellenlábasok komoly kontrollt jelentenek.
(És a politikai vezetők cseréje nyilván visszatartó erőt képvisel az alsóbb szinteken is - hiszen eltűnhet a politikai védelem.) Az egyszerűen rossz döntéseket is gyorsabban korrigálja a kormányzó oldal a hathatósabb kritika nyomására.

Másfelől viszont a politikai verseny élesedése rövidíti a politikai rendszerek tervezési időtávját: Nem mernek a politikusok hosszú távra tervezni és hosszú távú reformelképzeléseket képviselni, mert ez megengedhetetlen rövid távú hátrányokhoz vezet illetve a politikai ellenfelek visszafordíthatják a hosszabb távú programokat. Gondolhatunk itt a demográfiára vagy az egészségügy reformjára - de a négyes metró és a Nemzeti Színház is jó példa a rossz példára.

A magyar példában könnyű összevetni a kommunista diktatúra hosszú távú szempontjait, a demokratikus Magyar Köztársaság intézményes rövidlátásával:

A hetvenes évek példa az alacsony intenzitású politikai versenyre. Születtek
nagyon hosszú távú döntések (gyes, gyed), de iszonyatos baromságokra is
folyhatott el a pénz (eocén program).

Az ezredforduló utáni helyzet az éles politikai verseny jellemzőit mutatja: A rövid távú (szinte éven belüli) optimalizás is megfigyelhető volt. Sőt, az öszödi beszéd tanulsága szerint mindez tudatos is volt.

Kína jó példa a hosszú távú tervezésre. Akárcsak a magyar kommunista párt a hetvenes években, a jelenlegi kínai sem fél a hatalom elvesztésétől. Magának érzi az országot, és magának is építi. És bizony rövid távon kellemetlen, de hosszú távú hasznos döntéseket hoz. Szingapúr, a kelet Svájca ugyanezt játszotta el – nem is rossz eredményekkel.

Lehetséges-e ez Magyarországon méghozzá a demokratikus Magyar Köztársaságban?

Nos, kínai vagy szingapúri mértékben valószínűleg nem lehetséges. De tegyük fel egy kicsit enyhébben a kérdést:

Lehetséges demokratikus politikai verseny mellett elmozdulni a hosszú távú kérdéseken való gondolkodás felé?

Igen, ez lehetséges. Nem kell diktatúra. De határozott felhatalmazás, a napi politikai nyomás csökkentése szükséges. A jelenlegi helyzetben ez kétharmados kormánytöbbséget jelent. Senkinek ne legyen illúziója: Egy komoly politikai nyomás alatt álló kormány nem fog, mert nem tud az ország harminc év múlva jelentkező problémáival érdemben foglalkozni.

Persze a határozott felhatalmazás csak szükséges, de nem elégséges feltétele a hosszú távú problémák kezelésének. A határozott felhatalmazás akár rosszul is elsülhet, ha rossz kezekbe kerül. Peron sem gazdasági csodát épített, ugye. Ez azt hiszem világos. Értelmes, világos programra; értelmes világos fejekre is szükség lesz.

Meglesz?

Meglátjuk.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Égőáldozat

Pontosabban égőáldozatok a politikai korrektség oltárán. Ugyanis nem csak egy van, nem csak egy lesz. Sotomayort az amerikai Legfelsőbb Bíróságba jelölte Barack Obama. Nem utolsósorban azért, mert a politikai korrektség és az államilag kikényszerített faji és nem diszkrimináció fontosabb számára az élet- és vagyonbiztonságnál. Ez ugyanis jó jel a baloldalon. Az igazán érdekes kérdés viszont az, hogy: Miért is jó jel ez az amerikai társadalom jelentős részének?

A történet hátteréül New Haven városa szolgál. De nem a Yale Egyetem, hanem a lényegesen kevésbé ismert városi tűzoltóság – és ott is az előléptetés rendszere. A város több millió forintnak megfelelő összeget költött egy objektív előléptetési teszt megalkotására. A szabályok egyszerűek voltak: Aki a legjobban teljesít a teszten, az kaphat parancsnoki pozíciót. A tesztrendszer előzetesen megfelelt mindenkinek. De a teszten egyetlen fekete jelölt sem teljesített elég jól. És így utólag a PC brigád felismerte, hogy diszkrimináció forog fenn. A város meg a megfelelő fajvédő (bocsánat: érdekvédő) szervezetek politikai nyomására törölte a teszteredményeket, senkit sem nevezett ki. (Illetve megbízottként kinevezett megfelelő bőrszínű és kapcsolatrendszerű embereket. Nem, nem azokat, akik jól teljesítettek a teszten.)

Több tűzoltó viszont beperelte a várost. Az egyszerű tűzoltók szerint, ha mindaddig újratesztelik a jelentkezőket, amíg nem megfelelő a legjobban teljesítők bőrszíne az bizony diszkrimináció. De Sotomayor szerint, aki a fellebbviteli bíróként döntött az ügyben, az ilyesfajta teszt újraírás teljesen rendben van. Menj, írd meg a tesztet. Ha nem fekete jelölt nyer, írd újra. Ha fekete jelölt a legjobb, akkor abbahagyhatod.

Az igazán érdekes az, hogy a itt a kisebbséget nyomta el a politikai rendszer. A feketék többségben vannak New Haven-ben és a fekete polgármester fehér és latin jelentkezők eredményeit semmisítette meg. Hab a tortán, hogy Ricci ráadásul diszlexiás és rengeteg tanulással érte el ezt az eredményt. Megtakarított pénzét arra költötte, hogy felolvastassa magának a szakkönyveket éjszakánként.

De gondolom a nem megfelelő színű emberek nehézségei nem számítottak Sotomayornak. Az sem, hogy ha alkalmatlanokat nevezünk ki tűzoltó-parancsnoknak, akkor néhány ház szükségtelenül leég, néhány embere szükségtelenül tűzhalált hal. Mindez nem számított. A politikai korrektség viszont igen. A többi csak égőáldozat a politikai korrektség oltárán.

Sotomayor döntését a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, ami a döntés szakmaiságát is megkérdőjelezi. A Legfelsőbb Bíróság döntése jó hír a tűzoltóknak és mindenkinek, aki elutasítja a faji és nem diszkriminációt. De Sotomayor jelöltsége pont a Legfelsőbb Bíróságba azért egy kicsit elgondolkodtató marad.

Világos, hogy a faji és nemi diszkrimináció hívei miért támogatják. De sokkal kevésbé világos, hogy mások miért állnak ilyen politikák mögé. Mert azt látnunk kell, hogy az Obama – és így Sotomayor - mögött állók jelentős része maga is hátrányos megkülönböztetésnek teszi ki magát. Öngyűlölet?

Nem. Nem öngyűlölet.

Két tényezőt látok, de persze lehet ennél több is. Egyrészt, borzasztó nagy az ilyesfajta baloldali diszkrimináció rejtettsége. Az emberek többsége nem tudja, hány embert és hogyan diszkriminálnak. Senki sem szívesen hirdeti magáról, hogy nem vették fel egy munkahelyre vagy nem léptették elő.

Másrészt, a faji és nem diszkrimináció áldozatai nem osztályelsők, hanem marginális jelöltek. Az emberek ösztönösen a nyertest szeretik: És az affirmative action nem bántja a legjobbakat – de azokat igen akik az előléptetés vagy az állás megszerzésének határán vannak. És pont nem kerülnek be. Velük viszont nehezebb szimpatizálni. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan azt hiszik, hogy ők aztán nem ebbe a marginális kategóriába tartoznak.

Látható, hogy New Haven kivétel mindkét érv alól. Egyfelől, tűzoltóság van szakszervezet és vannak szabályok. És ahol be lehet perelni a munkáltatót a szabályok megszegése miatt. Másfelől, a tűzoltók esetében a marginális tűzoltók is különlegesek: Ők is rendszeresen kockáztatják az életüket értünk. És nem nagyon akarunk tűzhalált halni az alkalmatlanságuk miatt.

Ez a kivétel tette lehetővé, hogy sikeresen fellépjenek a tűzoltók. Mások nem ilyen kivételesen. És pontosan ezért nehéz fellépni az intézményesített nemi és faji diszkrimináció ellen. Magyarországon is.

De érdemes. Legalábbis ki kell mondanunk, hogy az ilyesfajta diszkrimináció tisztességtelen és elfogadhatatlan. Kimondjuk?

Vagy hallgatunk és nézzük az égőáldozatokat?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Mini Milosevicsek - a szlovák nyelvtörvényről

A szlovák nyelvtörvény a szlovák többségi társadalom jelentős részének kisebbrendűségi érzéseit és a vezető politikusainak cinizmusát foglalja írásba. Ezek az érzések katasztrófába vezethetnek. De helytelen lenne a szlovák nemzet egészét gyalázni, különösképpen Magyarország biztonságos távolságából. A gyalázatos törvény ellen kell fellépni - együtt és összefogásban a szlovák társadalom józan gondolkodóival. Amíg lehet.

A törvény a cinikus szavazatmaximalizáló politikusok és a masszív önértékelési zavarokkal küszködő választók sajátos nászának terméke. Szörnyszülötte.

Ezt a sajátos házasságot, amikor a közpolitika cinizmusa az emberi aljasságot szolgálja ki láttuk már működés közben. Zimbabwe távoli, de jó példa a kisebbség-ellenes uszítás következményeire. Illetve jó példa a rossz példára. De van közelebb is ilyen. Jugoszlávia pontosan ezen az úton indult el húsz éve. Milosevics saját országát és népét tette tönkre. Egy mini-trianon-t rendezett a szerb nemzetnek - koncentrációs táborokkal és tömegsírokkal súlyosbítva.

A szlovák nyelvtörvény is ezen az úton tesz egy lépést. És ha a szlovák nacionalizmus végig megy a milosevicsi úton... Akkor bizony nagy baj lehet.

Komoly félelmek vannak a szlovák társadalom egy jelentős részében a magyarsággal illetve Magyarországgal kapcsolatban. Ezek a félelmek nem utolsósorban a történelmi szempontból friss államiság és önállóság féltéséből származnak. Valamilyen szinten meg is tudom érteni, miért és mitől is félnek ezek az emberek. De a soviniszta nacionalizmus elfogadhatatlan.

Nemcsak nekünk magyaroknak nem. Hanem a szlovákoknak sem.

Ez a gyűlölet ugyanis önveszélyes. Paradox módon a túlhajtott sovinizmus jelenti az egyetlen valós veszélyt Szlovákia számára - nem a magyar irredentizmus. Jugoszlávia, a gyengébbek kedvéért.

És látnunk kell, hogy ez nem egy olyan nagyon bonyolult gondolat. Sokan látják, szlovákok és magyarok is.

Ezt a felismerést mindkét oldalon csak nehezíti az öncélú provokáció. Kifejezetten nem jó ötlet motorra ülni és a kétnyelvű táblák szlovák részét festékkel lefújkálni. Hasonlóan nem jó ötlet a magyarországi szlovákokat bármilyen módon zaklatni. Ez semmilyen nehézséget nem okoz a hatalomban ülő cinikusoknak. Az elvakult sovinisztákat kifejezetten igazolja. A józan hangokat meg ügyesen elnémítja. Arról nem is beszélve, hogy ezek a "bátor" akciók a szlovákiai magyarok életét nehezítik meg.

Az optimális válasz a határozott diplomáciai fellépés mellett a nemzetközi közvélemény tájékoztatása és az együttműködés a szlovák társadalom értelmes gondolkodó többségével.

Egyrészt helyes a magyar kormány részéről a diplomáciai kapcsolatok fagyasztása. Vaddisznókkal nem cseverészünk. Vadembereket nem hívunk el bálozni. Hasonlóan helyes lenne az összes lehetséges csatornákon keresztül mind a nemzetközi diplomáciai közösség, mind a hétköznapi emberek nyelvén megfogalmazni a törvény abszurditásait. Talán haljon meg az a szlovákul nem beszélő szlovákiai magyar, akit Eperjesen kérdezne betegségéről egy magyar doktor?

Érdemes gyűjteni a példákat és közérthető formában a nemzetközi közvélemény számára bemutatni. Tudom sokan nem értik ennek a fontosságát. Pedig itt az ideje, szakítani kell a "a magyar politika régi tradíciójával: a belterjes, provinciális idiotizmussal". Itt az ideje komolyan venni a nemzetközi közvéleményt - és használni a nemzeti célok eléréséhez.

Másrészt, itt az ideje a magyar álláspontot ismertetni a szlovákiai szlovák közvéleménnyel is. Meg kell értetni, hogy nemcsak embertelen, de haszontalan is a kisebbségeket kínozni. Ezzel semmi mást nem lehet elérni, mint a nemzeti sérelmek ébrentartását és felszítását. Meg kell értetni, hogy ezek a rendelkezések csak megnehezítik és megkeserítik a szlovákiai magyarok életét - és pontosan azt teszik lehetetlenné, hogy a magyarok egyenrangú állampolgárokként nyugodtan éljenek Szlovákiában.

Sokat kell írni, magyarul, szlovákul, angolul - és bármilyen nyelven. Nem csak a magyar kormány vagy éppen az ellenzék léphet itt. Hanem a magyar közemberek is. Magyarországon és Szlovákiában egyaránt.

Még lehet, még van értelme.

És persze ezért is kellene egy erős, sikeres Magyarországot építeni. Amivel nem lenne érdemes kekeckedni Mini Milosevicseknek. Sem.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Elöregedés és más kedvencek

Az Economist múlt heti száma nagyon rendes összefoglalót tartalmaz az elöregedésről, a gyermekszám és végső soron a népesség csökkenéséről és ezek kihívásairól. Nagyon érdemes elolvasni. És persze alkalomadtán elgondolkodni. Arról is, hogy ez miért nem szerves része a magyar úgynevezett reformgondolkodásnak.

A sok cikk közül a legérdekesebb a gyermekvállalásról szóló. Tudjuk, hogy a fejlett országokban (és a nem is olyan nagyon-nagyon fejlettekben is) messze nem születik elég gyermek:

In fact, fertility rates have dropped steeply in all OECD countries in the past few decades, from an average of 3.2 children per woman in 1960 to 1.6 now. The rate needed to keep the population stable (assuming unchanged mortality rates and no net immigration) is 2.1.

Az talán kevésbé közismert, hogy messze nem egyenletes ez a szomorú kép. Amerika, Nagy-Britannia vagy éppen Franciaország kilábalni látszik a gödörből, míg Japán vagy Dél Korea még bőven lefele tart:

In a few countries where fertility rates are already very low, such as Japan and South Korea, they are still falling. But in others the decline has been arrested and in some, including America, Britain and France, it has been reversed in the past decade or two. That has encouraged governments in a number of rich countries to believe that, with the right policies, they too could boost fertility to closer to replacement levels and help moderate the social burden of ageing. But it will not be easy.

Mi lehet ennek az oka?

Nos, úgy tűnik, hogy a közpolitikának igenis van mozgástere. Megfelelő intézkedések, mint például a részmunkaidő, a szülői szabadság vagy éppen a célzott támogatások, segítségével hatékonyan ösztönözhető a gyermekvállalás:

If governments anxious to rejuvenate their populations want her to do that, they can help in a number of ways. Extensive research in 16 OECD countries has shown that there is a strong correlation between high female employment rates and large government cash transfers to families, generous replacement pay during parental leave, the availability of plenty of part-time work and lots of formal child care. Where all these things are present, fertility rates tend to go up. France and most of the Nordic countries have embraced such policies and been rewarded with a rise in fertility close to replacement level. It does not come cheap: the OECD reckons that they spend 3-4% of GDP on direct benefits to families, far more than do Germany, Japan and southern Europe.

Bizony, az ösztönzők hatnak az emberek cselekedeteire. Már ha nem tudnánk.

Mindenképpen érdemes elolvasni ezeket a cikkeket az Economist-ból. És egy kicsit emlékezni rá, amikor a magyar közpolitikában valaki képviseli is ezeket a - napi pártpolitikával egyébként gyakran ütköző - hosszú távú szempontokat.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása