Guantanamo és a kínzás vége

Barack Obama első intézkedéseként bezáratja Guantanamót és betiltja a kínzást:

The president said he was issuing the order to close the Guantanamo detention facility in order to "restore the standards of due process and the core constitutional values that have made this country great even in the midst of war, even in dealing with terrorism."
…
A second executive order will formally ban torture by requiring the Army field manual be used as the guide for terror interrogations, essentially ending the Bush administration's CIA program of enhanced interrogation methods.

Jók ezek az intézkedések?

Igen, jók. És szükségesek.

Guantanamo és a kínvallatások szükségtelenül keltettek ellenérzéseket Amerikával szemben – nem kis mértékben aláásva még a terroristák elleni fellépést is. Az elmúlt nyolc év az amerikai nemzetközi megítélés példátlan zuhanását hozta. És ebben nem kis része volt az „erőszakos vallatásnak” meg Guantanamónak. Ezzel szakítani kell. Azt nem tudjuk, hogy ez elég lesz-e. (Mumbai arra int minket, hogy kell majd még más is…) Az viszont biztos, hogy a fenti lépések szükséges feltételei egy sikeres amerikai külpolitikának.

Olyannyira egyértelmű ez, hogy a republikánus elnökjelölt, John McCain is egyetért velük. Talán csak a legmegrögzöttebb neokonzervatívok tiltakoznak majd. De elnézve a neokonok közpolitikai eredményeit a tiltakozásnál hatásosabb megerősítésre nincs is szükség.

A két eset azért egy kicsit különböző. Mivel Guantanamo bezárása az egyértelműbb eset, kezdjük talán ezzel. Azért egyértelmű mert a tábor - mind elvi, mind praktikus szinten – katasztrófa volt. Elvi síkon az embertelenséget elég nehéz támogatni. Márpedig, Guanatamon még az FBI szerint is volt embertelenség rendesen:

On several occasions witnesses saw detainees in interrogation rooms chained hand and foot in fetal position to floor with no chair/food/water; most urinated or defecated on selves and were left there 18, 24 hours or more…

Praktikusan is csak negatívumokat hozott Guantanamo. Óriási károkat okozott Amerika megítélésének és ezzel jobban hátráltatta mint segítette a terroristák elleni küzdelmet:

A terrorizmus elleni harc ugyanis elsősorban nem katonai feladat: az amerikai hadseregnek nincs vetélytársa. (Nem véletlenül terroristák a terroristák: más lehetőségük nincs is.) A terrorizmus elleni harc az ideák terén, az emberi szívek megnyeréséért zajlik.

És George Bush kormányzata a szívekért folyó harcot elbaltázta. Nehéz munka volt: A szabadság, a demokrácia, a működő jogrendszer Amerikája csapott össze a legsötétebb középkorral; a lefejezésekkel, kínzásokkal az emberi egyenlőtlenség nyílt hirdetésével. És ebből a harcból sikerült a világ közvéleményének tekintélyes része előtt Amerikát vesztesnek kihozni. Nehéz munka volt, de sikerült.

Ha a praktikus és elvi szempontok ellentmondanának, lehetne vitatkozni. Így nem. Tiszta sor. Guantanamot be kell zárni és pont.

A kínzás általános esete egy kicsit bonyolultabb. Pontosan azért, mert könnyen elképzelhető olyan helyzet, sőt valós példát is tudunk, amikor az elvi és praktikus szempontok ütköznek. És nincs semmi garancia, hogy a praktikus szempontok ne legyenek erősebbek.

Tudjuk, hogy a kínzás nem jó. Kim Lane Scheppele össze is gyűjtötte az érveket ellene: Emberi szenvedést okoz. Durván megsérti az emberi méltóságot. A kínzót is durvítja és rombolja. A nemzetközi jog is tiltja. És nem is feltétlenül megbízható forrás.

No, de előállhat olyan helyzet, amikor ez a kisebbik rossz. Amikor akár a kínzás lehet az erkölcsös választás. Richard Posner egy egész könyvet szentelt ennek a kérdésnek. A lényege talán ennyi: A demokratikus alkotmány nem arra való, hogy a demokráciát felszámoljuk vele. (Az alkotmány nem öngyilkossági szerződés.) Nem korlátozhatjuk magunkat – bármilyen demokratikus érték mentén – annyira, hogy az magát a demokráciát veszélyeztesse. A klasszikus példa Abraham Lincoln, aki a polgárháborúra való tekintettel korlátozta a habeas corpust. Alkotmányellenesen.

A klasszikus, és ízekre szedett, kínzásos példa, a ticking time bomb (TTB). Képzeljük el, hogy egy terrorista egy időzített atombombát helyezett el egy Budapest méretű nagyvárosban. A bomba egy óra múlva robban – a várost nem lehet ennyi idő alatt kiüríteni. Egyetlen lehetőség van: Megtudni hol a bomba és leállítani. A terrorista ott ül a fogdában. Feltehetünk-e ebben az esetben néhány goromba kérdést?

Hasonló példa a lassú méreg esete. Képzeljük el egy megmérgezett kisgyereket. Nem tudjuk mi a méreg, és mi az ellenszérum. Mire tesztekkel kiderítjük, a gyerek halott. De az elkövető a kezünkben. Ha megmondja a méreg nevét, megmentjük a gyereket. Feltehetünk goromba kérdéseket?

A fő kritika persze az, hogy ezek a példák légből kapottak. A valóságos helyzetek nem annyira egyszerűek, mint amilyenekkel Bruce Willis filmről-filmre szembekerül – és ezért talán ezek a példák nem is hasznosak.

Pedig volt egy hasonló, de valós példa. Frankfurtban elkaptak egy gyermekrablót. A rendőr, Wolfgang Daschner, tudta, hogy gyorsan meg kell találnia a gyermeket, ha életben akarja látni. Nagyon hitelesen megfenyegette a gyermekrablót (aki ugye ebben a fázisban legfeljebb gyanúsított volt - de később jogerősen elítélték), hogy meg fogja kínozni, ha nem árulja el a gyermek hollétét. Az elárulta a hollétét. Hepiend nincs: A gyermek már halott volt, a rendőrt a bíróság megbüntette. Jogosan?

A kínzástól való óvakodás különösen furcsa, amikor az emberi élet kioltását a legtöbb jogrendszer önvédelemből jogosnak ismeri el. Ez így inkonzisztens. Fogalmazzuk át a lassú mérges példát: Nincs méreg, az elkövető késsel támad a gyermekre. Egy rendőr távolról látja, és lehetősége van egy potenciálisan halálos lövéssel ártalmatlanítani a támadót. Ez így rendben van – míg a megmérgezett gyermeket nem tudjuk jogszerűen megmenteni. Ölni szabad, kínozni nem. Hol itt a logika?

Jeff McMahan a következőképpen foglalja ezt össze:

When the stakes are high enough to justify the defensive killing of a person whose present action culpably threatens the innocent, they are also high enough to justify – in principle – the interrogational torture of a person whose past action culpably threatens the innocent, at least if the harm caused by the torture would be less than the harm of being killed.

A kínzás jogossága valószínűleg hosszú ideig vitatott lesz a szakirodalomban. A fenti példák, ha nem is teljesen meggyőzőek remélhetőleg elgondolkodtatóak – és érzékeltetik, hogy az „emberi jogok” képviselőinek fekete-fehér látásmódjánál, azért egy ici-picit árnyaltabb a kép.

A kínzás határozott elvetése ugyanakkor érthető a konkrét helyzetben. A fenti példák ritka esetekről szólnak. Viszonylag kevés olyan helyzet van, amikor a kínzás jogos. És sokkal több olyan, amikor jelentéktelen információkért jelentékény kárt okozott – nemcsak a vallatottaknak, hanem Amerikának és az egész nyugati világnak is. Abu Ghraib megérte? Ugye nem. És ha tényleg bomba lesz New Yorkban még mindig lehet elnöki kegyelmet adni…

Összefoglalva, az Obama adminisztráció első két döntése helyes volt. Helyes megszüntetni Guantanamot és nem engedélyezni a kínzást. És azt is tegyük hozzá, hogy ezzel konzervatívok is, mint mondjuk John McCain, egyetértenek. Igazunk van?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Adócsökkentés

Jó hír: Az ellenzék, és a legnépszerűbb párt vezetője hangsúlyosan kiállt az adócsökkentés szükségessége mellett. Magyar Nemzet:

Orbán Viktor szerint Magyarország számára a válságból kivezető utat olyan intézkedéscsomag képezheti, amelynek központi eleme az adócsökkentés, kiváltképpen a munkára nehezedő terhek mérséklése. A legfontosabb feladatok között említette ugyanakkor azt, hogy az ország szerezze vissza nemcsak mások bizalmát, hanem saját, önmaga iránti megbecsülését is. Az euró közeli bevezetéséről úgy nyilatkozott, hogy mindent összevetve ő a mihamarabbi alkalmazás mellett van.

Népszabadság:

Véleménye szerint Magyarország számára a válságból kivezető utat olyan intézkedéscsomag képezheti, amelynek központi eleme az adócsökkentés, kiváltképpen a munkára nehezedő terhek mérséklése. A fő feladatok között említette ugyanakkor azt, hogy az ország szerezze vissza nemcsak mások bizalmát, hanem saját, önmaga iránti megbecsülését is. Úgy ítélte meg, Magyarország esetében rendkívül kockázatos lenne, hogy pénzt pumpáljanak a gazdaságba, abban a reményben, hogy ettől majd nő a fogyasztás és beindul a bővülés - ráadásul ez jelentős költségvetési hiánynövekedéssel járna. "Én Magyarország számára nem látok más utat, mint az adócsökkentés" - hangoztatta, utalva a korrupció és a bürokrácia csökkentésére, a régóta esedékes változtatások határozott megvalósítására is.

Nehéz megítélni, hogy rövid távon erre mennyi fiskális tér van. De a hosszabb távú előrelépés szükséges feltétele az adócsökkentés, elsősorban az élőmunka terheinek a csökkentése. Pontosan ahogy Orbán Viktor mondja.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Szelektív felelőtlenség

Szelektívnek tűnik a felelőtlenség Magyarországon. A közpolitika alakítói magánéletükben felelős és okos döntéseket hoznak. Némelyikük üzleti érzéke, különös tekintettel az állammal folytatott üzleti tevékenységre, kiemelkedő. De ez a felelősség eltűnik, mihelyst a közügyeinkre kerül a sor. Rekordáron készülő metró és autópályák tanúsítják, afféle gigászi mementóként, ezt a közpolitikai felelőtlenséget. És most egy újabb szelektív felelőtlenség jön: a szelektív családi pótlék.

Már volt egyszer egy ilyen nagyon okos megmozdulás a gyes lerövidítésére. Sok hihetetlenül szofisztikált érv szólt a rövidebb gyes mellett, általában a munkaerő-piaci aktivitás szókapcsolat szerepelt bennük. Nagyon meggyőzőek is voltak, már ha figyelmen kívül hagyjuk azt az egyszerű – de kellemetlen – tényt, hogy a magyar bölcsődék 120 százalékos kihasználtsággal működnek. Mert ugye bölcsődék nélkül hogyan is menjenek vissza az anyák dolgozni?

A szelektíven felelőtlen társadalom-mérnökösködés csatát vesztett, de nem háborút. Itt van újra a nagy csapat: Most éppen szelektív családi pótlékot akarnak.

A szelektív családi pótlék ugyanarra a receptre készült mint a lerövidített gyes intézménye. Végy egy jól hangzó ötletet, ne gondolkodj egy másodpercig se, és sokkold a gyermeket nevelőket. Úgyis olyan megbízható a közpolitika és úgyis olyan sok a gyerek Magyarországon…

Az alapötlet nem is lenne olyan rossz. Az kapjon pótlékot, aki rászorul.

Csak azt az apró, de jelen esetben nem teljesen mellékes körülményt sikerült elfelejteni, hogy Magyarországon senki sem tudja ki a rászoruló. A rászorultság megállapítása ritka hatékonytalan módon történik. Először, állami szerveink jövedelmet vizsgálnak, nem rászorultságot. Asset testing, az ugye teljesen ismeretlen fogalom? Másodszor, a hivatalos jövedelmek és a tényleges jövedelmek köszönőviszonyban sincsenek egymással. Egész szakmák vannak minimálbéren bejelentve – de valahogy csak eljutnak a bátor dolgozók Balira. Ilyen körülmények között rászorultsági elvről beszélni még viccnek is durva lenne.

A szelektív családi pótlék lényegét röviden össze lehet foglalni: Vegyünk el a bérük és fizetésük 70 százalékot leadózó állampolgároktól még ezt az utolsó juttatást is. És adjunk azoknak, de csak azoknak, akik a közterhek alól eddig is ki tudtak bújni.

A szelektív családi pótlék nem lenne más, mint a magyar közpolitikai eddigi csődjének megkoronázása. Szelektív agyatlanság.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Tiszteletről és tisztes munkáról

Csermely Péter interjúját szeretném ajánlani az Index-en. Két okból is: Egyfelől, ahogy a tiszteletről beszél, az nagyban összecseng az - itt korábban is kifejtett - megérdemelt tisztelet konzervatív gondolatával:

A köztársasági elnök úr felkérése két okból volt kivétel. Az egyik a tisztelet. Ebben a korban, amelyik nem fogad el semmilyen tekintélyt, illetve a valódi, egy élet tapasztalatával és tanúságtételével megszenvedett tekintélyt ötperces magamutogatások talmi tekintélyével helyettesíti, számomra a tekintély tisztelete különösen fontos értékként jelenik meg. Ebből is következik számomra az, hogy ha a köztársaság polgárát a köztársaság kivételes integritással rendelkező elnöke felkéri valamire, akkor azt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha arra alkalmatlannak érzi magát.

Másfelől, a cikk alapgondolatán, „csaló diákokból lesznek a korrupt felnőttek”, nagyon érdemes elgondolkodni. Nagyokat szoktunk csodálkozni kedvenc és nem annyira kedvenc politikusaink korrupcióján. Mindenki tud egy vagy két durva történetet, többen lényegesen többet. De észre kell vennünk: Ez a korrupció nagyon korán kezdődik. Talán az iskolai puskázásoknál, amit tragikus módon Magyarországon szinte senki sem tekint elítélendőnek. (Miért is?) Aztán folytatódik később a BKV-én való lógással, a rokkantparkoló jogosulatlan elfoglalásával. A sor vége van csak a címlapon.

Mindezekért érdemes elolvasni az interjút. Nekem nagyon tetszett.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Atlas Shrugged - és a válság

Vannak jó gondolatok, amikkel nem értek teljesen egyet - mégis tetszenek. Most is egy ilyent szeretnék ajánlani. A Wall Street Journal január kilencediki számában Stephen Moore hasonlítja a jelenlegi válságot ahhoz, amit Ayn Rand több mint negyven éve megírt:

Many of us who know Rand's work have noticed that with each passing week, and with each successive bailout plan and economic-stimulus scheme out of Washington, our current politicians are committing the very acts of economic lunacy that "Atlas Shrugged" parodied in 1957, when this 1,000-page novel was first published and became an instant hit.
...
For the uninitiated, the moral of the story is simply this: Politicians invariably respond to crises -- that in most cases they themselves created -- by spawning new government programs, laws and regulations. These, in turn, generate more havoc and poverty, which inspires the politicians to create more programs . . . and the downward spiral repeats itself until the productive sectors of the economy collapse under the collective weight of taxes and other burdens imposed in the name of fairness, equality and do-goodism.

Meghökkentő?

Persze ebből nem következik önmagában, hogy a lépések rosszak lennének. Egy válságban kevés ortodox módszer működik – és minden újszerűt jogosan lehet kritizálni. De nyilván nem is ez a cél. A cél egy érdekes párhuzam és a jelenlegi út veszélyeinek felvázolása. És egy jó könyv ajánlása:

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása

Konzervatív fordulat

Konzervatív fordulat jön. Így fél a miniszterelnök. És igaza van, tényleg jön. Nem rövidtávú pártpolitikai fordulat Magyarországon, hanem masszív és erős történelmi fordulat egész Európában. Sőt, nem is igazán kérdés, hogy jön a konzervatív fordulat. Ez tény. A kérdés az, hogy milyen konzervatív fordulat jön. Megmarad a nyugati kultúra vagy sem? Vissza tudunk nyúlni a saját hagyományainkhoz vagy újakat tanulunk - vagy esetleg lelépünk a színről?

A magyar kormány feje - stílszerűen a Népszabadság hasábjain - aggódik egy konzervatív fordulat miatt:

...kitapintható egyfajta konzervatív fordulat az elmúlt években. Tetten érhető ez 1968 negligálásától kezdve a legutóbbi, a regisztrált élettársi közösséget elutasító alkotmánybírósági határozatig nagyon sok ponton. Egyfajta konzervatív fordulat szisztematikus előkészítése érzékelhető, s ez már messze nem pártpolitikai kérdés. Engem megriaszt, ha az Alkotmánybíróság úgy gondolja, hogy korlátoznia kell két embernek azt a jogát, hogy házasságon kívül kössék össze az életüket. Nincs kétségem afelől, hogy nem a közvetlen jog birodalma határozta meg a döntést, hanem a jognak valami többszörös áttétellel való magyarázata, amelynek a legmélyén az alkotmánybírák egyéni, konzervatív értékválasztása áll. De ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül a legfőbb hatalom megmondja, miként kell élni és értékeket választani. Ez nem a Fidesz és az MSZP vitája, hanem egy korábban már idejétmúltnak hitt konzervativizmus és az emancipált, szekularizált, demokratikus szabadság vitája. Meg kell nyomni a vészcsengőt.

Egészen biztos nem kell semmilyen vészcsengőt nyomogatni; hisztéria így is van elég. De valahol igaza van a miniszterelnöknek.

Persze nem azért amiért írja. Mert ugye a fentieknek szavazatszerző-gyanús olvasata van: Régi félelmekre épít. Az ősbolsevikok katolikus reakciótól való félelmét illetve a '68-as újbaloldaliak mindenféle európai hagyománytól való irtózását lovagolja meg. De ez az aktuálpolitikai szárny olyan kevéssé érdekes, hogy máris túltárgyaltuk. Aki erre hallgat, valószínűleg nem túlságosan érzékeny az érvekre.

Nézzük meg inkább miért és hogyan is jön ez a konzervatív fordulat.

A legfontosabb annak a megértése, hogy nem az európai konzervatívok a csodabogarak, hanem az európai liberálisok. A világ egésze konzervatív, legalábbis sokkal, de sokkal konzervatívabb, mint Európa. Erről érdemes tudni, amikor „nemzetközi trendekről” beszélünk. Lehet Európázni, de azt is érdemes tudni, hogy Európa sok szempontból a nagy nemzetközi kivétel.

És nem egy fenntartható kivétel. A szekularizált európai baloldali liberalizmus olyan struktúrákat hozott létre, amelyek garantálják a társadalom lassú erodálását.

A kiterjedt állami nyugdíjrendszer például azt ígérte, hogy gyermek- és felelősségvállalás nélkül is biztosítható az öregkor. Az ígéret hamis volt, de sikeresen elválasztotta egymástól az egyéni döntést és annak következményeit. Nem véletlen, hogy összeomlottak a születési számok (bébi helyett Bali) – és ezzel össze is fog omlani a nyugdíj-piramisjáték. Ezt már látjuk.

A kiterjedt szociális segélyek és a magas adók hasonlóan meggyengítették a munka és a jólét közti szoros kapcsolatot. Ismerjük a horror-történeteket a több mint tíz éve tanuló német egyetemistákról. Vagy a „méltatlan munkát” önérzetesen elutasító (és a neki „járó” segélyt hasonlóan önérzetesen felvevő) munkanélküliről.

Különösen pikáns a multikulturalizmus példája. A 68-as baloldali liberalizmus egyik leglátványosabb és legnyilvánvalóbb melléfogásáról lesz még szó.

Egyszóval az európai főként baloldali liberalizmus egy a világ többi részétől nagyban elszakadt és fenntarthatatlan rendszert hozott létre. Ugye látunk ezzel potenciális problémákat?

Persze ez nem lenne elég a konzervatív fordulat szükségszerűségének kimondásához. A középkori városok nyugodtan elműködtek fenntarthatatlan demográfiai profillal. A városi levegő szabaddá tett – és ezzel biztosította a falusiak folyamatos bevándorlását.

Európát viszont nem fog így elműködni, mert nem működik az integráció. Egyfelől, óriási értékrendszerbeli szakadék van a potenciális bevándorlók (falusias észak-afrikai muzulmánok) és a teljesen szekularizált európai kultúra között. Nem véletlen, hogy a vallásos Egyesült Államok sokkal hatékonyabban integrálta a muzulmán bevándorlókat mint Európa.

Másfelől, az integrációt a baloldali liberális ideológia is akadályozza. A munka helyett segélyt politikája nem kikövezte az utat, hanem egyenes autópályát épített a gettókhoz és az évente esedékes gyújtogatásokhoz. A különösen értelmetlen multikulti dogma meg lehetetlenné tette a bevándorló kultúra igazodását az európai kultúrához.

Összefoglalva, az európai liberalizmus ügyesen sarokba manőverezte magát. A világ egy relatíve kis sarkán létrehozott egy fenntarthatatlan társadalmi profilt. Ráadásul arról is gondoskodott - segélyrendszerrel és ideológiával egyaránt, hogy kívülről se lehessen, mondjuk bevándorlással fenntartani ezt.

A fenntarthatatlan pályán fordulat fog bekövetkezni. Méghozzá tágan értelmezett konzervatív fordulat. Alapvetően két út van. Vagy az európai kultúra találja meg a gyökereit. Vagy, ha ez nem megy, a bevándorlók konzervatívabb kultúrája erősödik meg és lesz a főáram része. Európa így is, úgy is konzervatívabb lesz.

Marginális mértékben még az „őslakos” demográfia is konzervatívabbá teszi a következő nemzedéket. Mivel a konzervatív családok több gyermeket vállalnak és értékeiket át tudják adni, a következő nemzedékben viszonylag többen lesznek. Ez a hatás marginális, és ezeregy más tényező, mint például etnikai-kulturális gyökerek is működnek, de sokak szerint ez a hatás is szerepet játszott az amerikai közpolitika konzervatív fordulatában a hetvenes évek óta. (Proposition 8?) De nincs garancia, hogy ez a hatás elég erős lesz.

Mindezekkel a kérdőjelekkel jó esély van az európai hátterű konzervatív fordulatra – bár korántsem biztos, hogy be tud következni. De vannak jó jelek. A politikai korrektség nagyjából vállalhatatlanná vált. A baloldali multikulti kultusznak vége. A munka és a jólét ismételt összekötésére – ha elviselhetetlenül lassan is, de - történnek lépések Dániától Magyarországig.

Jó példa a Gyurcsány interjúban is említett segélyek munkához kötése:

Mi azt mondjuk, hogy mindenkinek, aki segélyt kap, ajánljunk a szakképzettségéhez képest legfeljebb egy fokozattal alacsonyabb szintű munkát. Ha ilyet tudunk biztosítani, akkor azt gondoljuk normálisnak, ha az illető dolgozik, és munkabért kap. Az első számú felelősség a polgáré, hogy tartsa el magát és a családját, hogy ragadjon meg minden alkalmat a törvényes munkára. Ha mindent megtett magáért, ami elvállalható az ő körülményeit figyelembe véve, és ezek után sem tud munkát végezni, annak segélyt kell kapnia.

Ez egy konzervatív gondolat. Nem véletlen, hogy a munkától betegesen irtózó kinyúlt pulóveres baloldali értelmiségiek hevesen támadták a monoki modellt korábban. Aztán kiderült, hogy nem negyven évvel korábban vagyunk. És társadalmi igény a munkára van, nem az ingyenélés támogatására. A 68-asok magukra maradtak. Kezdhetnek hozzászokni.

Konzervatív fordulat jön. Ez látszik. Az überliberalizmusnak, a politikai korrektségnek és a multikultinak előbb-utóbb vége van. Az a kérdés, hogy mi lesz helyette. Ez meg rajtunk múlik. Most még.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása