A korábban említett Nature tanulmány kapcsán sokakban felmerül kérdés: A legfejlettebb országok kedvezőbb demográfiai mutatói nem csak a bevándorlók miatt ilyen kedvezőek?
A logika körülbelül ez lehet: Minél fejlettebb egy ország, annál vonzóbb a bevándorlók számára. Mivel - a ki nem mondott premissza szerint - a bevándorlóknak több gyermeke van, így ez az ami emeli a gyermekszámot. Azaz nem az "őslakosok" vállalnak több gyermeket a kedvezőbb körülmények és közpolitikai döntések miatt, hanem csak több bevándorlót vonz a jólét.
Szerintem a bár a bevándorlók színesítik a képet, de önmagában nem magyarázzák a kiemelkedő termékenységű országok helyzetét. Úgy tűnik, hogy az "őslakosok" nélkül nem lehetne elérni ezeket a kedvező mutatókat.
Miért is nem lehetséges kedvező demográfiai mutatókat elérni az őslakosok nélkül?
Nos, azért mert viszonylag kevesen vannak a bevándorlók.
Nézzünk egy számszerű példát. Ha demográfiáról és a kedvező francia tapasztalatokról beszélek mindig megkapom a bevándorló érvet. Nem a bölcsődék vagy éppen a három éves anyasági szabadság működik, hanem a bevándorlók, főképp az észak-afrikai muzulmán bevándorlók növelik csak a teljes termékenységi arányszámot.
Nos, ez nem lehetséges.
Bár nehéz csípőből statisztikát mutatni, mivel a legtöbb európai ország nem tartja nyilván sem a vallási, sem az etnikai kisebbségeket sem, a demográfiai mutatóikat, de nem lehetetlen megbecsülni ezeket a statisztikákat.
Franciaországban 2.0 a teljes termékenységi ráta (TFR), míg a muzulmán bevándorlók - és a muzulmánok - aránya legfeljebb 10 százalék. (Pontos adatok nagyon nincsenek, de ez egy felső határos becslés). A legtöbb bevándorló algériai, és az algériai TFR 2.8 most. Tegyük fel, csak a számítás kedvéért, hogy a Franciaországba bevándorló algériaiak (és az összes többi észak afrikai és más országból származó muzulmán bevándorló) egy egész ponttal magasabb TFR-t mutat. Ugyan ez durvának tűnik, de nem teljesen légbőlkapott, az Amerikában élő mexikóiak TFR-ja is magasabb mint a Mexikóban élő mexikóiaké.
Nos ezekből a feltevésekből az következik, hogy az "ős"-francia TFR körülbelül 1.8. A közelítő érték úgy jön ki, hogy a súlyozva átlagoljuk az "őslakosok" és a bevándorlók TFR-jét. Maga a szám így jön ki:
1.8 = (2.0 - 0.1 * 3.8) / 0.9.
Ez kisebb mint a 2.0, de még mindig nagyon magas európai szemmel. Például, ez lényegesen magasabb mint a megfelelő magyar szám (bevándorlókkal, kisebbségekkel) 1.34 TFR. Másképpen ez az elég kemény feltevéseken alapuló "őslakos" francia TFR szám olyan magas mint a magyar volt a - most már - demográfiai aranykornak számító nyolcvanas évek végén.
(Zárójelben: Egyébként a fenti metodológia szerint a nem-roma magyarok TFR-ja körülbelül 1.25. Nem különbözik nagyságrendileg az országos átlagtól. Persze a különböző korfa még egy kicsit változtathatja a becslést, de a számokból látszik: Nincs drámai hatása.)
Azaz a kedvező francia számok mögött a többségi "ős"francia lakosság van. A bevándorlók nincsenek elegen, hogy a számokat nagymértékben befolyásolják - legalábbis jelenleg. Ugyanez igaz Magyarországra is.
A becslések szerint a francia "ős"lakosok majd 50 százalékkal több gyermeket vállalnak mint a magyarok. Ez nagyon kemény különbség.
Természetesen a korreláció nem jelent ok-okozati összefüggést. A magas francia termékenység nem feltétlenül a kemény és eltökélt, társadalmi közmegegyezésen alapuló gyermekbarát közpolitika miatt alakult ki. Lehet, hogy a hároméves gyes/gyed vagy éppen a bölcsődék kevésbé fontosak mint a jó sajtok vagy éppen a túlárazott vörösbor.
De. De egy valamit lehetetlen mondani. Mégpedig azt, hogy a francia termékenység mögött csak a bevándorlók vannak.
Ez a kérdés fontosabb mint aminek látszik. A vitának van tétje. Ha gazdasági tényezők, mint például az életminőség vagy éppen a társadalompolitikai ösztönzők, hatnak a gyermekvállalásra, akkor van lehetőség cselekedni. Ha nem, akkor kidobott idő és pénz ezen akár gondolkodni is.
Szerintem van értelme ezen gondolkodni. Én úgy gondolom, hogy a legfejlettebb országok magas termékenységi rátája mögött nem elsősorban a bevándorlók állnak. És nem is a túlárazott vörösborok. Hanem tényleges választási lehetőségek a családok, és kiemelten a nők előtt. Ha ezeket a tényleges választási lehetőségeket megteremtjük, akkor más döntéseket is fogunk látni.
A választás szabadsága pedig nagy eséllyel több gyermeket jelentene - legalábbis Magyarországon. Tudjuk, hogy a magyar nők átlagosan eggyel több gyermeket terveznek és szeretnének, mint amennyit ténylegesen vállalnak?
És ha igen, összekötjük-e ezt a közpolitikával?Címkék: demográfia, vita
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
A közgondolkodásban - a történelemkönyvek és a kosztümös filmek tanúsága szerint - a kurucokhoz általában pozitív kép tartozik. A labancok meg egyértelműen negatív figurák, árulók. Tokfalvi ezt állítja a feje tetejére, aktualizálja és még a későbbiekben itt, itt és itt tovább finomítja. Szerintem meg kurucra, labancra is szükség van, mert kiegészítik egymást.
Nagy vonalakban Tokfalvinál a kurucok a negatív figurák. A sérelmi alapon folytatott politika, a racionális elemzés elvetése és teljes kompromisszum-képtelenség jellemzi őket. Ezen felől kulturálisan alföldiek és reformátusok. Ők azok, akiknek Ruzsa Sándor hős. Tokfalvi szavaival:
"Kuruc" tehát az, akit nem a gazdasági és kulturális elmaradottság, hanem a jogok, konkrétan a privilégiumok sérelme hajt ellenállásra, ezért az ellenállás formája nem a gazdasági és kulturális építkezés, hanem a "jogvédelem" és a szimbolikus-sérelmi politizálás. (A szimbólumokhoz: a II. József halálán ujjongó nemességnek semmi baja nem volt az akkulturációval és a szuverenitás hiányával Mária Terézia alatt, amíg József el nem vitte a koronát.) Mindez békeidőben. Egyébként pedig a kurucból időről időre kitör a szabadságvágy, militáns kisebbségek által, rossz helyzetfelmérés alapján elindított, elszigetelt, esélytelen, sikertelen és súlyos áldozatokkal járó felkelések, minden épeszű határon túl folytatott fegyveres harc formájában. Ilyenekről emlékezünk meg négy mai nemzeti ünnepünk közül kettőn.
A labancok ezzel szemben pozitív figurák. Racionálisan gondolkodnak, keresik a békés építkezés lehetőségét és bizony kompromisszumra hajlanak. Tipikusan dunántúli és katolikus kultúra gyermekei. No, nekik Ruzsa Sándor csak egy útonálló. És gyakran a kurucok definiálják őket, nem ritkán mint árulót.
"Labanc" az, aki semmivel sem rosszabb magyar, de kezelni tudja a dacreakcióját, mert vannak fontosabb értékek. Tisztában van azzal, hogy ki az erősebb, és igyekszik a lehető legjobb megállapodásra jutni vele, ahelyett, hogy forradalmat csinálna vagy háborúzna ellene. És ennek eredményeként / ennek érdekében a tartós gazdasági és kulturális építkezésre fordítja energiáit. A magyar történelem nagy labanc eseményeinek évfordulója nem ünnep.
A labanc mindig éppen az, ami/aki az aktuális kurucnak nem tetszik.
A rövid szemelvényekből is látszik, hogy érdekes gondolatról van szó. De többről is van szó, mint érdekességről. (Az érdekes ugyanis egy érdekes szó. Az érdekesség ugye lehetne akár valami furcsa nonszensz is, de itt lényegesen többről van szó.) Az írás kicsit rávilágít egy valós feszültségre: értelem és érzelem, valós (vagy vélt) sérelmek és a racionális önérdek konfliktusára. Mégha teljes mértékben nem is fogadjuk el Tokfalvi képét, akkor is van ereje az érveknek. Ráadásul az írás egy okos eretnekség: szembemegy a hagyományos kuruc képpel – és mindezt érvekkel teszi. Egyszóval legalább egy sor hasznos és érdekes kérdőjelet felrajzol az írás, elgondolkodtat és szórakoztat.
Persze, nem áll minden kritikán felül az írás. Kevésbé lényeges, de meg kell említeni a tabló elnagyoltságát. Ez valahol várható is, blogbejegyzésben nehéz egy ország eszmetörténetét összefoglalni. De néhol az elnagyoltság még így is zavaró.
Ilyen például a kurucok református jellemzése. Miben és miért különböznek a magyar reformátusok a kontinentális reformátusoktól? Hollandia és Svájc, a két kontinentális (jelentős részben) református ország kifejezetten sikeres, kompromisszumkész és racionális lett. Gyakorlatilag Tokfalvi összes erényét felvonultatják. A kálvinizmushoz nagyon közel álló puritán Anglia vagy a korai Egyesült Államok szintén sikertörténet. Akkor a kurucok nem is reformátusok? Vagy másként mint bárhol máshol? Mindez nem világos.
A józan kompromisszumok tárgyalása szintén példa az elnagyolásra. Utólag nagyon világos, hogy mikor mi a józan kompromisszum. Az adott történelmi helyzetben ez talán nem volt mindig ennyire egyértelmű. És lehet, hogy egyszerű döntési hibába magyarázunk bele mindenféle trendet.
A fő kritikai észrevétel azonban a kuruc labanc hierarchiának szól. Tokfalvi szerint a kurucok rosszak míg a labancok jók. Szerintem meg nincsenek labancok kurucok nélkül. Nem azért, mert a kuruc definiálná a labancot. Hanem azért, mert mind elvi, mind gyakorlati szinten szükségesek az önfejű és kompromisszumképtelen kurucok a labanc kompromisszumhoz. A klasszikus példával: Károlyi Sándor nem köthetett volna békét Rákóczi Ferenc nélkül. És akkor talán Kollonich tényleg koldussá (és katolikussá) tett volna minket.
A kuruc-labanc komplementaritást talán érdemes egy kicsit bővebben is kifejteni. Egyfelől, egy kis kompromisszumképtelenség katalizátorként működhet a politikai életben. Az amerikai protestáns fundamentalista (ottani szóhasználattal evangelikus) keresztények például ilyen kompromisszumképtelen csapat volt. De nélkülük nem ment volna a rabszolgatartás felszámolása, a női szavazójog kivívása, a 30-as évek eugenetikai divatjának az elutasítása vagy éppen a fekete polgárjogi mozgalom. (Cserébe tagadták, tagadják az evolúciót és majomperben vesznek részt. De a mérleg így is pozitív…) Talán Európa és Magyarország is jobban nézett volna ki az elmúlt száz évben egy kicsit több életet tisztelő evangelikussal felszerelve?
Másodszor, a helyes értékekhez – mint mondjuk a szabadság – köthető kompromisszumképtelenség önmagában is érték. Ugyanis ezekkel lehet azonosulni, ezekért lehet lelkesedni – talán jobban is, mint a józan kompromisszumokért. Ez könnyíti meg, hogy az együtt lakókból ország és nemzet legyen. A nemrég elhunyt kiváló Huntington professzor dokumentálta például, hogyan is alakult, illetve alakították az amerikai nemzeti identitást ilyen értékek menték. Egy ilyen pozitív önképre itthon is nagy szükség lenne – és talán még nagyobb is lesz a jövőben. Egy bevándorló nem tudja megváltoztatni a bőrszínét, de el tud fogadni értékeket, tud lelkesen azonosulni. Ha hagyják. Ezekben az értékekben meg van egy kis kurucság – egy sor szabadságharcos ünnepünk bizony kuruc ünnep.
Nagyjából a fentiek miatt nem tudom elfogadni a rossz kuruc, jó labanc képet. Kell ilyen is és olyan is. Van, amikor több labancra és kevesebb kurucra van szükség. Van, amikor fordítva. Tokfalvi szerint is jól jött az egyensúly például a Horthy-rendszerben:
A Horthy-rendszer látványos gazdasági és - amíg Hitler karjaiba nem ájult - politikai sikerének egyik titka valószínűleg a kuruc és a labanc hagyomány fúziója.
Valahol erről van szó. Van valami a kuruc és labanc hagyományról szóló fejtegetésben. De a következtetés miszerint az egyik rossz és a másik jó helytelen. A „kuruc rossz, labanc jó” gondolat ugyanazért helytelen mint az ötvenes évekbeli inverze. Ugyanis nem az a jó kérdés, hogy melyik jó, melyik rossz. Az igazán érdekes kérdés, az, hogyan tudunk ezekkel a hagyományokkal élni? Hogyan tudjuk őket használni a modern kori kihívásokra adandó válasznál?
És nem mindig egyféle válasz kell...Címkék: ajánló, vita
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Milyen a jó a családtámogatás?
A kérdésről jogos lenne egy rendes közpolitikai vita. Nem a félművelt wannabe társadalommérnökök szokásos megaszondása, hanem igazi tartalmas vita. Tokfalvi írt egy bejegyzést a családpolitikáról – amelynek fő következtetésével nagyon nem értek egyet. Máshogy látjuk a prioritásokat és a leghasznosabb lépéseket. Mégis értelmes és normális vitát folytattunk. Ezt szeretném most ajánlani. Az eredeti bejegyzés következő részéről beszéltünk:
Az OECD - nem mellesleg: erre szakosodott magyar közgazdászok számokkal bőven igazolt leleteit fölhasználva - javaslatot tett a gyermekgondozási idő lerövidítésére, azzal az indokkal, hogy a kismamák nehezen jutnak vissza a munkaerőpiacra, tovább rontva a foglalkoztatottsági helyzetet (bizonyított tény) + a túl hosszú ideig folyósított gyes/gyed viszont túlságosan megterheli a költségvetést (bizonyított, most éppen akut tény). Az viszont nincs bizonyítva, hogy abból több gyerek lesz, ha az anya egy-egy gyerekkel tovább marad otthon. Javasolta továbbá az OECD, hogy a harmadik gyerek után járó adókedvezményt inkább - nem, nem népsanyargatásra, holmi oktatásra vagy beruházócsalogatásra stb., hanem a családtámogatásra fordítsák. (Az sincs bizonyítva, hogy ettől az adókedvezménytől lett több - vagy egyáltalán, több lett - a harmadik gyerek.)
Az érvek és ellenérvek (az elgépelések javításával):
(Tory)
Tokfalvi,
Nagyon nincs igazad.
1) A tönk szélére jutásban nem nagyon volt szerepe a családtámogatásnak, a nyugdíj, közbeszerzések, oda vissza ÁFA - mind-mind jelentősebb.
2) Be van bizonyítva, hogy a családtámogatás hatásos, csak ezeket az érveket Te nem olvasod el. Persze nem vagy egyedül, sokan nem olvassák el véleményformálóink közül. Akadémiai publikációk közül ajánlom Laroque Salanie cikkét - a családtámogatás hat a gyermekvállalásra, elsősorban az iskolázottaknál. Magyarországon Spéder Zsolt mutatta ki (vkivel együtt) a Bokros csomag negatív hatását az egyetemet végzett nők gyermekvállalási döntéseire. Ezeket miért hallgatjuk agyon?
3) A családtámogatás nem csak aktivitási, hanem demográfiai kérdés. Európában a legjobb szabályozás a francia, egyensúlyban levő demográfiai mérleggel - és három éves gyes/gyed-del. Talán nem a három év a fő probléma?
4) Persze a legjobb lenne, ha az újraelosztás egészét csökkentenénk. Ebben egyetértünk - de a borzasztó pazarlás közben a kismamákon, meg a következő generáción spórolni egyszerre bűnös és ostoba.
(Tory)
Még érdemes elolvasni a Népszabadság cikkét Spéder Zsolttal és Gál Robival, írtam is róla egy recenziót.
http://tory.hu/2008/11/demogrfusok-napisajtban.html
(Tokfalvi)
Tory
Nem akarok lantolni, előbb elolvasom a Laroque-Salanaie-t. Így átlósan: a 18 ezrelékes születési arányszámot én nem nevezném csodának, a magyar várható életkor mellett messze nem volna elég, és a feltételek különbségeit most nem elemzem, csak annyit hogy egy sokkal nagyobb GDP-jű ország a költségvetése 15%-át fordítja erre a célr, tehát ahhoz, hogy Magyarországon valóban "csoda" legyen - amit akár hiszed, akár nem én is szeretnék -, lehetetlen summák kellenének. Abban igazad van, hogy a tönkben ez messze nem a legfontosabb tényező, főleg nem közvetlen hatásában, mint egyszerű ktsgv. kiadás.
Arról nem beszélve, hogy S. G. érvelésében nyoma nem volt a te gondolatmenetednek, egyszerű reflexmozdulat volt, ahogy a kormány reagálása is.
(Tokfalvi)
Kedves Tory,
a Laroque-Salanié-tanulmány tanulságait több okból nem lehet magyar viszonyokra applikálni.
1. Eleve hiányérzetet szül, hogy a szerzők a rengeteg változó között nem veszik figyelembe a vallást. (Tudomásom szerint nincs is róla statisztika.) Azt ugyan írják, hogy a (muszlim) bevándorlóknál mások a szokások, és (más okból) az első generációs anyákat nem veszik be a vizsgálatba, de azt már nem említik, hogy a szülőképes kori muszlim nők túlnyomó többsége második, sőt most már harmadik generációs, és ez az ösztönzőktől függetlenül egyre nagyobb mértékben nyomja fel a teljes termékenységi mutatót.
2. Maguk is írják, hogy az ösztönzők valamivel jobban csökkentik a foglalkoztatottságot (ami Magyarországon eleve katasztrofális), mint amennyivel növelik a termékenységet.
3. Maguk is írják, hogy a közvetlen juttatások növelésének még a lényegesen gazdagabb Franciaországban is vannak ésszerű határai, amit az ottani (európai viszonylatban is elég szocialisztikus) gazdaság nem bírna el. Hát még a termékenység és jólét szempontjából is alacsonyabb szintről induló Magyarországon.
4. Egész pontosan azt mondják, hogy az ösztönzők az első és harmadik gyerek vállalására hatnak, a másodikra nem. Nálunk viszont egyelőre - a társadalmi középen - a második gyerek általános vállalása lenne a reális cél.
5. A felsőfokú nőknél tapasztalható, valamivel nagyobb "félrugalmasság" éppen ezért talán azzal is magyarázható, hogy az iskolázatlanok között eleve több az olyan, aki nem állna meg két gyereknél.
6. A franciáknál szigorúan előírják az ugyanolyan munkakörbe való visszatérést, ez nálunk különböző okokból nem kivitelezhető. (Nem tartom magamat túlzottan baloldalinak, de szerintem még mindig jobb, ha a munkavállalók érdekvédelmét elsősorban a szakszervezeti monstrumok végzik, mint Franciaországban, mint ha a szakszervezeti monstrumként viselkedő állam, mint nálunk.)
7. Az iskolázott nőknél azért ne feledkezzünk meg két körülményről: Franciaországban sokkal nagyobb az esélye, hogy a férj vagy élettárs egyedül is keres annyit, amennyi elég a középosztálybeli életminőség fenntartásához + tudtommal nem számít fennhéjázó burzsujságnak a háztartási alkalmazott vagy állandó gyerekvigyázó megfizetése.
Azt hiszem, a konzisorozat "Család"-posztjához írok egy kiegészítést erről a témáról (család és középosztály).
(Tokfalvi)
Helyesbítek: a vallásról tudomásom szerint nincs hivatalos statisztika. Informálisat láttam, 8% muszlim a reális.
(Tory)
Kedves Tokfalvi,
Nos, valahogy így nézne ki egy értelmes vita. Én most nem mennék bele a technikai részletekbe, mert van egy alapvető félreértés (és ebből adódó, minden bizonnyal akaratlan csúsztatás).
Az L-S tanulmányt nem azért hoztam fel, hogy erre alapozzunk magyar közpolitikát. (Ezért is nem tartom relevánsnak felsorolni az összes magyar-francia különbséget.) Hanem ezzel akartam érzékeltetni, hogy a vita messze nem annyira egyértelmű mint ahogy a bejegyzésed sugallja. Nagyon komoly érvek vannak a demográfiai célú családtámogatások mellett.
És a minimális elvárásom a helyi wannabe társadalommérnökökkel szemben, hogy L-S szintű magyar adatokon alapuló tanulmányokat írjanak MIELŐTT felforgatják kétmillió magyar család életét. Azaz, hadd vitatkozzunk komoly tanulmányokról, regressziókról meg modelspecifikációkról, mielőtt szétverünk egy rendszert. Ez túlzott elvárás lenne?
(Tokfalvi)
Kedves Tory,
én mégis azt mondom, hogy mielőtt ráténykednénk a magyar valóságra a matekkal, végezzük el (pl.) a francia összehasonlítást. Egyáltalán, a kvalitatív és fogalmi tisztázást. Ami ugyanis az alapokat illeti,
1. sehogy se tudok megbékélni azzal, hogy az eszményi ősállapotnak általánosan az 1985-ös csomaggal létrejött állapotot tartják, ami a) nemzetgazdaságilag már az akkori irracionális viszonyokhoz képest is irracionális volt, b) demográfiailag - igyekszem pontosan fogalmazni - messze nem érte el a kívánatos hatást. (http://konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=8526) 2. a család- és népesedéspolitikai gondolkodást az ún. "hagyományos családmodell" fogalma határozza meg pro is, kontra is, és ez szerintem téves fogalom. Erről mindjárt írok egy külön posztot.
A vitát érdemes az eredeti bejegyzésnél folytatni.Címkék: vita
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása