Elöregedés: A konzervatív közpolitika kihívása
Egyedülálló lehetőség és ugyanakkor óriási felelősség konzervatív közpolitikát folytatni. Óriási lehetőség, mert korábban nem gondolt tér nyílik a konzervatív gondolatok felé. És óriási felelősség is: Mert nem légüres környezetben nyílt meg ez a tér, hanem az ország csődközeli állapotában. Olyan helyzetben, amikor a konzervatív közpolitikának az átlagosnál nehezebb helyzetben kell bizonyítania. És ahol a szélsőséges hangokat hallva, a kudarc nem elfogadható.
Hol lehet ennek a konzervatív közpolitikának a súlypontja?
Rengeteg területen kell, kellene előrelépni, hogy Magyarország helyt tudjon állni a nemzetközi versenyben: Oktatás, egészségügy és a munkaerőpiac a mindenki által fújt kötelező – és jogos – elemek. Ehhez csatlakozik a roma integráció tényleges elkezdése. Nem mintha ezek a középtávú kihívások könnyűek lennének, de eközben a rövidtávon sürgető kihívásokat is minimálisan kezelni kell: Például finanszírozni kell az országot, nemcsak az államot, hanem a lakossági és a vállalati szektort is. Vagy éppen át kell alakítani az adó- és újraelosztási struktúrát és a terheket mérsékelni az adófizető középosztályon. Nem lesz unalmas a következő néhány év…
De a fenti kétségkívül fontos problémák mind egy nagyobb, és hosszabb távú alapvető kihívástól függenek: Az elöregedés kezelésétől.
Tudom sokak szerint ez nem érdekes. Kétségkívül nélkülözi a napi politikai szlogenek vad érzelmi szenvedélyeit: Senkit nem lehet például az elöregedés kapcsán gyűlölni. Ráadásul minden változást legközelebb húsz-negyven év múlva érezhetünk. Nem éppen a könnyű sikert és az azonnali visszacsatolást keresők terepe az elöregedésről való gondolkodás. (Zárójelben mondanám: A fentiekből következik, hogy már csak sportszerűségből is, de persze leginkább felelősségérzetből, érdemes támogatni azt a néhány politikust, amelyik komolyan gondolkodik az elöregedésről.)
Az elöregedés sikeres kezelése a magyar konzervatív közpolitika kulcsa. Kulcsfontosságú peremfeltétele minden nagyobb reformnak, legyen szó egészségügyről, nyugdíjról vagy éppen munkaerőpiacról. A fenti összes kérdésre adott válasz nagyban függ a demográfiai folyamatoktól. Például, ha az ország a jelenlegi ütemben öregszik el, akkor a legfontosabb munkaerőpiaci kérdés az idősebbek foglalkoztatása – és az ehhez szükséges készségek fejlesztése lesz. Hasonlóan, eltérő roma integrációs stratégiára van szükség attól függően, hogy hogyan alakul az integrálók és integrálandók aránya a következő generációkban. És bizony a bevándorlás szükséges/kívánatos mértéke is a demográfia függvénye.
Ez az elkövetkező néhány évben még sokkal fontosabb mint bármikor eddig – mert most még van lehetőség jól átgondolt közpolitikával komoly eredményeket elérni. Ez akár néhány évvel később nem lesz meg. (Közpolitikai szempontból ezért különösen is bűnös az elmúlt hét-nyolc év felelőtlen nemtörődömsége és az értékes idő elvesztegetése.) A hetvenes évek közepén viszonylag nagy látszámú generációk születtek meg: Az ötvenes évek nagyobb abortusz-tiltásból született generációját családpolitikai kedvezményekkel ösztönözték, hogy a tervezett gyermekek meg is szülessenek. Meg is születtek, durván `73 és `78 között. Ez a viszonylag nagy korosztály jelenleg még a gyermekvállalós, gyermektervezgetős korban van - de a következő négy-nyolc évben kiesik onnan. Most még elérheti őket a közpolitika - később a demográfiai összeesés kezelése nélkülük sokkal nehezebb lesz.
Megvan tehát a lehetőség a változásra – de már működnek is az elöregedés következményei. Ezek újabb terheket raknak a közpolitikára - és előrelátható módon nehezítik a kilábalást. Borítékolható például, hogy a magyar egészségügy még a lehető legjobb esetben sem tudja a szolgáltatások színvonalának csökkentése nélkül kezelni az idősebb korosztály számának növekedését. Hasonlóan sanyarúan néz ki a nyugdíjkassza helyzete.
Ezek a veszélyek ráadásul súlyosabbak, mint ahogy azt a nyilvánosság, vagy akár a szakmai közvélemény is érzékeli. A hivatalos demográfiai előrejelzések például optimistábbak a kelleténél: A nyugdíj-előszámítások nyugodtan felteszik, hogy pár évtizeden belül a teljes termékenységi ráta visszatér a fenntartható szintre. Mindannyian, beleértve a számításokat végzőket, tudjuk, hogy ez - hacsak csoda nem történik - nem így lesz. A leggyakrabban használt demográfiai előrejelzések számolnak a termékenységi ráta emelkedésével a bepótlás miatt. (Elméletileg az átlagos gyermekvállalási idő kitolódása először mesterségesen csökkenti a teljes termékenységi rátát, majd a később jövő gyermekek megszületésekor növeli azt.) Ezt az elméletileg tiszta bepótlást sajnos nem nagyon látjuk az adatokban – az elhalasztott gyerekek, úgy tűnik, örökre el lettek halasztva.
Azt is látnunk kell, hogy az elöregedés globális probléma. Nemcsak Magyarország, vagy Európa, hanem a Föld legtöbb országának az egyik legfontosabb kihívása. Tudjuk, hogy Németország vagy Japán lakossága már csökken. De tudjuk, hogy már olyan, korábban népességrobbanással küzdő országok mint Brazília, Kína vagy éppen Thaiföld is a fenntartható alatti termékenységi szintet ért el?
A konzervatív közpolitika számos modell közül válogathat – jó konzervatív módjára mindenféle ideológiai megkötöttség nélkül. A francia, a skandináv vagy éppen az angolszász-amerikai modell is érdekesnek tűnik. Vagy akár megépíthetjük a saját magyar modellünket is, ami ötvözheti a fentieket egymással és új elemekkel. A kísérletezés veszélyes – de még veszélyesebb tartani az irányt a szakadék felé. Az a szerencsénk, hogy az alapvető irány olyan katasztrofális, hogy bátran érdemes gondolkodni. Tudjuk, hogy változtatni kell.
Érdemes a változtatásokat európai szinten is átgondolni: Az európai decentralizáció – és az elöregedés összeurópai jellege – egyedüli lehetőséget ajánl a kontinentális méretű kísérletezésre, a legjobb vagy éppen csak a működű megoldás megtalálására. Ez egy olyan kérdés, ahol helyes közpolitikával az európai szakmai gondolkodás élére is tudunk kerülni. Ha találunk jó megoldásokat, lesz érdeklődés. Ezt is érdemes figyelembe venni az ambíciózusabb döntéshozóknak.
Van néhány praktikus tapasztalat is az elmúlt időszakból, amire érdemes már az első napoktól figyelni. Minden komoly kormányzati döntés mellé szükséges demográfiai hatástanulmány - nehogy a fürdővízzel együtt gyereket is kiöntsük. Ennyire ugyanis nem vagyunk gazdagok. Nem pazarolhatunk el még éveket és milliárdokat. Érdemes lehet különálló, akár intézményi szinten is, beépíteni a demográfiai szempontokat a közpolitikába. Végül, de nem utolsósorban néhány kulcsfontosságú kérdésben konszenzust kell kialakítani a mindenkori ellenzékkel, nagyjából úgy, ahogy azt a franciák megtették. Húsz-negyven éves időtávon keresztül valamilyen stabilitást kell biztosítani a demográfiai politikának.
Összefoglalóan, a magyar konzervatív közpolitika sarokpontja demográfia, az elöregedés kezelése. Óriási lehetőség van a következő pár évben az eddig negatív folyamatokat megfordítani. Most még utoljára nagy létszámú generációkat érhet el a közpolitika. Olyan kérdésben tudunk - és kell - előrelépnünk, ami az európai és a globális gondolkodás élvonalában van. Nem lesz egyszerű, az elöregedés már most is érezteti a hatását és komoly erőforrásokat fog igényelni. De nem is baj: Igazi kihívás kell a konzervatívoknak.
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Hol lehet ennek a konzervatív közpolitikának a súlypontja?
Rengeteg területen kell, kellene előrelépni, hogy Magyarország helyt tudjon állni a nemzetközi versenyben: Oktatás, egészségügy és a munkaerőpiac a mindenki által fújt kötelező – és jogos – elemek. Ehhez csatlakozik a roma integráció tényleges elkezdése. Nem mintha ezek a középtávú kihívások könnyűek lennének, de eközben a rövidtávon sürgető kihívásokat is minimálisan kezelni kell: Például finanszírozni kell az országot, nemcsak az államot, hanem a lakossági és a vállalati szektort is. Vagy éppen át kell alakítani az adó- és újraelosztási struktúrát és a terheket mérsékelni az adófizető középosztályon. Nem lesz unalmas a következő néhány év…
De a fenti kétségkívül fontos problémák mind egy nagyobb, és hosszabb távú alapvető kihívástól függenek: Az elöregedés kezelésétől.
Tudom sokak szerint ez nem érdekes. Kétségkívül nélkülözi a napi politikai szlogenek vad érzelmi szenvedélyeit: Senkit nem lehet például az elöregedés kapcsán gyűlölni. Ráadásul minden változást legközelebb húsz-negyven év múlva érezhetünk. Nem éppen a könnyű sikert és az azonnali visszacsatolást keresők terepe az elöregedésről való gondolkodás. (Zárójelben mondanám: A fentiekből következik, hogy már csak sportszerűségből is, de persze leginkább felelősségérzetből, érdemes támogatni azt a néhány politikust, amelyik komolyan gondolkodik az elöregedésről.)
Az elöregedés sikeres kezelése a magyar konzervatív közpolitika kulcsa. Kulcsfontosságú peremfeltétele minden nagyobb reformnak, legyen szó egészségügyről, nyugdíjról vagy éppen munkaerőpiacról. A fenti összes kérdésre adott válasz nagyban függ a demográfiai folyamatoktól. Például, ha az ország a jelenlegi ütemben öregszik el, akkor a legfontosabb munkaerőpiaci kérdés az idősebbek foglalkoztatása – és az ehhez szükséges készségek fejlesztése lesz. Hasonlóan, eltérő roma integrációs stratégiára van szükség attól függően, hogy hogyan alakul az integrálók és integrálandók aránya a következő generációkban. És bizony a bevándorlás szükséges/kívánatos mértéke is a demográfia függvénye.
Ez az elkövetkező néhány évben még sokkal fontosabb mint bármikor eddig – mert most még van lehetőség jól átgondolt közpolitikával komoly eredményeket elérni. Ez akár néhány évvel később nem lesz meg. (Közpolitikai szempontból ezért különösen is bűnös az elmúlt hét-nyolc év felelőtlen nemtörődömsége és az értékes idő elvesztegetése.) A hetvenes évek közepén viszonylag nagy látszámú generációk születtek meg: Az ötvenes évek nagyobb abortusz-tiltásból született generációját családpolitikai kedvezményekkel ösztönözték, hogy a tervezett gyermekek meg is szülessenek. Meg is születtek, durván `73 és `78 között. Ez a viszonylag nagy korosztály jelenleg még a gyermekvállalós, gyermektervezgetős korban van - de a következő négy-nyolc évben kiesik onnan. Most még elérheti őket a közpolitika - később a demográfiai összeesés kezelése nélkülük sokkal nehezebb lesz.
Megvan tehát a lehetőség a változásra – de már működnek is az elöregedés következményei. Ezek újabb terheket raknak a közpolitikára - és előrelátható módon nehezítik a kilábalást. Borítékolható például, hogy a magyar egészségügy még a lehető legjobb esetben sem tudja a szolgáltatások színvonalának csökkentése nélkül kezelni az idősebb korosztály számának növekedését. Hasonlóan sanyarúan néz ki a nyugdíjkassza helyzete.
Ezek a veszélyek ráadásul súlyosabbak, mint ahogy azt a nyilvánosság, vagy akár a szakmai közvélemény is érzékeli. A hivatalos demográfiai előrejelzések például optimistábbak a kelleténél: A nyugdíj-előszámítások nyugodtan felteszik, hogy pár évtizeden belül a teljes termékenységi ráta visszatér a fenntartható szintre. Mindannyian, beleértve a számításokat végzőket, tudjuk, hogy ez - hacsak csoda nem történik - nem így lesz. A leggyakrabban használt demográfiai előrejelzések számolnak a termékenységi ráta emelkedésével a bepótlás miatt. (Elméletileg az átlagos gyermekvállalási idő kitolódása először mesterségesen csökkenti a teljes termékenységi rátát, majd a később jövő gyermekek megszületésekor növeli azt.) Ezt az elméletileg tiszta bepótlást sajnos nem nagyon látjuk az adatokban – az elhalasztott gyerekek, úgy tűnik, örökre el lettek halasztva.
Azt is látnunk kell, hogy az elöregedés globális probléma. Nemcsak Magyarország, vagy Európa, hanem a Föld legtöbb országának az egyik legfontosabb kihívása. Tudjuk, hogy Németország vagy Japán lakossága már csökken. De tudjuk, hogy már olyan, korábban népességrobbanással küzdő országok mint Brazília, Kína vagy éppen Thaiföld is a fenntartható alatti termékenységi szintet ért el?
A konzervatív közpolitika számos modell közül válogathat – jó konzervatív módjára mindenféle ideológiai megkötöttség nélkül. A francia, a skandináv vagy éppen az angolszász-amerikai modell is érdekesnek tűnik. Vagy akár megépíthetjük a saját magyar modellünket is, ami ötvözheti a fentieket egymással és új elemekkel. A kísérletezés veszélyes – de még veszélyesebb tartani az irányt a szakadék felé. Az a szerencsénk, hogy az alapvető irány olyan katasztrofális, hogy bátran érdemes gondolkodni. Tudjuk, hogy változtatni kell.
Érdemes a változtatásokat európai szinten is átgondolni: Az európai decentralizáció – és az elöregedés összeurópai jellege – egyedüli lehetőséget ajánl a kontinentális méretű kísérletezésre, a legjobb vagy éppen csak a működű megoldás megtalálására. Ez egy olyan kérdés, ahol helyes közpolitikával az európai szakmai gondolkodás élére is tudunk kerülni. Ha találunk jó megoldásokat, lesz érdeklődés. Ezt is érdemes figyelembe venni az ambíciózusabb döntéshozóknak.
Van néhány praktikus tapasztalat is az elmúlt időszakból, amire érdemes már az első napoktól figyelni. Minden komoly kormányzati döntés mellé szükséges demográfiai hatástanulmány - nehogy a fürdővízzel együtt gyereket is kiöntsük. Ennyire ugyanis nem vagyunk gazdagok. Nem pazarolhatunk el még éveket és milliárdokat. Érdemes lehet különálló, akár intézményi szinten is, beépíteni a demográfiai szempontokat a közpolitikába. Végül, de nem utolsósorban néhány kulcsfontosságú kérdésben konszenzust kell kialakítani a mindenkori ellenzékkel, nagyjából úgy, ahogy azt a franciák megtették. Húsz-negyven éves időtávon keresztül valamilyen stabilitást kell biztosítani a demográfiai politikának.
Összefoglalóan, a magyar konzervatív közpolitika sarokpontja demográfia, az elöregedés kezelése. Óriási lehetőség van a következő pár évben az eddig negatív folyamatokat megfordítani. Most még utoljára nagy létszámú generációkat érhet el a közpolitika. Olyan kérdésben tudunk - és kell - előrelépnünk, ami az európai és a globális gondolkodás élvonalában van. Nem lesz egyszerű, az elöregedés már most is érezteti a hatását és komoly erőforrásokat fog igényelni. De nem is baj: Igazi kihívás kell a konzervatívoknak.
Címkék: demográfia, elöregedés
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása