Argentín nyugdíj - messze nem ezüstkor
A magyar magánnyugdíj-pénztár reform csőd. Hogy is kell mondani?: Nem kicsit, nagyon. Értelmetlen szómágia, a magyar munkavállalók pénzének módszeres pazarlása. És ami itt zajlik egyre jobban emlékeztet Argentínára.
Elviekben a magánnyugdíjpénztárak lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nyugdíjbefizetések és a nyugdíjkifizetések között valamilyen korreláció alakuljon ki. Ez valamennyire meg is valósul. Aki kevesebbet fizet be, aki többet az valamivel többet.
De mindegyik befizető rosszul jár. Akár kicsit, akár többet fizet be.
Miért is?
Részben mert a magyar pénztári szabályozás, ahogyan ez a féltudásúak esetében lenni szokott, az elején el volt rontva. A pénztárak számára olyan magas működési költségeket engedélyezett a szabályozó, ami garantálta, hogy a pénztárak reálhozama még hosszú távon se legyen pozitív. Az átlaghozam az elmúlt tíz évben minusz 0.73 százalék volt:
Rossz ez így? Rossz bizony. De sikerült még rosszabbá tenni.
Az elmúlt másfél évben a szabályozó (káoszteremtő?) először kizavarta a pénztárakat kockázatos eszközöket vásárolni. Éppen csak a pénzügyi válság előtt. A pénztárak rendesen buktak. Arról nem is beszélve, hogy a kikényszerített eladásaikkal a legrosszabbkor sikerült megzavarni a magyar állampapírpiacot.
Majd a szabályozó gondolt még egyet és ezután homályos devizakockázatra hivatkozva hazazavarta Magyarországra a pénztárakat. (Mert a szabályozó szerint a devizakockázatot máshogy nem lehet kezelni...) Belezavarta a négy részvényből álló (és lex Mol-lal körbebástyázott) magyar tőzsdére - meg a magyar állampapírpiacra.
Rendben, Argentína egy kicsit tovább ment. Ők teljesen államosították a nyugdíjrendszert - és ahelyett, hogy állampapírokat tuszkolnának a nyugdíjpénztárba egyszerűen állami ígéreteket adnak a jövőbeni nyugdíjasoknak.
De várjunk csak. Ez meglett Magyarországon is. A magán-nyugdíjpénztári kilépéssel sikerült ezt az önkéntes államosítást is megtenni. Tényleg eltűnőben a különbség a két ország között.
És a jövő is elég sötét.
Mi a valószínűsége, hogy a magyar rendszer működésébe nem lesz még jónéhány agresszív állami beavatkozás a következő húsz évben?
Az elmúlt tíz évet nézve nagyon kicsi ez a lehetőség. A szabályozás rossz volt - és most is az. Ez folyamatosan feszültséget generál, amire újabb - és a trendet elnézve rosszabb - szabályozás a válasz. Magas költség, alacsony diverzifikáció, brutális függés a magyar állam helyzetétől - szomorú a kép.
Ön magától mennyi pénzt fektetne ebbe?
És tudja, hogy mekkora befektetésre kötelezi a szabályozó minden évben?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Elviekben a magánnyugdíjpénztárak lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nyugdíjbefizetések és a nyugdíjkifizetések között valamilyen korreláció alakuljon ki. Ez valamennyire meg is valósul. Aki kevesebbet fizet be, aki többet az valamivel többet.
De mindegyik befizető rosszul jár. Akár kicsit, akár többet fizet be.
Miért is?
Részben mert a magyar pénztári szabályozás, ahogyan ez a féltudásúak esetében lenni szokott, az elején el volt rontva. A pénztárak számára olyan magas működési költségeket engedélyezett a szabályozó, ami garantálta, hogy a pénztárak reálhozama még hosszú távon se legyen pozitív. Az átlaghozam az elmúlt tíz évben minusz 0.73 százalék volt:
A tavalyi mintegy 420 milliárd forintos befektetési veszteség azonban lenullázta a magánkasszák előző években elért befektetési nyereségét, tízéves reálhozamuk így -0,73 százalék.Ebből nem lesz nyugdíj. Nem csak azért, mert a hozam negatív ebben a tíz évben. Hanem azért, mert később is alacsony lesz a reálhozam. Mert a pénztárak működési költségei garantálják ezt. Könnyű kimutatni, hogy ezekkel a költségekkel még a hosszútávú történelmi hozamokkal sem lehetne értelmes reálhozamokat elérni. (Tessék csak betenni excel táblába az S&P 500-at és egy kötvényindexet - meg a magyar költségeket.)
Rossz ez így? Rossz bizony. De sikerült még rosszabbá tenni.
Az elmúlt másfél évben a szabályozó (káoszteremtő?) először kizavarta a pénztárakat kockázatos eszközöket vásárolni. Éppen csak a pénzügyi válság előtt. A pénztárak rendesen buktak. Arról nem is beszélve, hogy a kikényszerített eladásaikkal a legrosszabbkor sikerült megzavarni a magyar állampapírpiacot.
Majd a szabályozó gondolt még egyet és ezután homályos devizakockázatra hivatkozva hazazavarta Magyarországra a pénztárakat. (Mert a szabályozó szerint a devizakockázatot máshogy nem lehet kezelni...) Belezavarta a négy részvényből álló (és lex Mol-lal körbebástyázott) magyar tőzsdére - meg a magyar állampapírpiacra.
Rendben, Argentína egy kicsit tovább ment. Ők teljesen államosították a nyugdíjrendszert - és ahelyett, hogy állampapírokat tuszkolnának a nyugdíjpénztárba egyszerűen állami ígéreteket adnak a jövőbeni nyugdíjasoknak.
De várjunk csak. Ez meglett Magyarországon is. A magán-nyugdíjpénztári kilépéssel sikerült ezt az önkéntes államosítást is megtenni. Tényleg eltűnőben a különbség a két ország között.
És a jövő is elég sötét.
Mi a valószínűsége, hogy a magyar rendszer működésébe nem lesz még jónéhány agresszív állami beavatkozás a következő húsz évben?
Az elmúlt tíz évet nézve nagyon kicsi ez a lehetőség. A szabályozás rossz volt - és most is az. Ez folyamatosan feszültséget generál, amire újabb - és a trendet elnézve rosszabb - szabályozás a válasz. Magas költség, alacsony diverzifikáció, brutális függés a magyar állam helyzetétől - szomorú a kép.
Ön magától mennyi pénzt fektetne ebbe?
És tudja, hogy mekkora befektetésre kötelezi a szabályozó minden évben?
Címkék: gazdaság
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
8 megjegyzés:
Sajnos tudom. Mi a megoldás? Adócsalással eldugni a pénzt, hogy saját menedzseléssel ennél jobb eredményt érjek el? Állami rendszerbe visszalépnem nem lehet, amúgy az sem több ígéretnél (egy laza ígéret és egy biztos bukás közt óh mit választanál?, nem én vagyok Leisztinger (vagy Gyurcsány...) hogy a magánvagyonom magasságából nézzek le röhögve az egészre, megtakarításunk van, de másfél gyerekünk is, akik még tanulni fognak....hatvanöt-hetven évesen kössük fel magunkat az első fára? Mert bevallom, alkalmazotti csicska ebben az életkorban én már nem leszek.
Mit lehet tenni?
Akinek lehetséges most érdemes visszalépni az állami rendszerbe. Az állami rendszer implicit hozama (nem utolsósorban a politikusok felelőtlensége miatt) sokkal magasabb volt. És még a tizenharmadik havi nyugdíj visszavételével is magasabb.
Ha nem tudsz visszalépni, akkor sincs minden veszve. Nagyjából annyit mint amennyit beteszel (reálértéken) - egy csomó kockázat vállalása után persze - vissza fogsz kapni. Befektetésnek siralmas, nyugdíjpénztári profitnak annál jobb.
Szóval a tényleges nyugdíj-előtakarékosságot valahol a rendszeren kívül kell kezelni. (És ha törvényesen lehet, nem a magánnyugdíjpénztárba tenni a pénzt, hanem önállóan befektetni.)
Az utolsó felvetésedre: Szerintem sokan fognak (fogunk) dolgozni hatvan meg hetvenévesen is. Egyfelől a modern munkákat idősebben is el lehet látni, meg szeretünk dolgozni. Másfelől, a pénz is kellhet. Persze nem feltétlenül alkalmazottként, ez igaz.
Vakmacska: De a legfontosabb (és tényleg): Gratulálok a másfeledik gyermekedhez! Olvastam-hallottam a történetet, nagyon szép.
Kedves Tory, működő nyugdíjrendszere csak Szingapúrnak van, az OECD-államok rendszerei ugyanolyan csődtörténetek, mint a magyar. (Az ezoterikus, és ezért számunkra érdektelen norvég rendszert nem számítva).
A Lee Kuan Yue féle modell lényege, hogy NINCS állami/nemzeti rendszer és lakossági "szolidaritás". EGYÉNI számlákra egy kötelező minimumot kell befizetni, de ennél többet persze bármikor lehet. Az állam kamattámogatást nyújt a számlatulajdonosoknak és egy adott életkortól a befizetési kötelezettség megszűnik, a felgyűlt pénz kivehető.
Nyilvánvaló, hogy az egyéni számla rendszere csak akkor működik jól, ha mellette az embernek van min. 2 gyereke és ők is részt vállalnak az öregek ellátásában. Ez önmagában a demográfiai problémákat is megoldja. Rendszer és szolidaritás tehát van, de CSALÁDI.
A fentieket nem az operatív bevezetés szándékával írom - itt még az OECD államok nem tartanak, előtte még a mai rendszereknek be kell dőlniük - hanem az elvi tisztázás igényével.
Kedves Névtelen:
Szigorúan véve nincs igazad. De alapvetően jót mondasz. Kicsit bővebben:
Norvégiát ugyan nevesítetted mint kivételt - ugye ott az olajalap. Én csak azt jegyezném meg, hogy korrekt OLG demográfiai modellezést futtatnak fenntartható költségvetési politikára. Elég jók, na.
De nemcsak ők: Dánia sem fog szétesni. Jó minőségű közpolitika és rendben levő demográfia. Parametrikus változtatással meglesznek. Szóval van OECD jó példa is.
Szingapúr sem annyira egyedi mint írod: Hong Kong ugyanaz pepitában. Meg van egy sor ország, ahol nincs állami nyugdíjígéret - az is mind fenntartható.
De abban igazad van, hogy a fejlett országok jókora slamasztikában vannak - a kivételek csak azok: kivételek.
De abban nagyon nem értenék egyet, ha a megjegyzésed azt sugallná, hogy a magyar szabályozás vállalható. Mert nem az. Lehet, hogy az OECD átlag rossz. De mi az alatt vagyunk. És ez nem tetszik.
(Ha nem mentegetted a szabályozást, akkor ez nyilván nem válasz a megjegyzésedre.)
Először is köszönöm, nem gondoltam, hogy keresztbeolvasunk egymásnak....
Norvégia valóban nagy kivétel, a felelős magatartás iskolapéldája egy sor területen, múlt héten beszélgettem erről egy odavalósival. És ő ilyen hozzáállás mellett nem is tartja indokolatlannak az adószintet sem.
A NYESZ-számlával persze elkínlódgatunk, annak meg főleg az a baja, hogy a bankok többségénél mostohagyerek, és mint minden hosszú távú befektetésre kihegyezett dolognál, itt sem egyszerű a váltás.
Viszont jónak tartom a hosszú távú befektetés esetleges adómentességét (most pedzegetik), a szegényeken ez ezzel együtt nem segít. Fenntartom a Bokrosnak is elmondott tételemet - vagy hatvanszázalékos elvonás, vagy öngondoskodás, mert a kettő együtt kb. a társadalom 5-8%-nak elérhető. És ez így nem fair.
És persze dolgozni jó hatvan felett is, de a legtöbb struktúrában mégsem. Nem napi 8 órát plusz két óra közlekedéssel, nem beosztotti utasítástömeget huszonöt évesektől (legalábbis nem nekem)és nem egészségre fokozottan ártalmas dolgokat (hűtőház, útépítés, betegemelgetés és társai, márpedig sokaknak csak ilyenek jutnak.
...vagy hatvanszázalékos elvonás, vagy öngondoskodás, mert a kettő együtt kb. a társadalom 5-8%-nak elérhető. És ez így nem fair.
Nem bizony.
De speciel Bokros sem tett sokat, hogy ez ne így legyen. Mert ugye a magánnyugdíjpénztára az bukás...
Nem bizony. Mert ha ezt valaki felveti, akkor rögtön jön a sírás, hogy dehát akkor a közkiadásokat miből. És nem nyúl hozzá, fura módon még leginkább az Oszkó-Bajnai páros próbálkozott most be vele.
Láttam egy múltkori statisztikát - államháztartási bevételek, sajnos nem emlékszem pontosan, de kb. 60% szja, utána az áfa, utána mélyen lemaradva minden más, beleértve a társasági adót. Khm, akkor ezek a cégek miért nem versenyképesek? Vagy mi van?
Szívesen nézegetnék ilyen felbontásokat fejlett meg fejletlen országoknál (a nagy nyersanyagexportőrök nem érdekelnek), hogy ez tényleg olyan fejreállt folklór-e ahogy gondolom, vagy ez volna az általános, normális eloszlás.
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal