Válság paradox: magyar munka
A válság paradox helyzetbe hozta Magyarországot: A magyar gazdaság - és társadalom - régi betegsége az alacsony foglalkoztatottság. Mostanra egyetértés is alakult ki abban, hogy ezt növelni kellene (mégha a pontos módozatokban nem is értünk egyet). A jelenlegi válság viszont egy masszív keresleti sokkot hozott. A dilemma nyilvánvaló: Lehet-e megoldás a munkaerő-kínálat agresszív növelése kereslethiányos környezetben?
A válasz kulcsa az időzítés. Nagyon durván két eltérő szakasza lesz a válságnak és a két szakasz gyökeresen eltérő választ igényel. Az első a paradox: a kereslethiány miatt a munkaerő-kínálat növelése nem eredményes, de annál frusztrálóbb.
Az első szakaszban a keresleti összeomlás domináns. Ilyenkor a munkaerő-kínálat növelése nem igazán hasznos - mert egyszerűen nincs elég munka és csak marginálisan javítja a vállalkozások helyzetét. A sok új jelentkező, ha munkát nem is kap, de legalább lenyomja a béreket - ad absurdum az alacsonyabb munkabérek még néhány munkahelyet is teremtenek. De csodákat nem lehet várni. Az ára viszont elég masszív: Képzeljük el a mindenféle szociális ellátásból kizavart embereket (mert ugye így nő a munkaerő-kínálat?), amint egy összeomló piacon próbálnak állást keresni. A komoly politikai feszültség kiváló eufémizmusa valószínűleg nem fedi le teljesen a következményeket... Egyszóval költség-haszon szempontból nagyon nehezen elképzelhető, hogy a keresleti sokkos első időszakban megérné a komoly munkaerő-kínálat növelés.
Annál is inkább, mert a munkaerő-kínálat magától is növekedni fog. Egy sor életstílus döntést kell átgondolni: A romló anyagi helyzet (csökkenő bérek, növekvő hiteltörlesztések és növekedő bizonytalanság) egy sor döntéshelyzetben levő eddig nem dolgozót terelnek vissza majd a munkaerőpiacra. Lesznek akik elhalasztják a másoddiplomát - és lesznek akik az elsőt is. Lesznek, akik rövidebb ideig maradnak otthon a gyermekükkel mint tervezték. És lesznek, akik egy kicsit később mennek nyugdíjba - ha megmarad az állásuk. A munkaerő-kínálat ilyetén növekedése automatikusan termel majd az előzőekben említett feszültségekből.
A válság második szakasza a kilábalás lesz - és ehhez kell a munkaerő-kínálat. Lassú vagy gyors kilábalás - ez itt most mindegy. Ilyenkor szükség van masszív munkaerő-kínálatra: Azok az országok fognak gyorsabban kilábalni, piaci részesedést szerezni, ahol az, aki termelni tud, megrendelése van minél kevesebb akadállyal szembesül. Ha Gipsz Jakabnak öt segédre van szüksége a bigyógyárban, akkor álljon ott háromszáz jelentkező - ne három. Persze ilyenkor is okoz frusztrációt a növekvő munkaerő-kínálat: Az egyéni munkavállaláló szempontjából kellemesebb hárman versenyezni öt állásért mint háromszázan. De értsük meg: egyáltalán nem biztos, hogy meglesz az az öt állás! Ilyenkor érdemes vállalni a feszültséget is.
A válság paradoxa, hogy most a magyar munkaerő-kínálat problémája egy nagyon rövid ideig előny lesz. Megvannak azok a munkaerő-kínálatot csökkentő struktúrák, amelyek csökkentik a rövidtávú nyomást és feszültséget a válság első szakaszában. Egy sor ország és vállalat talál ki ilyesféle struktúrákat, mint például a rövidített munkahetet, amilyet itthon makroszinten sikerült alkalmazni.
Eddig tart a jó hír.
A nem annyira jó hír, hogy ezután lépni kell. És gondolkodni.
Ez utóbbi, a gondolkodás tényleg fontos lenne. Kicsit félek, hogy a változások vesztesei azok lesznek, akik ilyenkor veszteni szoktak: A gyermekek. A gyed és a gyes nem lehet érinthetetlen. Ha spórolni kell nyilván érdemes ezen a nyolcvan meg hatvan milliárd forinton is elgondolkodni. De ha munkaerő-kínálatról beszélünk, akkor érdemes észrevenni a hiányzó bölcsödei helyeket is: Tényleg vissza tudnak menni az anyák dolgozni korábban? Van hely a gyerekeknek?
Hasonló kérdéseket vet fel a munkaerőpiaci aktivitás növelése egy sor más területen is. Milyen módon lehet a munkától rég elszokott csoportokat visszaterelni a munkaerő-piacra és visszaállítani az alapvető munkaerő-piaci készségeiket? Semmi nagy dologra nem gondolok: reggeli felkelés, borotválkozás, pontosság és elemi udvariasság. Ugye, naivitás azt hinni, hogy a segélyek visszavonásának másnapján azok, akik életükben még nem dolgoztak, el tudnak kezdeni dolgozni. A segélyek megvonása szükséges, de nem elégséges. Meglesznek a szükséges feltételek is?
Az, hogy a magyar munkaerő-kínálat növelése hogyan zajlik majd alapvetően fogja befolyásolni az ország helyzetét a következő öt-tíz évben. Túl fogunk lépni a rövidtávú paradoxon: Szükséges lesz lépni a munkaerő-kínálat növelése érdekében: Lépni fogunk? És gondolkodni?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
A válasz kulcsa az időzítés. Nagyon durván két eltérő szakasza lesz a válságnak és a két szakasz gyökeresen eltérő választ igényel. Az első a paradox: a kereslethiány miatt a munkaerő-kínálat növelése nem eredményes, de annál frusztrálóbb.
Az első szakaszban a keresleti összeomlás domináns. Ilyenkor a munkaerő-kínálat növelése nem igazán hasznos - mert egyszerűen nincs elég munka és csak marginálisan javítja a vállalkozások helyzetét. A sok új jelentkező, ha munkát nem is kap, de legalább lenyomja a béreket - ad absurdum az alacsonyabb munkabérek még néhány munkahelyet is teremtenek. De csodákat nem lehet várni. Az ára viszont elég masszív: Képzeljük el a mindenféle szociális ellátásból kizavart embereket (mert ugye így nő a munkaerő-kínálat?), amint egy összeomló piacon próbálnak állást keresni. A komoly politikai feszültség kiváló eufémizmusa valószínűleg nem fedi le teljesen a következményeket... Egyszóval költség-haszon szempontból nagyon nehezen elképzelhető, hogy a keresleti sokkos első időszakban megérné a komoly munkaerő-kínálat növelés.
Annál is inkább, mert a munkaerő-kínálat magától is növekedni fog. Egy sor életstílus döntést kell átgondolni: A romló anyagi helyzet (csökkenő bérek, növekvő hiteltörlesztések és növekedő bizonytalanság) egy sor döntéshelyzetben levő eddig nem dolgozót terelnek vissza majd a munkaerőpiacra. Lesznek akik elhalasztják a másoddiplomát - és lesznek akik az elsőt is. Lesznek, akik rövidebb ideig maradnak otthon a gyermekükkel mint tervezték. És lesznek, akik egy kicsit később mennek nyugdíjba - ha megmarad az állásuk. A munkaerő-kínálat ilyetén növekedése automatikusan termel majd az előzőekben említett feszültségekből.
A válság második szakasza a kilábalás lesz - és ehhez kell a munkaerő-kínálat. Lassú vagy gyors kilábalás - ez itt most mindegy. Ilyenkor szükség van masszív munkaerő-kínálatra: Azok az országok fognak gyorsabban kilábalni, piaci részesedést szerezni, ahol az, aki termelni tud, megrendelése van minél kevesebb akadállyal szembesül. Ha Gipsz Jakabnak öt segédre van szüksége a bigyógyárban, akkor álljon ott háromszáz jelentkező - ne három. Persze ilyenkor is okoz frusztrációt a növekvő munkaerő-kínálat: Az egyéni munkavállaláló szempontjából kellemesebb hárman versenyezni öt állásért mint háromszázan. De értsük meg: egyáltalán nem biztos, hogy meglesz az az öt állás! Ilyenkor érdemes vállalni a feszültséget is.
A válság paradoxa, hogy most a magyar munkaerő-kínálat problémája egy nagyon rövid ideig előny lesz. Megvannak azok a munkaerő-kínálatot csökkentő struktúrák, amelyek csökkentik a rövidtávú nyomást és feszültséget a válság első szakaszában. Egy sor ország és vállalat talál ki ilyesféle struktúrákat, mint például a rövidített munkahetet, amilyet itthon makroszinten sikerült alkalmazni.
Eddig tart a jó hír.
A nem annyira jó hír, hogy ezután lépni kell. És gondolkodni.
Ez utóbbi, a gondolkodás tényleg fontos lenne. Kicsit félek, hogy a változások vesztesei azok lesznek, akik ilyenkor veszteni szoktak: A gyermekek. A gyed és a gyes nem lehet érinthetetlen. Ha spórolni kell nyilván érdemes ezen a nyolcvan meg hatvan milliárd forinton is elgondolkodni. De ha munkaerő-kínálatról beszélünk, akkor érdemes észrevenni a hiányzó bölcsödei helyeket is: Tényleg vissza tudnak menni az anyák dolgozni korábban? Van hely a gyerekeknek?
Hasonló kérdéseket vet fel a munkaerőpiaci aktivitás növelése egy sor más területen is. Milyen módon lehet a munkától rég elszokott csoportokat visszaterelni a munkaerő-piacra és visszaállítani az alapvető munkaerő-piaci készségeiket? Semmi nagy dologra nem gondolok: reggeli felkelés, borotválkozás, pontosság és elemi udvariasság. Ugye, naivitás azt hinni, hogy a segélyek visszavonásának másnapján azok, akik életükben még nem dolgoztak, el tudnak kezdeni dolgozni. A segélyek megvonása szükséges, de nem elégséges. Meglesznek a szükséges feltételek is?
Az, hogy a magyar munkaerő-kínálat növelése hogyan zajlik majd alapvetően fogja befolyásolni az ország helyzetét a következő öt-tíz évben. Túl fogunk lépni a rövidtávú paradoxon: Szükséges lesz lépni a munkaerő-kínálat növelése érdekében: Lépni fogunk? És gondolkodni?
Címkék: gazdaság
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
12 megjegyzés:
A dolgok sokszor egyszerűbbek annál,mint amilyennek látszanak (sztem).
Pár évvel ezelőtt valakire várakoznom kellett Ausztriában,egy épülő családi ház mellett.A vakolást szemmel láthatóan nem osztrák munkások végezték.Amikor az egyik megállt,hogy letörölgesse az arcára fröccsent habarcsot, a főnök odarohant,és percekig üvöltözött vele.A gesztusokból lehetett látni, hogy elzavarással fenyegette.
Tegnap (2009 április) a fogorvosi váró ablakából kitűnő rálátás esett a szomszéd ház tetején munkálkodó szakira,aki a tűzfalat burkolta hungarocellel.Kb. egy órán keresztül figyelhettem (közben persze néha olyan apróságokkal zavartak a figyelésben, mint injekció, fog kihúzása, vérzéscsillapítás stb. :-)
Naszóval ez idő alatt a vállalkozó (furgonja a ház előtt állt) kb. 1,5 négyzetmétert fedett le,elszívott néhány cigit,jól megfigyelte az utca forgalmát stb.
Számomra ez a jelenség jól illusztrálja, hogy miért tartunk itt,ahol.
méhészborz: Még annyit tennék hozzá, hogy nem csak a piaci nyomás (pl. munkaerőpiaci egyensúly) számít, hanem a kultúra is. Persze hosszabb távon a piac győz, de rövd távon a kultúra meghatározó. Mondjuk a magyar éttermeket elnézve, ez elég hosszú ideig is eltarthat. Az építőipar a másik ilyen fura terület, főleg a kötelező munka utáni újraalkudozós rész. (A jó oldala viszont, hogy ez kedélyes házépítős-lakásfelújítós sztorikhoz vezet). Ugyanilyen a betegszabadság kezelése is...
Erről a munkakultúrás részről még akarok is egyet írni...
A kedélyes sztorik ,akár építőipari,akár vendéglátós eredetűek, csak akkor kedélyesek ha olvasunk róluk.
Szenvedő alanyként sztem mindenki szenved...(szép magyar nyelv...)
Legutóbb pl a FIFA ellenőrök tapasztalatai lettek nyilvánosak, kétlem, hogy kedélyesen fogták fel...:-)
A munkakultúra, a stílus ,viszont érzésem szerint nem rövid távú tényező.
Érdeklődve várom az erről szóló bejegyzést.
Nem értünk egyet: az egészséges élethez szükséges, mondjuk egy év távlatából, nevetve emlékezni a mesterek mesterkedéseire. Magyar nyelv szépsége duplázva:) Nyilván a helyszínen mindenki üvölt, de kár túl sokáig rugózni rajtuk. Egyébként csak keringési zavarok jönnek - az meg minek?
Még egy valami kimaradt: A gyes-gyed spórolás összege, gavalléros módon nem számítva a szükségessé váló munkanélküli segélyek összegét, durván a négyes metró pluszköltsége. Jó mi?
Borzasztó nagy bajok lesznek, ha ezeket a részletkérdéseket (mint bölcsöde vagy alapvető munkakészségek elsajátítása) nem oldjuk meg...
Jut eszembe, most nem lehetne újratárgyalni az EU-val a mezőgazdasági kvótáinkat?
2008 őszéig élelmiszerhiány volt, vagy mifene. Nem elhanyagolható az esély, hogy megint lesz. Másrészt esszük itten nyugaton a vacak éretlen gyümölcsöt/zöldséget :)
A kihasználatlan képzetlen falusi munkaerő gondja is részben megoldódna. Még borotválkozniuk se kellene reggelente ;)
Másrészt nagyon megérné befektetni az építőiparba is. Szigeteléssel igen sokat lehetne spórolni a gázimporton.
Környezetbarát kapcsolt energiát és mást termelő rendszerek építését is el kéne kezdeni.
Ezeknél ha nem is direkt támogatással, legalább jókora adókedvezményekkel kéne az államnak beszállnia.
R/R: Valószínűleg nem lehet újratárgyalni a kvótát. Nem azért mert rosszak az érveid, hanem azért mert csillióegy dologban kell tárgyalni velük (hitel és devizaswap a fő téma) - és csak limitált kapacitás van mindkét oldalon.
Ugyanez érvényes a finomhangolásos ötletedre (függetlenül attól, hogy jó vagy nem jó): Túl kicsi tétel és most harctéri amputáció van, a nagy tételeket kell jól elkapni. A limitált implementációs kapacitást kár szétszórni.
De egy kérdés: Ha megéri hőszigetelni, akkor miért nem csinálják meg az emberek maguk? Ha meg nem éri meg, akkor miért nyüstölnénk őket?
Az energiaárakat kell rendbehozni (rendben vannak? tartalmazzál az externáliákat?), és onnan hagyni a népeket, hogy optimális döntést hozzanak. Egyébként veszélyes umbuldák keletkeznek...
azért nem csinálják maguk a hőszigetelést, mert jobbára forráshiányosok, és azért forráshiányosok, mert a zállam maga dönt a források sorsáról, mint mindannyian tudjuk.
a költségvetési egyensúly kontra családtámogatás kérdéskör fontossági sorrendjéről (feltéve hogy amit családtámogatásnak nevezünk támogat és előre mutat legalább kicsit, ha már nagyon nem is) pedig az az idén vhol olvasott (U.P.?) szituáció jut eszembe, ahol a húsvét-szigeteki népek az utolsó fa értékét kevesebbre taksálták a kivágására épülő munkahely megőrzésénél.
szóval mit nekünk egyensúly ha nem lesz aki majd élvezze.
lestib: Szerintem a forráshiány nem áll meg - bár alapvetően egyetértek Veled abban, hogy a mindenedet elvesszük, oszt gondoskodj magadról modell perverzül cinikus.
Először, rekonstruáljuk az érvedet: Ugye, ha az energia és a hőszigetelés rendesen árazott, és érdemes megcsinálni ezen árak alapján a hőszigetelést, akkor csak egy ok lehet: A fogyasztónak nincs elég pénze az egyszeri nagyobb kiadásra (hőszigetelésre), így aztán hosszú ideig többet fizet (fűtésre).
De ennek ellentmond, hogy a közelmúltig nagyon is könnyű volt hitelhez jutni. Akár olyan nem túl produktív célokra is mint a plazmatévé vagy a déltengeri nyaralás. (Hadd ne beszéljünk arról, hogy egyes bankok lazán finanszíroztak tömeges szocpol csalásokat is...) Ha a fogyasztónak nincs elég pénze, akkor hitelből is meg tudja oldani a hőszigetelést.
Ez csak akkor nem működik, hogy ha a hitelkamat túl drága. Ha a hőszigetelés megtérülési rátája 10%, akkor mondjuk 15%-os hitelkamatláb mellett nem éri meg hőszigetelni (ez lenne a hitelből hőszigetelő költsége), Viszont 5% kamatköltség esetén meg megérné (ez lenne a bankbetét helyett hőszigetelő fogyasztó esete). Ez viszont egy nagyon általános probléma és nem csak a hőszigetelésnél vannak ebből veszteségek.
Ha a fenti eset áll fenn, akkor a hőszigetelés marginálisan kedvező befektetés - ennél jobban is el lehet költeni az állami pénzt. Mondjuk be se kellene szedni!
(A gond ott lehet, hogy az energia még túl olcsó a mindenféle externáliák függvényében. Erre viszont nem a hőszigetelés támogatása a megoldás, hanem a rendes árazás.)
A Húsvét szigetek meg áll. De attól tartok, hogy egy bizonyos szinten felül nagyon keveseket (ha egyáltalán valakiket) érdekel, hogy mi lesz hosszabb távon - a szűkebb családján kívül - az országgal. És ez látszik is.
(komment küldése előtt ctrl+c!!!!!)
tory, a hőszigetelés hosszútávú befektetés, leginkább ott lenne szükség rá, ahol párban jár az "annak csináljam, aki majd beköltözik ide?" és a "jó volt ez 30 évig, ezután is jó lesz". a már bontakozó paradigmaváltásra immunis területek ezek, védelmet biztosít a helyszíni kezelés is: itt hat a gázár-kompenzáció.
ugyanakkor nyugaton is szükséges állami ösztönzés a korszerű technológiák felfutásához, sajnos az általad feldobott 10%-os megtérülés csak álom. ahol meg realitás, ott valószínűleg párban jár a hitelképtelenséggel.
lestib: (nem jó a blogmotor?)
Hahó, ez egy új érv. Eddig forráshiányról volt szó - ami szerintem továbbra sem releváns probléma (ld fennt). A paradigmaváltás egy másik történet. És speciel, ha paradigmaváltást akarsz, akkor kellhet állami segítség. Szóval ebben az esetben igazad van. De ez már egy gyökeresen eltérő probléma...
nem univerzálisak az érveim, tory, mert a probléma sem az. a paradigmaváltás megitélésem szerint a többségnek szükséges, a forrás keveseknél - náluk ugye feltétel, hogy túl legyenek a paradigmaváltáson, és igény, az legyen rá.
de hogy nem releváns a forráshiány? újraszámoljam?
Lestib: Arra utaltam, hogy a paradigmaváltásnál és a forráshiány az két különböző érv, az egyik szerintem érvényes, a másik nem. A forráshiányra megoldás a hitel, a paradigmaváltáshoz, főleg az elején, elkelhet egy kis támogatás. (De a bejegyzésben nem volt szó paradigmaváltásról még távolról sem...) Félreértés volt?
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal