Válság paradox: munkaerő-kínálat
Válság van. A kvázi-katasztrófa szalagcímek viszont elfeledtetik a válság paradox, nem-lineáris hatásait. Mint például a példátlan értékvesztés pozitív hatását a munkaerő-kínálatra és a hosszú távú növekedésre. És ennek a pozitív hosszú távú hatásnak a negatív rövid távú mellékhatásait.
Óriási vagyonok vesztek el a tőzsdéken és az ingatlanpiacon. A negatív hatás nyilvánvaló: Elment a vagyon, takarékoskodni kell, aki teheti nem vesz autót vagy éppen ipod-ot. Ennek kapcsán már összeestek az észak-amerikai autógyártók és a kelet-ázsiai tigrisek. (A pannon pumáról beszéljünk majd később…)
De van az értékvesztésnek pozitív hatása?
Van, mégpedig a hosszabb távú potenciális gazdasági növekedés gyorsul fel - elsősorban a fejlett országokban: A negatív vagyonhatás ugyanis nemcsak az autó vagy az ipod beszerzésről szóló döntést módosítja, hanem a munkaerő-piaci részvételre vonatkozót is. A hirtelen szegényebbé vált háztartások tagjai nagyobb valószínűséggel jelennek meg a munkaerőpiacon. Ráadásul ez a munkaerő-kínálat növekedés nem csak rövid távú jelenség – évtizedekig is eltarthat a hatása. És ez a pótlólagos munkaerő gyorsabb gazdasági növekedést tesz majd lehetővé inflációs nyomás nélkül. Azaz a potenciális kibocsátás trendjét meredekebbé teszi.
Három fő csoporton keresztül emelkedik a munkaerő-kínálat:
- Az 55 évesnél idősebb, nyugdíj előtt álló korosztály elhalaszthatja a tényleges nyugdíjba menetelt, nem utolsósorban a nyugdíjcélú megtakarításaik összeesése miatt.
- A 20-24 év közti fiatalok számára kevesebb ösztöndíj és támogatás áll rendelkezésre, a munka irányába ösztönözve őket.
- A 25-45 közti nők körében, akik közül többen döntenek a munka mellett, miután kevesebb anyagi lehetőségük lesz otthon maradni.
Egy sor angolszász országban már érzékelhető a munkaerő-kínálat emelkedése. A fenti demográfiai csoportok a későbbiekben is erős nyomás alatt lesznek, hogy dolgozzanak többet. És többet is fognak.
Minden jó, ha a vége jó?
Nos, a kép ennél sajnos árnyaltabb. A munkaerő-kínálat rövid távú növekedése ugyanis erősíti a deflációs nyomást. A potenciális kibocsátás pozitív kínálati sokkja éppen egy masszív keresleti összeeséssel találkozik. A következmény: defláció, az árak csökkenése. A defláció meg tovább növeli a meglevő adósságok terhét – ugye a nominális terhek értéke deflációs környezetben tovább nő. A monetáris politika meg még nehezebbé válik: a kinyíló kereslet-kínálat olló még negatívabb kamatot követelne – ami meg lehetetlen. Szóval, rövid távon a munkaerő-kínálat növekedése csak bonyolítja a fejlett országok gazdaságpolitikáját.
Összefoglalóan: A tekintélyes értékvesztésnek vannak pozitív hatásai is a munkaerő-kínálaton keresztül; de rövid távon még ezek a hatások is a negatívak. A válságok nem éppen szívderítő események…
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Óriási vagyonok vesztek el a tőzsdéken és az ingatlanpiacon. A negatív hatás nyilvánvaló: Elment a vagyon, takarékoskodni kell, aki teheti nem vesz autót vagy éppen ipod-ot. Ennek kapcsán már összeestek az észak-amerikai autógyártók és a kelet-ázsiai tigrisek. (A pannon pumáról beszéljünk majd később…)
De van az értékvesztésnek pozitív hatása?
Van, mégpedig a hosszabb távú potenciális gazdasági növekedés gyorsul fel - elsősorban a fejlett országokban: A negatív vagyonhatás ugyanis nemcsak az autó vagy az ipod beszerzésről szóló döntést módosítja, hanem a munkaerő-piaci részvételre vonatkozót is. A hirtelen szegényebbé vált háztartások tagjai nagyobb valószínűséggel jelennek meg a munkaerőpiacon. Ráadásul ez a munkaerő-kínálat növekedés nem csak rövid távú jelenség – évtizedekig is eltarthat a hatása. És ez a pótlólagos munkaerő gyorsabb gazdasági növekedést tesz majd lehetővé inflációs nyomás nélkül. Azaz a potenciális kibocsátás trendjét meredekebbé teszi.
Három fő csoporton keresztül emelkedik a munkaerő-kínálat:
- Az 55 évesnél idősebb, nyugdíj előtt álló korosztály elhalaszthatja a tényleges nyugdíjba menetelt, nem utolsósorban a nyugdíjcélú megtakarításaik összeesése miatt.
- A 20-24 év közti fiatalok számára kevesebb ösztöndíj és támogatás áll rendelkezésre, a munka irányába ösztönözve őket.
- A 25-45 közti nők körében, akik közül többen döntenek a munka mellett, miután kevesebb anyagi lehetőségük lesz otthon maradni.
Egy sor angolszász országban már érzékelhető a munkaerő-kínálat emelkedése. A fenti demográfiai csoportok a későbbiekben is erős nyomás alatt lesznek, hogy dolgozzanak többet. És többet is fognak.
Minden jó, ha a vége jó?
Nos, a kép ennél sajnos árnyaltabb. A munkaerő-kínálat rövid távú növekedése ugyanis erősíti a deflációs nyomást. A potenciális kibocsátás pozitív kínálati sokkja éppen egy masszív keresleti összeeséssel találkozik. A következmény: defláció, az árak csökkenése. A defláció meg tovább növeli a meglevő adósságok terhét – ugye a nominális terhek értéke deflációs környezetben tovább nő. A monetáris politika meg még nehezebbé válik: a kinyíló kereslet-kínálat olló még negatívabb kamatot követelne – ami meg lehetetlen. Szóval, rövid távon a munkaerő-kínálat növekedése csak bonyolítja a fejlett országok gazdaságpolitikáját.
Összefoglalóan: A tekintélyes értékvesztésnek vannak pozitív hatásai is a munkaerő-kínálaton keresztül; de rövid távon még ezek a hatások is a negatívak. A válságok nem éppen szívderítő események…
Címkék: gazdaság
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
2 megjegyzés:
Arra is van példa, hogy válság idején megnőhet a gyerekvállalási hajlandóság és így éppen nem érvényesül a harmadik csoport esetében a munkaerő piaci megjelenés. (Finnország 1992 és 1994)
Az első csoport esetében pedig kétséges, hogy ahol felosztó-kirovó nyugdíjrendszer van, ott a hatás ilyen egyértelmű.
A második csoportot meg egyfelől a korábban reméltnél tovább maradók szoríthatják munkanélküliségbe, másfelől pedig a csökkenő támogatás, ösztöndíj sokkal egyértelműbb hatással lehet ott, ahol ezt pl. az egyetemi endowment biztosítja, mint ahol ez állami forrásból érkezik. Szóval ez elég tankönvyízű, a rejtett premisszák alapján egy Európában kevésbé tipikus helyzetet ír le.
Kezdjük azzal, amiben jó a meglátásod: Európában, és általában mindenhol, ahol a vagyonhatás gyengébb a munkaerő-kínálati hatás gyengébb lesz. Ebben igazad van.
Mondjuk Magyarországon és Közép-Európa többi "svájcifrankos" országában speciel működni fog. Lesz például egy csomó hiteles család, ahol nem fogják kihasználni a gyes-t, vagy amellett is dolgozni fog a feleség (vagy a férj).
Ha az tankönyvízű, akkor bocs, kihagytam azt a tankönyvet...
De azért vannak empirikus kezdő bizonyítékok a fenti elméleti mellett: A Wall Street Journal tele van amerikai történetekkel (és a bejegyzés után jöttek le ezek a cikkek!), a munkaerő-kínálat pedig emelkedni látszik már a makroadatokban is - legalábbis az angolszász országokban.
Amiben nincs igazad, és egy kicsit kevered a szezont a fazonnal: A finn példa a tényleges döntésekről szól, a bejegyzés pedig munkaerő-kínálatról. Nem ugyanaz.
Hadd világítsam meg egy példával: János és Mária megtakarításai elvesztik értékük felét. Erre úgy döntenek, hogy Mária munkába áll, gyerekek meg mennek az oviba. Mária elkezd munkát keresni (potenciális kibocsátás fel), de nem talál (mert nincs kereslet). Azt hogy Mária mit tesz a sikertelen munkakeresés után, mondjuk gyereket vállal, egy teljesen más történet...
A gazdasági visszaesés egyébként lehet pozitív a gyermekvállalásra. A kisgyermekek rengeteg időbe "kerülnek" - és ennek az időnek a piaci értékét csökkenti az alacsony munkaerő-kereslet. A jelenlegi válságban szerintem ez nem lesz elsődleges: A gyerekek hosszú távon sokba kerülnek (főleg a taníttatás) - és a negatív vagyonhatás valószínűleg ellentételezi a pozitív rövid távú bérhatást.
A finn válság sokkal inkább rövidtávú válság volt mint a mostani. Ekkor a fogyasztást nem kell átalakítani, sőt érdemes a munkaerő-intenzív fogyasztást (ilyen a gyermeknevelés is) előrehozni, és akkor kimaradni a munkaerőpiacról, amikor amúgy is gyatra. Nos, ami itt van az ennél egy kicsit mélyebb...
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal