Kik vagyunk? - avagy kellenek nemzeti hősök?
Korábban röviden írtam a kuruc-labanc vitáról, és arról miért nem jó ötlet egyik vagy másik hagyományt kiemelni. Ugyan nem akartam a kuruc hagyományt semmilyen szinten sem megbélyegezni, pláne nem relativizálni a kuruc nemzeti hőseinket - néhányan mégis ezt olvasták ki belőle. Pedig erről szó nincs: a deheroizáló történetírás nemcsak butaság, hanem káros butaság is. Nemzeti hősökre és jelképekre szükség van.
A kellemes, egyben kicsit zavaró ezzel a gondolattal kapcsolatban, hogy a nemrégen elhunyt Samuel P. Huntington már kifejtette ugyanezt egy nagyon jól megírt könyvben. A "Who Are We"-ben azt a kérdést teszi fel, hogyan épül fel az amerikai nemzet, milyen nemzetépítő stratégiák működtek a múltban - és persze jó konzervatívként azon is elmélkedik mi romlott el azóta. A könyvet mindenképpen érdemes elolvasni - még annak is, aki esetleg nem értene vele egyet.
A lényeget - persze a saját olvasatomban - így foglalnám össze. A sikeres és élhető országok nemcsak jogi közösségek, hanem létezik egy sor érzelmi összekötő kapocs is. Ilyen a közösen megélt történelem, a közös hősök vagy éppen a közös eszmények. Ezek materialista szemmel haszontalan dolgok nagyon is érzékelhető mértékben növelik meg a társadalom jólétét. A közös hivatkozási pontok lehetőséget teremtenek az együttműködésre, a személyesen nem ismert emberek felé való bizalom kiépítésére. És a nem személyes bizalom, ami a fejlett országokat elválasztja a a kizárólag törzsi, vérségi bizalmat ismerő fejletlen országoktól. Egyszóval nagyon is kellenek nemzeti hősök.
Huntington tovább megy ennél, és azt is mondja, hogy amennyiben ez a lelki közösség nem működik - mert mondjuk az ország tele van újonnan érkező bevándorlóval, akkor meg kell teremteni. Mint ahogy Amerika megteremtette már egyszer a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején. Érdemes elolvasni a részleteket is. Ahogy az állami, a helyi önkormányzatok és a nagyvállalatok együttműködtek és megtanították a régi és az új bevándorlóknak, hogy mit jelent amerikainak lenni.
Huntington egyáltalán nem boldog a jelenlegi helyzettel: támadja a multikulturalizmus agyatlanságait és dezintegráló jellegét. Nem csak azért mert bornírt ostobaság, hanem azért ia mert veszélyes a hazája jövőjére. Félti hazáját, ahogy az integráció gyengül, az országhoz való hűség csökken...
Mindez azért is érdekes, mert az amerikai nemzeti hagyományokat, hősöket és jelképeket nagyon is tisztelik. A legtöbb iskolás minden napját a hűségesküvel, Pledge of Allegiance, kezdi:
De a meghatározó közös jelképek ezeregy csatornán jelen vannak a mindennapokban is. A Wal Mart amerikai zászlókat árul, az autókon csillagos-sávos díszités. Az átlagos benzinkút negyvenegynéhány amerikai zászlóval van feldíszitve, a házakon is amerikai zászló - és már az óvodásokat is a különféle elnökök stilizált történeteivel riogatják.
Egyszóval, magyar szemmel nagyon is keményen működik az amerikai eszmények átadása. Ha ez kevés Huntington-nak, mit szólna Magyarországhoz?
Bizony, mert a kérdés a mi kuruc-labanc múltunktól indult és a saját kérdéseinkhez is tér vissza. Sokan, főleg az értelmiséginek csúfolt rétegből, nem büszkék saját hazájukra, múltjukra és eredményeikre - és így saját magukra sem. És ez komoly károkat okoz. Anyagi értelemben is.
Két ilyen kárrol hadd beszéljek konkrétan is. Több is van, de talán ez a kettő a legérdekesebb. Az egyik a határon túli magyarok helyzete. Ott ahol jó érzés volt magyarnak lenni, mert kultúrát és hagyományt jelentett, még a legnagyobb anyagi elnyomás között is jobban megmaradtak a magyar közösségek és a kultúra. Nem véletlen, hogy az ausztriai magyarság asszimilációja volt a leggyorsabb - és az ukrajnai és erdélyi magyarságé a leglassabb. Számít a büszkeség, nagyon is.
A másik ilyen kérdés, a magyar cigányok helyzete. Nem tudom, hogy csak nekem tűnt fel a magyar közbeszéd és az értelmiség cigányság számára szóló üzeneteinek bornírt inkonzisztenciája. Egyfelől, tessék integrálódni és úgy viselkedni, mint a magyarok. Másfelől, a magyarok mind hülyék. Eddig még senki sem kérdezett vissza: Mégis miért is kellene integrálódni a hülyék társadalmába?
Ne is várjuk el, hogy mások felnézzenek ránk, amíg önmagunk nem tudunk büszkének lenni magunkra, a történelmünkre és a hőseinkre. Ne is várjuk, hogy bárki is magyar akarjon lenni, a mi életstílusunkat akarja felvenni, amíg mi magyarok nézzük le saját magunkat.
Nos, ezért van szükség hősökre, jelképekre és eszményekre.
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
A kellemes, egyben kicsit zavaró ezzel a gondolattal kapcsolatban, hogy a nemrégen elhunyt Samuel P. Huntington már kifejtette ugyanezt egy nagyon jól megírt könyvben. A "Who Are We"-ben azt a kérdést teszi fel, hogyan épül fel az amerikai nemzet, milyen nemzetépítő stratégiák működtek a múltban - és persze jó konzervatívként azon is elmélkedik mi romlott el azóta. A könyvet mindenképpen érdemes elolvasni - még annak is, aki esetleg nem értene vele egyet.A lényeget - persze a saját olvasatomban - így foglalnám össze. A sikeres és élhető országok nemcsak jogi közösségek, hanem létezik egy sor érzelmi összekötő kapocs is. Ilyen a közösen megélt történelem, a közös hősök vagy éppen a közös eszmények. Ezek materialista szemmel haszontalan dolgok nagyon is érzékelhető mértékben növelik meg a társadalom jólétét. A közös hivatkozási pontok lehetőséget teremtenek az együttműködésre, a személyesen nem ismert emberek felé való bizalom kiépítésére. És a nem személyes bizalom, ami a fejlett országokat elválasztja a a kizárólag törzsi, vérségi bizalmat ismerő fejletlen országoktól. Egyszóval nagyon is kellenek nemzeti hősök.
Huntington tovább megy ennél, és azt is mondja, hogy amennyiben ez a lelki közösség nem működik - mert mondjuk az ország tele van újonnan érkező bevándorlóval, akkor meg kell teremteni. Mint ahogy Amerika megteremtette már egyszer a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején. Érdemes elolvasni a részleteket is. Ahogy az állami, a helyi önkormányzatok és a nagyvállalatok együttműködtek és megtanították a régi és az új bevándorlóknak, hogy mit jelent amerikainak lenni.
Huntington egyáltalán nem boldog a jelenlegi helyzettel: támadja a multikulturalizmus agyatlanságait és dezintegráló jellegét. Nem csak azért mert bornírt ostobaság, hanem azért ia mert veszélyes a hazája jövőjére. Félti hazáját, ahogy az integráció gyengül, az országhoz való hűség csökken...
Mindez azért is érdekes, mert az amerikai nemzeti hagyományokat, hősöket és jelképeket nagyon is tisztelik. A legtöbb iskolás minden napját a hűségesküvel, Pledge of Allegiance, kezdi:
I pledge allegiance to the Flag of the United States of America and to the Republic for which it stands, one nation, under God, indivisible, with liberty and justice for all.És sok hagyomány él együtt: még Jefferson Davis vagy éppen Robert E. Lee, a Dél ikonszerű figurái, is jelen vannak: Szobraik a Dél közterein - vagy éppen a szövetségi Capitolium-ban. Kurucok és labancok, együtt.
De a meghatározó közös jelképek ezeregy csatornán jelen vannak a mindennapokban is. A Wal Mart amerikai zászlókat árul, az autókon csillagos-sávos díszités. Az átlagos benzinkút negyvenegynéhány amerikai zászlóval van feldíszitve, a házakon is amerikai zászló - és már az óvodásokat is a különféle elnökök stilizált történeteivel riogatják.
Egyszóval, magyar szemmel nagyon is keményen működik az amerikai eszmények átadása. Ha ez kevés Huntington-nak, mit szólna Magyarországhoz?
Bizony, mert a kérdés a mi kuruc-labanc múltunktól indult és a saját kérdéseinkhez is tér vissza. Sokan, főleg az értelmiséginek csúfolt rétegből, nem büszkék saját hazájukra, múltjukra és eredményeikre - és így saját magukra sem. És ez komoly károkat okoz. Anyagi értelemben is.
Két ilyen kárrol hadd beszéljek konkrétan is. Több is van, de talán ez a kettő a legérdekesebb. Az egyik a határon túli magyarok helyzete. Ott ahol jó érzés volt magyarnak lenni, mert kultúrát és hagyományt jelentett, még a legnagyobb anyagi elnyomás között is jobban megmaradtak a magyar közösségek és a kultúra. Nem véletlen, hogy az ausztriai magyarság asszimilációja volt a leggyorsabb - és az ukrajnai és erdélyi magyarságé a leglassabb. Számít a büszkeség, nagyon is.
A másik ilyen kérdés, a magyar cigányok helyzete. Nem tudom, hogy csak nekem tűnt fel a magyar közbeszéd és az értelmiség cigányság számára szóló üzeneteinek bornírt inkonzisztenciája. Egyfelől, tessék integrálódni és úgy viselkedni, mint a magyarok. Másfelől, a magyarok mind hülyék. Eddig még senki sem kérdezett vissza: Mégis miért is kellene integrálódni a hülyék társadalmába?
Ne is várjuk el, hogy mások felnézzenek ránk, amíg önmagunk nem tudunk büszkének lenni magunkra, a történelmünkre és a hőseinkre. Ne is várjuk, hogy bárki is magyar akarjon lenni, a mi életstílusunkat akarja felvenni, amíg mi magyarok nézzük le saját magunkat.
Nos, ezért van szükség hősökre, jelképekre és eszményekre.
Címkék: könyv, társadalom
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
4 megjegyzés:
Bár nem feltétlenül rajongok az amrikai identitás hangulatáért, a post vége nagyon erős. Ez olyan, minthogy a zsidók innen menjenek Izraelbe, ami viszont ne legyen mert adják vissza a palesztinoknak. Vagy hogy ugyanazon felmérésben az emberek kétharmada állítja, hogy márpedig a cigányság minden problémáját megoldaná ha "végre" dolgoznának, miközben háromnegye semmiképpen nem foglalkoztatna cigányt. Ez csak pár kiragadott példa, ezer ilyen van még rengeteg területen.
Az viszont biztos, hogy az átlagember szerint jelenleg magyarnak lenni, Magyarországon élni gáz és ha jól belegondolunk igaziból nem is tudjuk, mikor lehetett jó utoljára. Nem saját vélemény, csak sokat hallom és abszolút megértem. Nem csak a cikkben említett közös példák, jelképek stb hiányoznak, hanem a közös értékek, a "vagy együtt, vagy sehogy" is. Mert enélkül most éppen olyanok vagyunk, mint egy focicsapat, ahol meccs közben éppen azon gondolkoznak a tagok, hogy most épp a zsidó hátvédet, a a roma középpályást, a nyugdíjas kapust kéne megrugdosni, ennyire hatékonyan is játszunk. Vagyishogy inkább grandiózus keretek között adjuk elő a Legyek urát...
Steve: Erre gondolsz?
Nem tudom, hogy csak nekem tűnt fel a magyar közbeszéd és az értelmiség cigányság számára szóló üzeneteinek bornírt inkonzisztenciája. Egyfelől, tessék integrálódni és úgy viselkedni, mint a magyarok. Másfelől, a magyarok mind hülyék. Eddig még senki sem kérdezett vissza: Mégis miért is kellene integrálódni a hülyék társadalmába?
Ne is várjuk el, hogy mások felnézzenek ránk, amíg önmagunk nem tudunk büszkének lenni magunkra, a történelmünkre és a hőseinkre. Ne is várjuk, hogy bárki is magyar akarjon lenni, a mi életstílusunkat akarja felvenni, amíg mi magyarok nézzük le saját magunkat.
A közös értékekről is beszéltem, de bizony ezek is csak a pozitív önképből jönnek. Az együtt vagy sehogy nem fog menni, ha utálod a focicsapatot és csak a szüleid kényszerítenek ott játszani. Teljesen más, ha alig várod a meccset meg az edzést a haverokkal. No, ebben hasonlít az ország a focicsapathoz.
Hali,
Alapjában véve én értem, hogy miről írsz. Annyit azért hozzátennék, hogy egy adott társadalom összetétele az identitást figyelembe véve nem homogén. Ez pedig a különböző értékrenden, kultúrán, valláson alapul. A nemzetet alkotó csoportok erkölcsi (erény) értékrendje nem ugyanazon a szinten van, ennél fogva a problémára adott megoldásaik sem lesznek azonos alapokon. Ami addig nem baj, amíg fel nem használják valakik arra, hogy közös ellenségképet kreáljanak valamely (adott esetben) kisebbségből.
Ezért lehet nagy szerepe a „szellemi vezetőknek”. :)
Üdv, Narbondel
Narbondel: Ebben teljesen egyetértünk. Az identitás nem teljesen homogén, de nem is kell annak lennie. Bőven vannak közös pontok, amire lehet építeni. Nehéznek tűnik? XVI. századi szempontból például teljesen hihetetlen a mai katolikus-protestáns együttélés:)
Az ellenségkép szerintem a nemzet- vagy önkép "negatív" verziója: "Kik nem vagyunk?" - és mint ilyen buta és káros is egyszerre. Pozitív kép kell, "kik vagyunk?" - ez is a bejegyzés címe.
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal