Seldon válság?

Egyvalami biztos: válság van. A gazdasági válság egyértelmű és a szélesebb társadalmi válság is jól látható. Ami egyáltalán nem biztos: Lesz bármilyen pozitív fordulat? Kilépünk az elmúlt húsz év, a félresiklott rendszerváltás árnyékából?

Alapvetően optimista vagyok. Az elmúlt húsz év kisiklását szerencsétlen, de messze nem korrigálhatatlan véletlennek tartom. De egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez a fordulat pont most fog bekövetkezni. A válságok többsége ugyanis nem katartikus, előrevivő, afféle Seldon válság. Hanem hátramozdító, még súlyosabb problémákat okozó weimari típusú válság.

Optimizmus ide vagy oda, nem biztos, hogy a fordulat közel van.

Nem törvényszerű persze, hogy a válság egyenesen vezessen Mohácshoz, Trianonhoz vagy más egyelőre kevéssé ismert, de baljós csengésű földrajzi ponthoz. Létezik katartikus, előrevivő válság. A tudományos fantasztikus irodalomban Isaac Asimov Foundation (magyarul Alapítvány) sorozatában jelenik meg visszatérően. A könyvsorozatot, bár egy kicsit szájbarágós, feltétlenül érdemes elolvasni. Ki tudja, egyszer még Nobel díjra is inspirál minket – ahogy tette Paul Krugman-nel mondjuk:

Admittedly, there were those science fiction novels. Indeed, they may have been what made me go into economics. Those who read the stuff may be aware of the classic Foundation trilogy by Isaac Asimov. It is one of the few science fiction series that deals with social scientists -- the "psychohistorians", who use their understanding of the mathematics of society to save civilization as the Galactic Empire collapses. I loved Foundation, and in my early teens my secret fantasy was to become a psychohistorian. Unfortunately, there's no such thing (yet). I was and am fascinated by history, but the craft of history is far better at the what and the when than the why, and I eventually wanted more. As for social sciences other than economics, I am interested in their subjects but cannot get excited about their methods -- the power of economic models to show how plausible assumptions yield surprising conclusions, to distill clear insights from seemingly murky issues, has no counterpart yet in political science or sociology. Someday there will exist a unified social science of the kind that Asimov imagined, but for the time being economics is as close to psychohistory as you can get.

Aki olvasta az Alapítványt, az tudja mi a Seldon válság. De nagyon röviden összefoglalható annak is, aki még nem olvasta. A regényfolyamban az Alapítvány életében időről-időre változtatni kell a társadalmi berendezkedésen, az állam működésén vagy mondjuk a külpolitikában. Nagyszabású érdeksérelemmel járó reformok kellenek. Harry Seldon tervei alapján ilyenkor válság tör ki – és a válságból egyetlen logikus kiútként a megfelelő reform mutatkozik. A Seldon válság komplex és mélyreható válság: és nem lehet felszínes reformocskákkal elbliccelni. Kikényszeríti a helyes lépéseket.

Persze nincs Seldon válság sehol sem a szó eredeti értelmében. Nincs semmilyen értelmiségi „terv” az ország vagy a világ fejlődésének leírására. (És tegyük hozzá, ahol terv volt ott kő kövön nem maradt…) De lehetséges, hogy egy komplex válság előrevivő komplex választ kényszerít ki.

A klasszikus példa a sikeres radikális fordulatra Japán. A Meidzsi reformok keretében sikerült választ adni az ország végzetesnek tűnő lemaradására. De ne legyenek illúzióink: A „reformok” hosszú évekig tartottak – arról nem is beszélve, hogy polgárháború és fegyveres lázadások szegélyezték. Ami igazán érdekes, hogy Japánnak a második világháború után is sikerült váltani – bár lehet, hogy ez inkább MacArthur tábornok érdemes…

Talán nekünk nincs szükségünk ilyen radikális fordulatra. Békés és demokratikus körülmények között is végre lehet hajtani történelmi fordulatot: Ronald Reagan vagy Margaret Thatcher megtette. Nem konfliktus nélkül persze: a légiirányítók vagy a bányászok sztrájkja emlékezetes – és egyben tanulságos is a sztrájkok kezelésére vonatkozóan.

Hasonló fordulat persze lehetséges Magyarországon is. Publius Hungaricus is ebben reménykedik:

Ez a gazdasági válság fel fogja forgatni az elmúlt harminc évben szinte változatlan magyar politikai elitet. Korábbi stabilitásuk fő pillérei, hazánk Nyugathoz való felzárkózásának széles körben osztott hiedelme és a politikai elit büntetőjogi érinthetetlenségének tabuja megrendülnek, és ezzel valódi esély nyílik a fordulatra. Nem lehet mindannyiukat elkergetni, de néhányukat talán igen. Ami azonban ennél jóval fontosabb: meg lehet változtatni azokat a szabályokat, amelyek mentén a magyar politikai elit működik. Kell egy, a változást komolyan akaró kormány és a fordulat jólhangzó célját tartalommal megtöltő hátország. Ilyen esély egyszer van egy negyedszázadban: most vagy soha.

Rendben: esély van, de milyen esély? Ha a történelmi példák bármilyen szinten relevánsak, akkor az esélyek nem a legjobbak. A néhány pozitív példára rengeteg negatív ellenpélda jut. Oroszország nem kikeveredett a századelő válságából, hanem a bolsevik puccs segítségével egészen a népirtásig jutott. Venezuela elmúlt ötven éve a folyamatosan válságokkal tarkított lecsúszás története: a legújabb most készülődik éppen. És ezek a válságok semmilyen pozitív fordulathoz nem járultak hozzá, az ország leszakadása folyamatos. Argentína vagy Haiti történelmi léptékben, hosszú évtizedek konzisztens teljesítményével mutatták be, hogy minden válságnál lehet rosszabb…

A magyar – gazdasági és társadalmi – válság elég mélyen beágyazottnak tűnik. Gyurgyák János, minden szempontból kiváló konzervatív gondolatról szóló cikkében (amit mindenkinek ajánlok) nem hagy kétséget e felől:

Ezzel a kurzussal nem az a legnagyobb probléma, hogy végtelenül korrupt (mert egyébként az). Nem is az, hogy gazdasági holdudvarának jelentős része valaha még a politikai gazdaságtan törvényeire esküdött, s azokat akarta a társadalom torkán lenyomni (mert valóban azt akarta). Hanem az, hogy a jogállamiságot kijátszani akaró, átláthatatlan és szövedékes hálózatot hozott létre és tart fenn, továbbá szinte lételemévé vált a válság, s ezzel folyamatos reménytelenséget, kiúttalanságot és kilátástalanságot sugároz, amit egyetlen normális társadalom sem képes sokáig elviselni. Egy ilyen rendszer ugyanis szükségszerűen bukásra ítéltetett, még akkor is, ha látszólag minden erőforráson rajta tartja a szemét, és persze leginkább a kezét (már ami ezekből az erőforrásokból hazai kézen megmaradt).

Teljes mértékben hiányzik a felelősségtudat és a veszélyérzet azokból, akik nem látják, hogy egy füstölgő vulkán tetején ülünk. Nincs fülük azoknak a történelemre, aki mindebből csak a szélsőjobb artikulálatlan hangjait vélik kihallani. S bár a felelősség nyilván nem azonos, a többes szám első személy használata mégis nyomatékkal értendő: a kormány, az ellenzék, az országért felelősséget érzők, a megszerzett jogaikért mindenre képes társadalmi csoportok, az erős lobbik, s végül a tehetetlen és kiszolgáltatott nép - mi, valamennyien - ugyanabban a pácban ülünk... Nekünk tényleg Mohács vagy Trianon kell, hogy cselekvésre szánjuk el magunkat?

Összefoglalva, mély válságot élünk át. Nemcsak gazdasági, hanem érték- és társadalmi válságot. Nincs semmilyen garancia, hogy a válság a történelmi erők vagy éppen Harry Seldon halott keze által a válság kiváltó okainak megoldásához vezessen. Sőt, a történelmi tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy a válságot nyugodtan követheti újabb, akár rosszabb válság is.

Elképzelhető, hogy a jelenlegi válság nem vezet pozitív változáshoz. Lehet belőle tüntetéssel egybekötött zavargás, pánik – vagy csak egyszerű stabilizáció, a jelenlegi helyzet konzerválódása.

De ez a fenti óvatos gondolat sem a pesszimizmusról szól.

Ez csak azt jelenti, hogy nem kell minden reményünket a következő egy-két évre koncentrálnunk. Rengeteg esély van. Nem igaz, hogy „ilyen esély egyszer van egy negyedszázadban”. Esély ugyanis van – és lesz is. Nem is kell messzebb menni a jó példához Amerikánál. Ronald Reagan 1976-ban még a republikánus elnökjelöltséget sem tudta megszerezni . 1980-ban meg győzött – és megváltoztatta a történelem folyását. Pedig sokan azt hitték, hogy az idős ex-kormányzónak 1976 az utolsó esélye. Hát nem az volt.

Nekünk sem ez az egyetlen esélyünk. Volt is, lesz is. Kétségtelen: itt lenne az ideje, hogy éljünk vele. Fogunk?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása