A szakértés mítosza
A kommunizmus egyik szomorú öröksége a szakértés mítosza. A mítosz szerint a társadalmi-gazdasági kérdéseknek létezik egy objektív szakértői megoldása. Nincs más feladat a közpolitikában mint a szakmai kérdéseket szakmai szinten megoldani.
Ez nonszensz.
A nagy társadalmi kérdések nem szakmai, hanem értékválasztási kérdések. A szakértelem fontos és komoly szerepe van mondjuk az értékválasztás cselekvéssé alakításában: de nincs szakértői válasz arra, hogy milyen célokat tartunk fontosnak. Egyetlen cukrászmester se tudja megmondani, bármennyire is a fagylaltkészítés mestere, hogy eper- vagy csokifagyit szeretnénk.
A magyar szakértői fetisizmus a kommunista pártállam struktúráiban gyökerezik. A pártállamban a politikai, értékválasztási döntések egy szűk klikk kezében voltak - és a termelőeszköznek tekintett lakosságnak semmilyen beleszólása nem lehetett az alapvető politikai kérdésekbe. Nem volt tömeges politika, bár a mindennapi életet perverz módon átszőtte a politikainak tűnő propaganda a május elsejei felvonulástól a gerontokrácia kvázi-szakrális fényképeiig a November 7 téren. A Központi Bizottság eldöntötte, hogy mi a jó a népnek és merre kell haladni. (Arccal a vasút felé, ugye?) Nem a "mit", hanem a "hogyan" maradt az egyedüli kérdés. És igen, ez a "hogyan" egy tipikus szakmai kérdés. Ehhez valóban szakértők kellenek.
De az igazán érdekes kérdés nem a "hogyan", hanem a "mit". A legzseniálisabb logisztikai terv sem ér sokat egy értelmetlen háborúban. És erre a "mit?" kérdésre nincs szakmai válasz. A "mit" kérdésre politikai válasz kell. Még egy kicsit bonyolítja, hogy ráadásul nincs is egyértelmű politikai válasz: Azonos egyéni preferenciák mentén is többféle demokratikus politikai válasz születhet. (Akinek van érkezése egy kis formalizmusra nézze meg a Condorcet-paradoxont.)
Ha körülnézünk a világban számos sikeres, irigylésre méltó országot látunk: Dánia, Szingapúr vagy éppen az Egyesült Államok. Azonnal szembetűnik, hogy ezek az országok alapkérdésekben különböznek: Máshogy viszonyulnak a bevándorlókhoz, az egyenlőtlenséghez vagy éppen az oktatáshoz. Mindannyian sikeresek - de máshogy. Alapvető értékkérdésekben ugyanis másként gondolkodik egy dán és egy amerikai, teljesen más választ adnak a "mit" kérdésre.
Magyarországon egy dolog biztos: Úgy nem mehetnek tovább a dolgok, ahogy az elmúlt hét évben. De ettől még marad a kérdés: Mit akarunk?
És erre a "mit" kérdésre nincs szakmai válasz. Egy szakértői kormány esetében legfeljebb arra van lehetőség, hogy a legfontosabb "mit" kérdések mentén valami megegyezés, nagy alku születik. Pontosan ezt mondta egyébként Surányi György is, amikor az ellenzékkel való megegyezéstől tette függővé a szakértői kormánya megalakítását. Akkor lehetséges szakértői kormányzás, akkor lehet érdekes a "hogyan", ha az alapvető kérdésekben meg tudunk egyezni, más szóval, ha világos a "mit". És ez nem túl gyakori - és nem is igaz a mai Magyarországon.
A totalitariánus eredetű szakértői mítosz nyilván ott végzi ahol kell: A történelem szemétdombján. A kérdés csupán az, hogy mennyi ideig szór homokot a magyar közpolitikusok és a közvélemény szemébe?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Ez nonszensz.
A nagy társadalmi kérdések nem szakmai, hanem értékválasztási kérdések. A szakértelem fontos és komoly szerepe van mondjuk az értékválasztás cselekvéssé alakításában: de nincs szakértői válasz arra, hogy milyen célokat tartunk fontosnak. Egyetlen cukrászmester se tudja megmondani, bármennyire is a fagylaltkészítés mestere, hogy eper- vagy csokifagyit szeretnénk.
A magyar szakértői fetisizmus a kommunista pártállam struktúráiban gyökerezik. A pártállamban a politikai, értékválasztási döntések egy szűk klikk kezében voltak - és a termelőeszköznek tekintett lakosságnak semmilyen beleszólása nem lehetett az alapvető politikai kérdésekbe. Nem volt tömeges politika, bár a mindennapi életet perverz módon átszőtte a politikainak tűnő propaganda a május elsejei felvonulástól a gerontokrácia kvázi-szakrális fényképeiig a November 7 téren. A Központi Bizottság eldöntötte, hogy mi a jó a népnek és merre kell haladni. (Arccal a vasút felé, ugye?) Nem a "mit", hanem a "hogyan" maradt az egyedüli kérdés. És igen, ez a "hogyan" egy tipikus szakmai kérdés. Ehhez valóban szakértők kellenek.
De az igazán érdekes kérdés nem a "hogyan", hanem a "mit". A legzseniálisabb logisztikai terv sem ér sokat egy értelmetlen háborúban. És erre a "mit?" kérdésre nincs szakmai válasz. A "mit" kérdésre politikai válasz kell. Még egy kicsit bonyolítja, hogy ráadásul nincs is egyértelmű politikai válasz: Azonos egyéni preferenciák mentén is többféle demokratikus politikai válasz születhet. (Akinek van érkezése egy kis formalizmusra nézze meg a Condorcet-paradoxont.)
Ha körülnézünk a világban számos sikeres, irigylésre méltó országot látunk: Dánia, Szingapúr vagy éppen az Egyesült Államok. Azonnal szembetűnik, hogy ezek az országok alapkérdésekben különböznek: Máshogy viszonyulnak a bevándorlókhoz, az egyenlőtlenséghez vagy éppen az oktatáshoz. Mindannyian sikeresek - de máshogy. Alapvető értékkérdésekben ugyanis másként gondolkodik egy dán és egy amerikai, teljesen más választ adnak a "mit" kérdésre.
Magyarországon egy dolog biztos: Úgy nem mehetnek tovább a dolgok, ahogy az elmúlt hét évben. De ettől még marad a kérdés: Mit akarunk?
És erre a "mit" kérdésre nincs szakmai válasz. Egy szakértői kormány esetében legfeljebb arra van lehetőség, hogy a legfontosabb "mit" kérdések mentén valami megegyezés, nagy alku születik. Pontosan ezt mondta egyébként Surányi György is, amikor az ellenzékkel való megegyezéstől tette függővé a szakértői kormánya megalakítását. Akkor lehetséges szakértői kormányzás, akkor lehet érdekes a "hogyan", ha az alapvető kérdésekben meg tudunk egyezni, más szóval, ha világos a "mit". És ez nem túl gyakori - és nem is igaz a mai Magyarországon.
A totalitariánus eredetű szakértői mítosz nyilván ott végzi ahol kell: A történelem szemétdombján. A kérdés csupán az, hogy mennyi ideig szór homokot a magyar közpolitikusok és a közvélemény szemébe?
Címkék: gazdaság, politika, társadalom
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
12 megjegyzés:
A "létező jobboldal" szomorú ökörsége: a politika és a szakértés ellentétének mítosza. A mítosz szerint a társadalmi-gazdasági kérdéseknek létezik egy objektív (a szakértőitől független) politikai megoldása.
Miközben a politika éppenhogy a különböző részérdekek, aspektusok, válaszok (köztük a szakmaiak is) közti kompromisszumok, megoldások megtalálása.
Ez nonszensz.
A magyar szakértő-ellenes fetisizmus a kommunista pártállam struktúráiban gyökerezik: akkor volt gyakorlat, hogy az értékválasztás alapján, a szakmai érdekekkel ellentétes döntések szülessenek. (Arccal a vasút felé...)
"A Központi Bizottság eldöntötte, hogy mi a jó a népnek és merre kell haladni."Na pont erről szól a "létező jobboldal" antiszakértői, értékválasztáson alapuló megoldási javaslata. Csak itt egy másik fajta értékválasztásról van szó, de a módszer ugyanaz.
"De az igazán érdekes kérdés nem a 'hogyan', hanem a 'mit'. A legzseniálisabb logisztikai terv sem ér sokat egy értelmetlen háborúban. És erre a 'mit?' kérdésre nincs szakmai válasz. A 'mit' kérdésre politikai válasz kell."Ha már hasonlat, akkor legyen egy stimmelősebb: amikor a léghajó alja a fák tetejét súrolja, akkor nem az a kérdés, hogy merre? Meg azzal sem megyünk sokra, hogy a zongorára szükség van.
Ehelyett inkább az a feladat, hogy akkor is a délkeleti tisztásra kell letenni a léghajót (hogy meg lehessen reparálni), ha egyébként északnyugatra tartunk (de arra nincs tisztás).
Illetve, hogy zokogva, de ki kell dobni a zongorát, s majd ha jobb lesz a helyzet, majd szerzünk helyette jobbat (adott esetben akár egy spéci digitális koncertzongorát a hangolhatatlan szovjet pianínó helyett).
S, hogy a léghajó a fák tetejét súrolja, azt (ha máshonnan nem) épp a "létező jobboldal" kiabálásából tudjuk.
S egyébként: hol is van a háború? Ha kinézünk a léghajóból, akkor a láthatár szélén valóban látni, de az ő ágyúik nem hordanak el idáig; a kosárban meg torzsalkodás van, meg ijedt kiabálás, de azt háborúnak nem nevezném.
Illetve nem szeretném, ha háború lenne belőle (féltem ugyanis a seggem és ahhoz meg túl magasan vagyunk a terepszinttől, hogy kiugorhassak).
Illetve nem szeretném, ha a fák tetején landolnánk.
De ha Ti szeretnétek, akkor lelketek rajta: akkor tessék csak bátran háborúról delirálni, csak ne várjátok, hogy egyetértek. De akkor tessék nyíltan vállalni, hogy Ti háborút szeretnétek (meg a káosz utáni újrafelosztást).
S a félreértések elkerülése végett: én elég kemény tökű gyereknek tartom magam, s úgy gondolom, hogy nem az elsők közt fogok elesni a háborúban, de én jobban szeretem a békét.
"Azonos egyéni preferenciák mentén is többféle demokratikus politikai válasz születhet. (Akinek van érkezése egy kis formalizmusra nézze meg a Condorcet-paradoxont.)"Ez meg hogy kerül ide: merthogy nem a cikk alapvetését igazolja, az biztos.
Illetve egy apróság: egy magyar cikkben illik a magyar hivatkozást belinkelni, főleg, ha érdemben nem különbözik az angoltól (s azt is illik tudni, hogy a wikipédiában a bal oldalsávon ott vannak az interwiki linkek, s jelen esetben a magyar is).
S az meg egy más kérdés, hogy ha azt tapasztalod, hogy a magyar wiki cikk nem megfelelő: uccu neki, tessék kijavítani! (asszem még mindig lehet akár anonim módon is szerkeszteni; de a regisztráció sem egy nagy hátrabukfenc).
A totalitariánus eredetű antiszakértői mítosz nyilván ott végzi ahol kell: A történelem szemétdombján. A kérdés csupán az, hogy mennyi ideig szór homokot a magukat jobboldalinak tartó közpolitikusok és a közvélemény szemébe?
S arról már nem is beszélünk, hogy ez az antiszakértői pamflet is egyfajta szakértői produktum: szerzője szakértőinek látszó érveket sorakoztat, szakértői módszerekkel próbálja igazgatni a valóságot a ködös elképzeléseinek megfelelővé.
Sityu:
A háborús hasonlat nem arról szólt, hogy háború lenne. Csak azt emelte ki, hogy a "mit" (pl. ne legyen rossz háború) fontosabb mint a "hogyan" (milyen logisztikai terv van a rossz háború mögött). Senki sem akar háborút, senki sem írt ilyet - csak Te próbálod meg kiforgatni amit olvasol. Szerintem nem túl tisztességesen. Miért nem a fagyis analógiára ugrottál?
Félelmetes, hogy nem érted a senki által nem választott Központ Bizottság döntései és a demokratikus legitimáció közti különbséget. Demokratikus országban is vannak értékválasztási döntések, és pont az a jó, hogy ezt együtt döntjük el. Ha van véleményed, szavazz! Ezt ugye nem tehetted meg a hetvenes években?
A léghajós hasonlatodban is el tudom mondani a történetet: Egyáltalán nem mindegy, hogy vészhelyzetben mondjuk a zongorát vagy a könyveket dobjuk ki. És hogy később olvasni vagy zongorázni akarunk, az bizony kőkemény értékválasztás. Itt kidobják az okosok a könyveket - és közben azt mondják, hogy ez szakértés. Hát nem, ez egy kőkemény értékválasztás. Így világos?
Azt hittem Condorcet világos: Még adott és ismert preferenciák esetén sem tudjuk általánosan, hogy mi a jó döntés az embereknek. Nincs szakértői jó értékválasztás, hanem csak politikai - ami rendszerfüggő. Bocsánat, ha ezzel túlterheltem a bejegyzést.
Az utolsó bekezdéshez (de nem a személyeskedéshez): A bejegyzés nem arról szól, hogy a szakértelem felesleges lenne. Sőt, nagyon is fontos. A jól működő országok megbecsülik és használják a szakértelmet, amit csinálnak jól csinálják. Dánia a kedvenc példám: kiváló minőségű, adatokkal elemzésekkel keményen alátámasztott szakpolitikát folytatnak. Szingapúr is nagyon jó. De lőn, a két ország alapvetően különbözik - mert ugyan a szakpolitika, a "hogyan" kiváló, de az értékválasztás, a "mit", alapvetően különbözik.
Arra van szakértői válasz, hogyan legyél Dánia vagy Szingapúr. Arra nincs, hogy Dániát vagy Szingapúrt akarsz.
Hogy is mondjam? Pont arról értekeztem a háborús hasonlattal kapcsolatban, hogy az mindegy, hogy mi volt a szándékod, a hasonlat rossz. Rossz, mint akasztott ember házában kötéllel viccelődni. Vagy erős benzinszagban öngyújtót kattintgatni. Szóval szerintem veszélyes, még akkor is, ha nem a téma fősodrával volt kapcsolatban. Vezsélyes, mert túl sokan játszanak a tűzzel.
Félelmetes, hogy nem érted, hogy a téma (a szakértői fóbia) szempontjából teljes mértékben indifferens, hogy a KB-t választották-e vagy sem. Mellesleg a hatályos törvények szerint kis hazánkban is egyéni és listás képviselőket választunk, nem minisztériumi osztályvezetőket, s mégcsak nem is minisztereket, de mégcsak nem is miniszterelnököt. Lehet arról értekezni, hogy ez így jól van-e, de szerintem elvileg is elképzehetetlen egy olyan rendszer, ahol ezeket mindet választják, s a tetejében azok még a zemberek valós érdekeit is képviselni tudják.
A félreértések elkerülése végett tisztáznám: soha nem is tagadtam, hogy léteznek értékválasztási döntések; pusztán azt jeleztem, hogy azok nem ab ovo ellentétesek a szakértői döntésekkel; illetve, hogy az értékválasztási döntés nem egyenlő a politikai döntéssel.
Azon viszont vitatkoznék, hogy egyáltalán zongora/könyv-e a helyzet. De ha mégis, akkor szerintem vannak olyan könyvek, amiket nyugodtan ki lehet dobni, több ok miatt is: egyrészt inkább kidobom a könyvet, mint akár a legellenszenvesebb utastársat, másrészt a könyv nem törik darabokra, mint a zongora (és ha tényleg szükség van rá, akkor vissza lehet menni érte), harmadrészt szerintem vannak szükségtelen könyvek is (a '98-'05 közti komplett telefonkönyv-gyűjteményre pl. nem biztos, hogy szükség van).
De meg egyébként is: a világ nem arról szól, hogy a korlátlan és elméletileg mindenki számára elegendő forrásnak csak az allokálásával volnának a gondok, hanem a lehetőségek nem korlátlanok, és nem is elegendőek (a léghajó nem bírja el az összes zongorát és könyvet - sőt sajnos még az is kérdéses, hogy az összes utast is elbírja-e); tehát problémás döntésekkel hosszabb távon számolni kell.
Nem azt mondtam, hogy a Condorcet nem világos, hanem azt, hogy nem igazolja egyértelműen a tézisedet. Érdekes elmélet, de szerintem éppen arról szól (mint ahogyan írtad is), hogy még az értékválasztások sem lehetnek biztosan egyértelműek.
"A bejegyzés nem arról szól, hogy a szakértelem felesleges lenne. Sőt, nagyon is fontos. A jól működő országok megbecsülik és használják a szakértelmet, amit csinálnak jól csinálják." Ezzel szemben a bejegyzés arról szól, hogy a szakértés egy komcsi huncutság (mítosz). S a 'bezzeg másutt sokkal jobban csinálják'-kal is tele már a padlás. Főleg azért, mert érdemi elemzés nélküli a kijelentés.
A Dánia-Szingapúr különbözőségekkel kapcsolatban azért egy pár dolgot érdemes lenne még hozzátenni: az én földgömböm szerint ezek marhára nem ugyanott vannak; s ahogy tudom: marhára nem is egyformák a körülmények (időjárás, geológia, szomszédok, történelem stb.). Nem lehet, hogy az értékválasztáson kívül van még némi egyéb különbség is? Ergo: ha neked valaki azt mondta, hogy van válasza arra, hogy hogyan lehetne Mo-ból Dánia, akkor gyanús, hogy erősen átcseszett.
Na szóval alapvetően arról volna szó, hogy szerintem alapvető gondok volnának az alapgondolatoddal, az említett dolgok nem az általad leírt módon kapcsolódnak egymáshoz.
Már csak azért sem, mert olyan szakértő sincs, csak a mesékben és elméletben, akinek nincsenek értékválasztásai (s ez így is van jól). Honnan tudom? Hát onnan, hogy ha ilyenek lennének a szakértők, akkor egyformák lennének a válaszok (amik viszont nagyon nem egyformák).
S hogy magyarországon épp az a gond, hogy ilyen fals elképzelések vannak a szakértőkről; hogy először határozzák meg, hogy mit akarnak, és ahhoz keresnek "szakértőt", nem pedig a különböző szakértői vélemények közt döntenek/súlyoznak az értékválasztásnak megfelelően.
Az utolsó bekezdésed mutatja, hogy volt értelme ennek a bejegyzésnek. Fordítva ülsz a lovon: Először van értékválasztás, aztán jön a szakértés.
Nagyon jó lenne, ha Magyarországon először lenne korrekt értékválasztás - és ehhez keresnének szakértőket, akik az értékválasztást konzisztensen és szakmailag magas fokon végig tudják vinni.
Így működik a sikeres országok értékválasztása: Például Obama is először programot adott és értékválaszokat gondolt át - és utána megkereste azokat a szakértőket, akik ebben segíthetnek. És ugyanígy tettek volna a republikánusok is.
Az egyetlen jószándékú olvasat, hogy miért is ülsz Te, meg egyébként a fél közpolitikai párbeszéd, fordítva a lovon nem más mint a szakértelem szűkössége. Magyarország kis ország, viszonylag kevés a tényleges szakértő, azoknak meg (ahogy írod) megvan a maga értékválasztása - oszt a politika alkalmazkodik és a szakértőkhöz szabja az értékválasztást. Ez a legjobb esetben is kompromisszum, de erényt csinálni belőle több mint bűn, hiba.
Stipistopi: én mondtam először, hogy te ülsz fordítva. :)
Ezen aztán már tényleg nem sok értelme van vitatkozni. Már csak azért is (mertha maradunk a racionalitás terepén; az elemi logika tiszteletben tartásánál), akkor nem igazán tudok mit kezdeni például az alábbiakkal:
-írod: "Még egy kicsit bonyoljtja, hogy ráadásul nincs is egyértelmű politikai válasz: Azonos egyéni preferenciák mentén is többféle demokratikus politikai válasz születhet."
-aztán: "Nagyon jó lenne, ha Magyarországon először lenne korrekt értékválasztás"
Ha te ebben nem látsz ellentmondást, akkor ahhoz nem tudok mit hozzátenni.
S egyébként is: Mit jelent a korrekt értékválasztás? Ki határozza azt meg? Egy olyan világban, ahol többféle (legitim) értékválasztás elképzelhető? (lásd pl.: a különböző keresztények különböző értékválasztásait)
Vagy ha szerinted nincs helye különböző értékválasztásoknak, akkor Mi különbözteti meg ezt a totalitárius világfelfogástól? (ami egy lehetséges világfelfogás, csak akkor ne mond, hogy te antitotalitárius volnál)
Miféle értékválaszokat lehet adni, ha meg sem próbáljuk megismerni a világot, azt a bonyolult világot, ahol még a megfelelő kérdések föltevése sem magától értetődő?
Az egyetlen jószándékú olvasat, hogy miért is ülsz Te fordítva a lovon, nem más mint: az hogy vannak rossz tapasztalataid rossz szakértőkről, s azokból általánosítasz, próbálsz meg általános érvényű kijelentéseket tenni. Én viszont minden ellenkező példa ellenére is azt gondolom, hogy az igazi szakértőnek ismernie kell saját értékválasztásait, de azon túl a lehetőségek határáig objektívnek kell lennie. S a fenti fejtegetéseim miatt: akármilyen rossz szakértői gyakorlat ellenére sem fordítandó meg a sorrend (mert több problémát generál, mint megold; ill. mint amit a megjavítása jelentene).
Tényleg: mi lenne, ha nem rébuszokban hadakoznál, hanem kimondanád, hogy melyik szakértők nyomják a bögyödet, s milyen értékválasztásokra gondolsz konkrétan!
Úgy legalább érthető lenne a motivációd, s nem hajszolnád bele magad fölösleges okoskodásokba.
Mint például a 'kis ország-kevés szakértős' fejtegetés: ami arra fut ki, hogy a politikus alkalmazkodása "több, mint bűn, hiba" (ennek egyébként igazából fordítva van értelme). Miközben a politikust épp az alkalmazkodóképesség különbözteti meg a népvezértől, meg a prófétától. Meg hát az is régen ismert, hogy a szakértelmet nem létszámra mérik, elég régóta vannak többé-kevésbé használható módszerek (lásd még: több milliárd légy nem tévedhet).
az a baj, hogy a mai magyar politikusok a vanília is a csoki közti különbséget se tudják maguktól, új ízesítések kitalálása pedig elképzelhetetlen szellemi kihívás. ezért kellenek a "szakértők".
Nézd meg az "ellenzék" közgazdászok munkásságát, program terveit, legtöbbször célok/problémák felvázolásával kezdenek Heim Pétertől az Oriensig... szvsz már a "mit"-hez is szakértők kellenek, a közpolitika halott, hatalomtechnikus pártpolitikáról szól minden, a politikus nem akar választani, mindent akar, nyugdíjas nyugdíjat, melósnak magasabb bért, magának további hatalmat, ez meg oda vezet ahol most vagyunk.
Gábor: Így van. Sok szakértő az értékválasztást (nyilván a saját értékválasztását) adottnak veszi - és így készít szakértői programot. Be kell vallanom (Sityu bánatára), hogy ezek a programok zömmel közelebb állnak a személyes értékválasztásomhoz, mint mondjuk a magyar társadalom jól-rosszul aggregált (ld. Condorcet) elképzeléseihez.
De.
De akkor sem így kellene a "mit"-et megválaszolni. Teljesen egyetértünk ebben.
A politikusokról külön kellene írni egy bejegyzést: Szerintem nem lehet minden felelősséget rájuk kenni. A magyar társadalom és a média jelentős része kifejezetten vevő a porhintésre és az álhisztire. Ez meg ugye a nem komoly gondolkodásnak kedvez...
Az egész ország a túlélésre van optimalizálva, bárki csinál akármit, az a lényeg, hogy valahogy "megússza", átevickéljen a problémákon.
Így van ez az (felső)oktatástól (valamivel töltsük ki a kamu előadást, a rendőrségtől (lásd tengernyi droidügy, bénázás) át egészen a politikáig, ahol is ennek az evickélésnek az eredménye, hogy valódi közpolitikai témák helyett olyan lózungok mennek, mint az antifasizmus, esélyegyenlőség, meg az Audi-irodabútor-mobiltelefon tengely. Nem kell hozzá agyi kapacitás, jól hangzik, külföldön is látni, hát toljuk ezerrel, a lényeg, hogy a cím meg a havi fix megmaradjon. Max ha nem sikerül elmegyünk tanítani vagy kutatni a semmit...
Más:
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090507-valsgakezeles-es-demografia-veszelbyen-a-jovo.html
ld. második oldal, negyedik bekezdés.
Üdv,
Raymond
Raymond: Köszönöm. Nagyon örülök a cikknek, és nem csak a második oldal negyedik bekezdésnek:)
Nagyon fontos kérdés a demográfia és egyszerűen tökéletes, ahogy ezzel a kérdéssel az origó foglalkozik. L-S cikk hivatkozás egy vezető portálon!!! Interjú Gál Robiékkal egy korábbi számban!!! Csak így tovább!
Még egyszer köszönöm az ajánlást!
Szerintem is fontos, és volt is részem benne (elég sok), hogy kikerüljön az origóra:)
Ezt is nagyon köszönöm! Ki is teszem ajánlóként:)
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal