Nagypéntek

Nagypéntekre szeretném ajánlani - ismét - Mel Gibson Passion of the Christ moziját:



Elgondolkodtató film, formabontó - de nagyon is hagyományos.

Mire is gondolok?

A passiónak, Jézus utolsó óráinak elbeszélése az nyugati hagyomány szerves része. Csíksomlyó vagy Bach, kinek mi tetszik. Több száz (ezer?) évvel ezelőtt is végighallgatták és eljátszották ezeknek az utolsó óráknak a történetét. Ez a hagyomány újult meg, a technika lehetőségei miatt új formában, filmben.

Ebből a szempontból nagyon is amerikai. Amerika egy kicsit skanzen: Egy sor európai hagyomány ott maradt meg, idomult a technológiához - aztán amikor ez visszamegy Európába a saját hagyományaitól elszakadt európai fel sem ismeri, hogy a saját örökségét kapja vissza.

Ez nem csak a passiójátékra igaz. (Bár vicces hallgatni az ateista baloldal követeléseit az öko-evangéliumról.) Hanem mondjuk a radikális bal- és jobboldal nagy ellenségeire a bevásárlóközpontokra is. A kis boltok (minden Tante Emma Laden-féle nosztalgia ellenére) alapvetően modern, városi intézmények. Az igazi több ezer éves hagyomány a hetipiac. Ahová egy héten egyszer szekérrel megyünk. És eszünk lacipecsenyét, meg hozunk vásárfiát. Ugye tudjuk mi ennek a modern formája?

Gyanítom, hogyha meg akarjuk érteni Európát, az európai hagyományokat érdemes először Amerikát megérteni. Néhány elveszett, elveszőben lévő hagyományt valószínűleg ott lehet megtalálni.

Most például a passiójáték hagyományát lehet újrafelfedezni. Ki nem látott még passiót?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása