Annak kell Mohács, aki mondja
Elegem van a magyar úgynevezett írástudók és megmondóemberek Mohács manírjaiból. Kialakult egy verseny, hogy ki tudja alpáribb módon leszólni az országot – imitálva, de meg nem értve Ady kritikáját.
Ez teljes iránytévesztés. Az ország drámaian más helyzetben van mint Ady idején – és messze nem ugyanarra van szükség.
Ady Magyarországa el volt szállva önmagától. Volt oka büszkének lenne, de ennél lényegesen több önbizalmat sikerült begyűjteni. Sajnos. Mi sem jellemzőbb, mintsem hogy sikerült a nemzetközi közvéleményt rokonszenvét elveszteni 1848 és 1920 között. Ehhez kellettünk mi is – és a túlzott önbizalom.
Ady ilyen körülmények között kritizált. Nem állt be kórusban fokozni ez a túlfűtött önbizalmat. Mert a korszellem ellen írni. És volt igazsága.
Most Magyarországnak sok problémája van, de a túlzott önbizalom és büszkeség nem tartozik ezek közé. Nem tudunk büszkék lenni még arra sem, amire jogosan büszkék lehetnénk. Ennek az önbizalomhiánynak a megnyilvánulása a kritikát azonnal árulásként értelmező gondolkodás vagy éppen a sohasemvolt volt múlt kvázi fantasy szerű magasztalása is...
Nem olyan nagy rejtély, hogy miért is változtunk meg. Ady óta elszenvedtünk egy új Mohácsot. Sőt. A Trianon-Holokauszt-Kommunizmus hármasa minden bizonnyal rosszabb is mint Mohács. Érthető az önkritika, érthető a szerénység.
De ennél sajnos továbbmentünk. A mai magyar közírás visszatérő témája, hogy mindenki jobb nálunk, mindenhol máshol szebb a fű és a magyarok mindenkinél rosszabbak. Szóval, egy kicsit túllőttünk a célon: A túlzott önbizalomtól sikerült eljutni a túlzott önbizalomhiányig.
És ez sem jobb.
Verseny van, hogy ki tud rosszabbat mondani az országról. Legfeljebb abban van különbség, hogy ki melyik politikai oldalra próbálja kenni a felelősséget. Ez egyszerű és nem kíván sem bátorságot, sem különösebb intellektust.
Az ország viszont kívánna mind intellektust, mind bátorságot. Értelem kellene az árnyalt gondolkodáshoz és az építő – nem megalázó és megsemmisítő - kritikához. És bátorság kellene az „szerencsétlen vagyunk nincs mit tenni” klisékből való kilépéshez.
Meglesz?
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Ez teljes iránytévesztés. Az ország drámaian más helyzetben van mint Ady idején – és messze nem ugyanarra van szükség.
Ady Magyarországa el volt szállva önmagától. Volt oka büszkének lenne, de ennél lényegesen több önbizalmat sikerült begyűjteni. Sajnos. Mi sem jellemzőbb, mintsem hogy sikerült a nemzetközi közvéleményt rokonszenvét elveszteni 1848 és 1920 között. Ehhez kellettünk mi is – és a túlzott önbizalom.
Ady ilyen körülmények között kritizált. Nem állt be kórusban fokozni ez a túlfűtött önbizalmat. Mert a korszellem ellen írni. És volt igazsága.
Most Magyarországnak sok problémája van, de a túlzott önbizalom és büszkeség nem tartozik ezek közé. Nem tudunk büszkék lenni még arra sem, amire jogosan büszkék lehetnénk. Ennek az önbizalomhiánynak a megnyilvánulása a kritikát azonnal árulásként értelmező gondolkodás vagy éppen a sohasemvolt volt múlt kvázi fantasy szerű magasztalása is...
Nem olyan nagy rejtély, hogy miért is változtunk meg. Ady óta elszenvedtünk egy új Mohácsot. Sőt. A Trianon-Holokauszt-Kommunizmus hármasa minden bizonnyal rosszabb is mint Mohács. Érthető az önkritika, érthető a szerénység.
De ennél sajnos továbbmentünk. A mai magyar közírás visszatérő témája, hogy mindenki jobb nálunk, mindenhol máshol szebb a fű és a magyarok mindenkinél rosszabbak. Szóval, egy kicsit túllőttünk a célon: A túlzott önbizalomtól sikerült eljutni a túlzott önbizalomhiányig.
És ez sem jobb.
Verseny van, hogy ki tud rosszabbat mondani az országról. Legfeljebb abban van különbség, hogy ki melyik politikai oldalra próbálja kenni a felelősséget. Ez egyszerű és nem kíván sem bátorságot, sem különösebb intellektust.
Az ország viszont kívánna mind intellektust, mind bátorságot. Értelem kellene az árnyalt gondolkodáshoz és az építő – nem megalázó és megsemmisítő - kritikához. És bátorság kellene az „szerencsétlen vagyunk nincs mit tenni” klisékből való kilépéshez.
Meglesz?
Címkék: társadalom
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
1 megjegyzés:
A fentiekkel teljesen egyet kell értenem, és egy ideje már mondogatom is a károgó kórusba beállt ismerőseimnek, hogy a legnagyobb baj ezzel az országgal épp az, hogy valamiért divat lett folyamatosan szidni az itteni viszonyokat... Meglepő ódon viszonylag felvilágosult emberek száját is el-elhagyja egy-egy olyan mondat, ami már-már a rasszizmust karcolja ("ezek a magyarok ilyenek meg olyanok (lusták, csalók, stb.), bezzeg a nemtudomkik... itt nem lehet élni.... stb") Az a baj, hogy ebben a hangulatban tényleg nem könnyű élni, és máér kezd belőle nekem is elegem lenni...
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal