Gyerekülés túlszabályozás – avagy a felvilágosodás átka

Szigorodik a gyerekülések szabályozása: Az új szabályozás szerint sem a régebbi gyermeküléseket sem az ülésmagasítót nem lehet használni mint korábban. A gyermeküléseken sorozatszámok igazítják el a kedves érdeklődőket és egy bizonyos sorozatszám alatt az üléseket nem lehet forgalomba hozni mát – és jövőre használni sem. Az ülésmagasító helyett meg bizonyos helyzetekben kötelező lesz a gyermekülés használata. Az intézkedések az Európai Unió általános elveinek megfelelőek, az ottani szabályozást követik.

Megnyugodhatunk hát?

Érezzük magunkat és gyermekeinket biztonságban, ahogy a gondoskodó állam – a felelőtlen apákon és anyákon túllépve – védi a gyermekek életét?

Nos, nem.

A gyermekülés szabályozás jó példa a túlzott – és nem szándékolt következményekkel terhes – állami szabályozásra. Amely pontosan a védeni kívántaknak, a gyermekeknek okoz nehézségeket. Őket hozza hátrányba.

Hogyan?

Nos, erről szól ez a cikk. A javasolt intézkedés jószándékúnak tűnik, de három tényezőn keresztül mégis ártalmas lehet. Nézzük meg ezeket a tényezőket fordított fontossági sorrendben.

1) A végrehajtás gyakorlata nem tűnik optimálisnak. Sokan vehettek, és a kommentárok szerint vettek is, akár idén is, a szabályoknak nem megfelelő gyermekülést. Biztos rá akarjuk kényszeríteni ezeket a családokat arra, hogy az idei gyerekülést kidobják és újat vegyenek? (Ne számoljuk az igeneket az üléseket gyártó cégek részvényeseitől, ha lehet:) Nem lehet az új szabályok esetében először az elosztóhálózatból kitenni a nem szabályos üléseket? Nem olcsóbb néhány forgalmazóval beszélni, mint másfélmillió családot okosítani a gyártási számokról? Nem lehetne néhány év múlva, amikor a gyermekek már garantáltan kinőtték őket, betiltani a (már tényleg) régi üléseket?

A praktikus végrehajtás azonban messze nem a fő gond. A fentieket lehet orvosolni, de egyáltalán nem biztos, hogy ezzel együtt is nagyobb biztonságban lesznek a gyermekek:

2) Az intézkedés közvetlen hatása nem feltétlenül pozitív, mert a gyerekülések biztonsági szerepe – finoman szólva – eltúlzott, főleg az ülésmagasító és az egyszerű biztonsági öv kombinációhoz képest. Steve Levitt szerint kétéves kor felett a biztonsági öv magasítóval önmagában kicsit biztonságosabb is mint a gyerekülés. (Kétéves kor alatt nyilvánvalóan nem.) Sőt, a biztonsági öv olyan jól teljesített a törésteszten, hogy lehetne akár gyerekülésként is árulni biztonsági szempontból. Érdemes talán meg is nézni az előadását:

Az ülésmagasítótól függetlenül a gyerekülések cseréje lehetne hatásos. Lehet, hogy az újabb gyerekülés jobb és biztonságosabb. Nincs bizonyíték rá, de tegyük fel. Akárcsak a Mercedes a Trabantnál. Erre még bizonyíték is van. Mégsem kell minden Trabantot Mercedes-re lecserélni, ugye? De ez már a következő ponthoz vezet.

3) A legkomolyabb gond a szabályozással persze, hogy közvetett hatása egyértelműen negatív. Hogy ezt megértsük, vázoljuk fel a gyermeknevelés problémáját egy kicsit absztraktabban. A felelősségteljes szülők egy optimalizációs feladat előtt állnak. Korlátos erőforrásokkal, korlátozott mennyiségű pénzből és időből kell a – a saját értékrendszerüknek megfelelően - lehető legjobban felnevelniük gyermekeiket.

Bizonyos esetekben dönteniük kell olcsóbb, és rosszabb minőségű szolgáltatások vagy áruk mellett. Lehet például, hogy nem márkás farmert vesznek. Más esetekben kevésbé biztonságos megoldást választanak. Mondjuk használt Suzukit vesznek vadonatúj S osztályú Mercedes helyett. Kétségkívül kompromisszum biztonsági (és presztízs) szempontból. És meglepően gyakran kalkulált kockázatot vállalnak, amikor életveszélyes helyekre, mondjuk sítáborba, küldik a csemetéket.

Ez utóbbi két pontot érdemes hangsúlyozni, amikor szalondemagógok a „gyerek biztonsága mindennél fontosabb” típusú érvekkel jönnek. Mert nem fontosabb mindennél. Sítábor. Vizitúra. Mind veszélyes – mégis elengedjük, elvisszük a gyerekeket. Mint ahogy magunknak sem vesszük meg a legbiztonságosabb autót. Hanem bizony józan kompromisszumot kötünk…

A fenti komplex optimalizációs feladatnak egyik, de - Steve Levitt előadásból is talán világosan láthatóan - nem a leglényegesebb eleme a biztonsági gyermekülés kiválasztása. Amikor az állam szigorúbb biztonsági szabályokat alkot, akkor ezt az optimalizációt szorítja korlátok közé. Lehetséges, hogy egy szerényebb család kénytelen százezezer forintos nagyságrendben új biztonsági gyereküléseket vásárolni a tizenötéves Trabantba. Egészen biztos nem optimális befektetés. És persze nemcsak a szegényebbeknek nem jó ez. Kinek hiányzik több tízezer forintos kiadás értékelhető biztonsági növekmény nélkül? Senkinek, gondolom. Csak van ahol jobban elfér.

Ki jár jól? Az ülés gyártója természetesen. És a felvilágosodott, „boldoggá-teszem-a-népet-ha-bele-is-döglik” mentalitású felvilágosodott szabályozó. Aki élvezi, hogy mások helyett mások sorsáról dönthet.

Ki a vesztes? Az egyszerű törvénytisztelő állampolgár, akit felesleges és/vagy ostoba kiadásra kényszerítenek. És természetesen a gyermek, akinek a szabályozó szeszélye folytán kevesebb más hasznos, de költséges lehetősége lesz. A kicserélt gyerekülésből a sarokban ugye nem lesz angolóra.

A gyerekülés szabályozás jó ürügy is észrevenni a túlszabályozás forrását: a felvilágosult elitizmust. A felvilágosodás óta létezik egy megalázó (de téves) kép az úgynevezett egyszerű népről. Eszerint a nép ostoba, buta és szerencsétlen. Egyesek nagyon felvilágosodottak szerint ópiuma is van neki – olyannyira ostoba. Ezt a népét vezetni kell, mint ökröt a vályúhoz. És meg kell neki mondani mit ehet, ihat – vagy éppen milyen gyerekülést használhat, mert magától nem tudja. No, ez az a kép, ami nem hajlandó felelősségteljes döntéshozóként látni a szülőket.

Pedig nem buták az emberek. Dolgoznak, gondolkodnak és döntenek. Néha jól, néha rosszul. De mindig viselik a következményeit. Ők, és nem más. A gyerekülés kapcsán nem tűnik jogosnak a kormányzati aggodalom a felelőtlen családokról. Az átlagos magyar család erején felül is költ a gyermekek biztonságára. Mert fontos neki. Jól átgondolja azt is, ha kockázatot vállal: ha síelni küldi a gyermeket, vagy ha éppen nem vadonatúj S Mercit vesz. Miért kell ebbe beleszólni? Kinek jó ez?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása