Tánc, ahogy kell

Táncolni tudni kell. A politikában is. Az igazán jó politikusok nem félnek a nehéz helyzetektől, tudnak bánni a rajongóikkal és az ellenfeleikkel egyaránt. Nem fogcsigorgatva és vicsorogva, hanem elegánsan, mosolyogva és kedvesen győzik le politikai ellenfeleiket. Peggy Noonan szavaival:

The dance is where you see the joy of the joust. It's a gifted pro making his moves. It's a moment of humor, wit or merriness on the trail; it's the clever jab or the unexpected line that flips an argument. It's a thing in itself and is so much itself, so distinctive, that whether you are left, right or center, red team or blue, you can look at the moves of a guy on the other side and say with honest admiration: "Man, that was good."

Ronald Reagan - és FDR - tudott táncolni. Elegánsan, könnyedén politikai ellenfelet agyoncsapni ő tudott. Humoráról már írtam, érdemes - ha valaki nem olvasta - újra megnézni. Peggy Noonan is tud egy-két történetet a Gipper-től, kedvencem az egyetemista tiltakozás kezelése:

It's the 1960s and California's new governor, warring with the public university system, goes to meet with the chancellors. Students mass to protest his arrival by standing shoulder to shoulder and staring at him in complete and jarring silence. He arrives, walks past, turns at the doorway and puts his finger to his lips. Ssshhhh, he says, and winks. They start to laugh.

És John McCain is tud táncolni. Például ahogy Paris Hilton-hoz hasonlította Barack Obamát. Mesteri:



Tegyük hozzá, hasonlóan kiváló volt Ms. Hilton reakció videója. Elegáns, ütős - és bizony megint rá kell mutatni, hogy a milliók nem véletlenül gyűlnek nála. Őt sajnos ezzel együtt sem tudjuk elnöknek ajánlani.

Viszont McCain pontot szerzett. Ügyes tánclépéssel. Élvezzük.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása