Önveszélyes előítélet?

Az előítélet önmagában se nem rossz, se nem jó. Az előítélet a megismerés eszköze, előfeltevés, amelyet folyamatosan módosítunk újabb tapasztalataink függvényében. Persze ez nem jelenti azt, hogy az előítélet hatása semleges lenne. Ami igazán érdekes: Az előítélet bizony káros lehet az előítélet gyakorlójával szemben is. Az előítéletet alkotó ugyanis nemcsak másokról alkot véleményt, hanem az előítélete kapcsán a saját viselkedését is módosítja. Adott esetben saját maga számára káros következményekkel. Ilyenképpen káros a sokgyermekes családokkal szemben meglévő előítélet Magyarországon.

Az előítélet hatásai az előítélet alanya szempontjából meglehetősen közhelyesek. Nem is olyan régen volt bőrszín, nem vagy éppen származás szerinti megkülönböztetés. (Talán még ma is van: huncut, aki pozitív diszkriminációra gondol ilyenkor…) Ez meg nyilván rossz annak, akit negatívan, és jó annak, akit pozitívan ítélünk meg előre. Ehhez mindenki hozzáteheti saját vagy olvasás- és filmélményeit. Tudjuk, miről van szó.

Sokkal érdekesebb az előítélet hatása az előítéletet alkotó szempontjából. Természetesen vannak hasznos előítéletek: Például, fiatal lányok számára hasznos előítélet a kihalt éjszakai utcán rosszul öltözött és hangos fiatalemberek csoportját problémaforrásként azonosítani. Lehetséges, hogy a hangos srácok nem ártalmasak (lehetnek akár álruhás királyfik is) – de ha mégis ártalmasak, akkor nagy baj van. Egyszerűbb és értelmesebb kikerülni őket.

Ezek a hasznos előítéletek könnyen megmaradnak, mert folyamatosan megerősítést nyernek: Könnyű összehasonlítani az előítéletes lányt a kórházban meglátogatott előítélet-mentes kortársnőjétől. Pozitív visszacsatolás: Az előítélet megmarad az éjszakai utcán hangoskodó rosszul öltözött fiatalemberekkel szemben. (Akiket ezúton is sajnálunk a társadalom ilyetén igazságtalanságai miatt…)

De az előítélet lehet káros az előítéletet alkotó számára is. Ha mondjuk egy új alkalmazott felvételénél, nem a rátermettségét, a munkához való várható hozzájárulást, hanem egyéb tényezőket (mint például kedvenc focicsapat) veszünk figyelembe – úgy versenyhátrányba kerülünk meritokratikus versenytársainkkal szemben. Nem lesz olyan jó a termék, nem lesz olyan hatékony a munka – mert nem a legjobbat választottuk ki.

Még érdekesebb az eset, ha másokról alkotott negatív előítéleteink miatt pozitív viselkedési mintákat utasítunk el, mert azok valahogyan kapcsolódnak az előítéletünk tárgyához. Ez akkor működik, ha előítéletünk elég erős és az előítélet tárgyára tényleg jellemző az adott pozitív viselkedés. És mi még ebben a pozitív viselkedésben is szeretnénk magunkat megkülönböztetni – akár azon az áron is, hogy negatív mintát veszünk fel.

Az Egyesült Államokban ilyen az acting white: Így hívják, ahogy a feketék egy jelentős (persze nem túlnyomó) része nevezi az előítélet szerint fehérekre jellemző magatartást: úgymint a leckeírást, a tanulást, az udvariasságot és a szabályok betartását. Az előítéletekben tanulás mintegy fehérré - és ezzel elutasítandóvá - válik.

Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy belássuk: A tudás és a tanulás elvetése – indoktól függetlenül - káros a tudásintenzív társadalomban. Noha nem egyszerű az előítéletektől megszabadulni, nem véletlenül emelte fel ellene a szavát több fekete gondolkodó Bill Cosby-tól Thomas Sowell-ig. A fehérek iránti ellenérzések ilyetén megnyilvánulása elsősorban és paradox módon a feketék számára káros.

De még mielőtt lelkesen belemelegednénk az amerikaiak szapulásába: Használjuk fel az alkalmat arra, hogy az amerikaiak szemében levő szálka után észrevegyük a gerendát a saját szemünkben is.

Ugyanis Magyarországon is van ilyen önveszélyes előítélet: A mi önveszélyes előítéletünk a gyermekvállaláshoz, pontosabban a több gyermek vállalásához kapcsolódik.

Mielőtt bármilyen absztrakt fejtegetésben bocsátkoznék, hallgassunk meg egy városi legendát a szülész főorvosról. A történet szerint a nővér riasztja az orvost, hogy egy anya éppen szülni készül. Egy háromgyermekes anya. A negyediket. Mire az orvos csak annyit kérdez: Cigány vagy katolikus? A rosszallás egyértelmű. Még egy olyan – mondja igazából.

A városi legenda főorvosának reakciója jól körülírja a magyar társadalom egy jelentős részének hozzáállását. A negyedik gyermek furcsa és valahol rossz is. Az orvos reakciója az elutasítás és a jelenség nemszeretem etnikai és vallási kisebbséghez kötése. És sajnos ez tágabban is jellemző.

A magyar társadalom jelentős része komoly előítéletekkel viseltetetik a cigánysággal és a hívőkkel szemben. Lényegtelen, hogy ez jogos tapasztalaton, alaptalan általánosításon vagy éppen valamiféle propagandán nyugszik. Az is lényegtelen, hogy milyen szinteken és milyen társadalmi körökben vannak jelen az előítéletek. Ami lényeges, hogy ezek az előítéletek megvannak – és hatnak. Ki nem hallott cigányellenes megszólalásokat vagy vicceket? Ki ne tapasztalt volna kemény megszólalásokat a hívőkkel (az un. fundamentalistákkal) szemben?

Ugyan a magyar társadalom gyermekbarát és alapvetően pozitívan viszonyul a gyermekekhez – de ez nem nagyon terjed ki a negyedik gyermekre. Ott valami sokaknál megtörik, ott valami gond van. Mert bizony negyedik gyermekük Nekik van, a paranoid többesszám harmadik személynek. Akik nem Mi. És – logikai hibát ejtve – lelkesen meg is fordítjuk az állítást: Akinek több gyermeke van, az már nem is Mi. Azzal valami gond van.

Pedig nincs. Hanem a kifacsart gondolkodásmóddal van gond.

Nyilván nemcsak az előítéletekről szól ez a történet. Az egykézéstől a „kicsi vagy kocsi” dilemmáig sok minden mutatja, hogy a magyar társadalom jelentős része az anyagi előrehaladást részesíti előnyben a gyermekvállalással szemben. Alapvetően nyugat-európai anyagi-jóléti mércéink vannak – és ezt bizony nehéz teljesíteni még gyermekek nélkül is.

De az előítéletekhez kapcsolódó elutasítás is része a képnek: semmilyen anyagi mérce nem indokolná mások elutasítását – a főorvos ominózus kérdését. Sokan úgy vannak a sokgyermekes családokkal, mint a gettóban a leckéjét szorgosan körmölő fekete gyermekkel a lógós társai.

És ez bizony egy önveszélyes előítélet. Ez az előítélet az alkalmazójának árt inkább, mint bárki másnak. Vegyük észre. Észrevesszük?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása