A szerződés profanitása - avagy a banki kockázatkezelők tévedése
A szerződés szent. Kivéve amikor nem. Erről sokan elfelejtkeznek - pontosan azért mert a mindennapi életben elég ritka a szerződéses kötelezettségek egyoldalú felrúgása. Pedig gyakoribb mint gondolnánk. Ha nincs a szerződés mögött az azt kikényszerítő erő (mint például szuverén országok között) vagy ha a szerződést elvileg garantáló állam valamelyik szerződő fél befolyása alá kerül. Nos, akkor a szerződést nem lehet kikényszeríteni, legfeljebb újratárgyalni. És ehhez a ponthoz a lakossági devizahitelek miatt közelebb került Magyarország mint sokan gondolnák.
Általában a szerződés mögött ott áll az államhatalom. Ha egy bank jelzálogkölcsönt ad ügyfelének és az később nem tud fizetni, akkor a bank elárverezi a házat. Ha az ügyfél, aki ekkor már inkább adós, ellenáll, akkor a bírósággal és rendőrséggel - végső soron pedig a büntetés-végrehajtással - gyűlik meg a baja. Azaz az államhatalommal. (Természetesen a szerződésnek meg kell felelni egy sor tartalmi és formai elemnek, hogy végrehajtható legyen. Például nincs adósrabszolgaság, hiába is írná be a gyorshitelcsapat a szerződésbe.)
De vannak kivételek, amikor nincs senki a szerződés mögött. Az olajtermelő országok például rendszeresen újratárgyalják a kitermelési szerződéseket, ha az olajár jelentősen megemelkedik. Miután nem lehet hívni a nehézcirkálókat, ezért az olajtársaságok el is szoktak fogadni módosításokat. Persze lehet perelni külföldön, meg fenyegetni - de semmilyen állam nem tudja egyszerűen végrehajtatni a szerződést betű szerint, ha egy szuverén ország nem akarja azt figyelembe venni. (Néha persze nincs más megoldás mint pereskedni, ld H. Chavez működését.)
Tegyük hozzá, az újratárgyalás nem hozza jobb helyzetbe az adóst, ha az előrelátható. Érvényesíthető jelzálogjog nélkül nincs hitel, ugye. (Széchenyi Hitel c. munkája alapján azt gondolnánk, hogy ezt széles körben sikerült megérteni. Úgy másfélszáz évvel ezelőtt. Így van?) A nagy olajtársaságok pedig az árakban és a kondíciókban is érvényesítik, hogy mit is gondolnak a szerződés újratárgyalásának lehetőségéről. És sok helyen nem sikerül kitermelni az olajat, mert nincs olyan feltételrendszer ami mellett tisztességes cég üzletelni tudna.
Szóval a történet így zajlik: Ügyfél jelzáloghitelt kap és ha nem tud fizetni, akkor a pártatlan állam betartatja a szerződést. Igaz?
Igaz is meg nem is.
Ha Gipsz Jakab egymaga lesz fizetésképtelen, bizony így zajlik majd a végrehajtás. Ha viszont Gipsz úr félmillió másik lakástulajdonossal együtt válik fizetésképtelenné, akkor az állam nem lesz több "pártatlan". Mert akkor félmillió mérges szavazóval kell számolni.
És ilyenkor az államhatalom nem hajtja végre a szerződést. Esetleg módosításokat kényszerít ki a bankokból. (Persze ennek is van határa: a banki veszteségekből egy idő után a betétesek kifizetése lesz problémás, akik szintén mérges választókká tudnak változni viharos gyorsasággal...)
Más szavakkal: a bankrendszernek korlátozott képessége van, hogy a hitelezés kockázatait (például az árfolyamkockázatot) a lakosságra hárítsa át. Hiába vannak meg a szerződés formai korlátai, ha túl sok adós kerül miattuk bajba az politikai erő is lesz. Végrehajtás meg nem.
A fentiek azt is világossá teszik miért olyan "rendesek" most a bankok az adósokkal és próbálják halogatni a végrehajtást. Minden egyes újabb végrehajtás ugyanis a bankrendszer politikai pozícióját gyengíti.
(Nagyon zárójelben: Az államtól természetesen nemcsak a szerződés végrehajtása kapcsán, hanem szabályozó funkciójában is pártatlanságot várunk el. Jogosan várjuk el, de nem feltétlenül kapjuk meg. És fel lehet tenni a kérdést - amit itt és most nem teszek fel - hogy ezt a szerepét pártatlanul sikerült-e ellátni a múltban? Meg beszélni lobbikról és egyebekről...)
A végkövetkeztetés: A szerződés bizony szent. Kivéve, ha nem. Kivéve például, ha túl sok kockázatot sikerült az ügyfelekre hárítani és azok már túl nagy politikai súlyt képviselnek. Érdemes erre is gondolni a banki kockázatkezelés és az állami szabályozás alakítása során.
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
Általában a szerződés mögött ott áll az államhatalom. Ha egy bank jelzálogkölcsönt ad ügyfelének és az később nem tud fizetni, akkor a bank elárverezi a házat. Ha az ügyfél, aki ekkor már inkább adós, ellenáll, akkor a bírósággal és rendőrséggel - végső soron pedig a büntetés-végrehajtással - gyűlik meg a baja. Azaz az államhatalommal. (Természetesen a szerződésnek meg kell felelni egy sor tartalmi és formai elemnek, hogy végrehajtható legyen. Például nincs adósrabszolgaság, hiába is írná be a gyorshitelcsapat a szerződésbe.)
De vannak kivételek, amikor nincs senki a szerződés mögött. Az olajtermelő országok például rendszeresen újratárgyalják a kitermelési szerződéseket, ha az olajár jelentősen megemelkedik. Miután nem lehet hívni a nehézcirkálókat, ezért az olajtársaságok el is szoktak fogadni módosításokat. Persze lehet perelni külföldön, meg fenyegetni - de semmilyen állam nem tudja egyszerűen végrehajtatni a szerződést betű szerint, ha egy szuverén ország nem akarja azt figyelembe venni. (Néha persze nincs más megoldás mint pereskedni, ld H. Chavez működését.)
Tegyük hozzá, az újratárgyalás nem hozza jobb helyzetbe az adóst, ha az előrelátható. Érvényesíthető jelzálogjog nélkül nincs hitel, ugye. (Széchenyi Hitel c. munkája alapján azt gondolnánk, hogy ezt széles körben sikerült megérteni. Úgy másfélszáz évvel ezelőtt. Így van?) A nagy olajtársaságok pedig az árakban és a kondíciókban is érvényesítik, hogy mit is gondolnak a szerződés újratárgyalásának lehetőségéről. És sok helyen nem sikerül kitermelni az olajat, mert nincs olyan feltételrendszer ami mellett tisztességes cég üzletelni tudna.
Szóval a történet így zajlik: Ügyfél jelzáloghitelt kap és ha nem tud fizetni, akkor a pártatlan állam betartatja a szerződést. Igaz?
Igaz is meg nem is.
Ha Gipsz Jakab egymaga lesz fizetésképtelen, bizony így zajlik majd a végrehajtás. Ha viszont Gipsz úr félmillió másik lakástulajdonossal együtt válik fizetésképtelenné, akkor az állam nem lesz több "pártatlan". Mert akkor félmillió mérges szavazóval kell számolni.
És ilyenkor az államhatalom nem hajtja végre a szerződést. Esetleg módosításokat kényszerít ki a bankokból. (Persze ennek is van határa: a banki veszteségekből egy idő után a betétesek kifizetése lesz problémás, akik szintén mérges választókká tudnak változni viharos gyorsasággal...)
Más szavakkal: a bankrendszernek korlátozott képessége van, hogy a hitelezés kockázatait (például az árfolyamkockázatot) a lakosságra hárítsa át. Hiába vannak meg a szerződés formai korlátai, ha túl sok adós kerül miattuk bajba az politikai erő is lesz. Végrehajtás meg nem.
A fentiek azt is világossá teszik miért olyan "rendesek" most a bankok az adósokkal és próbálják halogatni a végrehajtást. Minden egyes újabb végrehajtás ugyanis a bankrendszer politikai pozícióját gyengíti.
(Nagyon zárójelben: Az államtól természetesen nemcsak a szerződés végrehajtása kapcsán, hanem szabályozó funkciójában is pártatlanságot várunk el. Jogosan várjuk el, de nem feltétlenül kapjuk meg. És fel lehet tenni a kérdést - amit itt és most nem teszek fel - hogy ezt a szerepét pártatlanul sikerült-e ellátni a múltban? Meg beszélni lobbikról és egyebekről...)
A végkövetkeztetés: A szerződés bizony szent. Kivéve, ha nem. Kivéve például, ha túl sok kockázatot sikerült az ügyfelekre hárítani és azok már túl nagy politikai súlyt képviselnek. Érdemes erre is gondolni a banki kockázatkezelés és az állami szabályozás alakítása során.
Címkék: gazdaság
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
4 megjegyzés:
Igen, és erre is igaz a régi mondás:
"Ha félmillióval tartozom a banknak, akkor szarban vagyok.
Ha nyolcvanötmilliárddal tartozom a banknak, akkor a bank van szarban".
A politika mellett ezt a "tömeghatást" is érdemes figyelembe venni...
Vakmacska:
Persze ez így van, de Mark Twain elég benne van a banki kockázatkezelők fejében. Láttak mondjuk szindikált szerződésen vitát, ahol a 80 százalékos részesedéssel rendelkező bank sokkal rosszal helyzetben volt mint a kisebb csapat...
Ami itt és most meglepő, hogy egyesével kis hitelekről van szó, ahol senki sem gondolná, hogy az adós át tudná tárgyalni a feltételeket. Közvetlenül nem is persze. De közvetve igen.
És nekem úgy tűnik, hogy ezt nem volt teljesen világos.
Majdnem elfelejtettem: jó példa a profanitásra a mai Wall Street Journal-ból, Kína:
Yhis week, China's State-Owned Assets Supervision and Administration Commission offered encouragement to some Chinese companies to challenge losses stemming from derivatives used to protect against sudden spikes in the price of fuel.
Some of China's biggest airlines and shippers lost hundreds of millions of dollars last year on derivative trades when the price of oil plunged. They are now seeking to claw back those losses.
Mondom én, általánosabb mint gondolnánk...
Gondolom egyértelmű, hogy honnan jön az etikai kódex:
A magatartáskódex nem jogszabály – bár információink szerint az MSZP-frakció törvényi szabályozást szeretett volna elérni – hanem egy önkéntes vállalás. Azokra a hitelezéssel foglalkozó pénzügyi szolgáltatókra vonatkozik, amelyek aláírják azt. A bankok csatlakozását az teszi majdnem biztossá, hogy az alá nem írók nevét közzéteszi majd a PSZÁF, ezzel is megbélyegezve őket. Persze nemcsak az aláírást, a betartást is próbálják garantálni: szeptember elején megerősítették a PSZÁF érdekvédelmi jogkörét, így a kódexet, illetve az annak szellemében átírt üzletszabályzatokat be nem tartókat szigorú, akár kétmilliárd forintos bírsággal is büntethetik.
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal