Racionális pánik?

Lehet racionális a pánik?

Nos, igen. Lehet.

Többen megjegyeztétek a pánikról szóló bejegyzés kapcsán, hogy néha bizony racionális részt venni a pánikban. Ez így van. Vannak racionális pánikok. Ritkák, de vannak.

Ebben a bejegyzésben arról írok, hogyan is alakulnak ki ezek a racionális pánikok – és miben különböznek az irracionális pániktól. És persze ennek kapcsán arról is, hogy miként is különbözik az optimális egyéni stratégia a kétfajta pánik kapcsán.

A racionális pánik jellemzője az erős pozitív visszacsatolás, egy önerősítő mechanizmus. A pánik ténye önmagában olyan valós változást indít be, amely utólag is racionalizálja a pánikot – és indokot ad mindenkinek, hogy pánikba essen.

A klasszikus racionális pánik példa a „bank run” esete, amikor a betétesek megrohanják a bankot. A pozitív visszacsatolás egyszerű: Ha mindenki egyszerre akarja kivenni a pénzét, még a legjobb bank is összeomlik – ezért aztán, ha mindenki más pánikol, érdemes nekünk is futni és idejekorán sorbaállni. Hátha azon szerencsések közé kerülünk, akik megkapják a pénzüket. Az a szép, hogy akkor is érdemes így tennünk, ha tökéletesen biztosak vagyunk a bank pénzügyi helyzetében. Mert ugye pont a pánik teszi ezt a pénzügyi helyzetet tarthatatlanná.

A példa klasszikus, olyannyira, hogy a megoldás is klasszikus: a betétbiztosítás. Ha minden betét biztosítva van, nem érdemes pánikolni, futni és sorban állni – mert az állam garantálja a betéteket. Az elméleten lehetne cizellálni a brit Northern Rock (és néhány más bank) biztosított betéteseinek pánikja kapcsán – de ezt a racionális pánikot értjük, és tudjuk kezelni.

Hasonló a hedge fund run esete. A kockázati alapok, hedge fund-ok, a pénzük egy kisebb részét likvid eszközökben tartják, de a zöm nagyobb hozamú, de csak nagyobb veszteséggel gyorsan pénzre váltható eszközökben van. Ha néhány befektető akar pénzhez jutni, az alap pénzzé teszi a likvid eszközöket és kifizeti őket. Ha minden befektető a pénzéhez akar jutni, akkor bizony jókora veszteségek lesznek a kevésbé likvid eszközök kényszerértékesítése miatt. Ismét, ha mindenki ki akarja venni a pénzét, érdemes nekünk is elől állni – hátha még a kényszerértékesítés előtt jutunk a pénzünkhöz.

Ezek racionális pánikok, amelyben mindenkinek érdemes részt venni, ha már egyszer elkezdődött. Vannak viszont nem racionális pánikok is, amelyekben nem érdemes részt venni – ha függetleníteni tudjuk magunkat a pánik mentalitástól.

Az irracionális pánikban szintén vad mozgások vannak – de nincs pozitív visszacsatolás. A pánik nem önbeteljesítő.

Hogyan is alakulhat ki ilyen irracionális pánik? Nézzük egy konkrét példát.

A csordaszellem (herding) egy jellemző oka az ilyen pániknak. A csordaszellem nem más, mint hogy a befektetéseket kezelők nagyon hasonló stratégiát követnek, és racionális megfontolások miatt nem mernek elszakadni a piactól, akarom mondani a nyájtól. Együtt egyszerre képesek eszközöket helytelenül akár alul- vagy felülárazni – legalábbis rövid távon, mert követik egymást. Miért is tennének így?

Nos, azért, mert az alapkezelőket (de még a hosszú távú nyugdíjpénztárak kezelőit is) nagyon rövid távon mérjük a piachoz. Fél évig talán túlélhető egy rosszabb hozam, hosszabb távon nem nagyon. Így aztán, aki a piac ellen téved, az nagyon egyedül találja magát – gyakran egy helyes kis papírdobozzal a kezében, amiben összegyűjtheti íróasztaláról a személyes tárgyait.

Julian Robertson esete a legjobb illusztráció a csordaszellem motivációjára. Mit érdemel az az alapkezelő, aki felfedezi, hogy a dotcom boom csak egy lufi és távolmarad az internetes részvényektől?

Nos, ha mérsékelten okos, és pár hónappal a kipukkadás előtt jön rá, akkor egy Ferrarit. Ha nagyon okos és egy évvel előtte felismeri – akkor inkább egy elbocsátó szép üzenetet, meg persze a helyes papírdobozt. Robertson például kénytelen volt bezárni a saját alapját, mert a befektetők elfordultak a rossz eredmények és az internetes részvények kihagyása miatt. Azóta csak a saját pénzét menedzseli.

Azaz a csordaszellem által generált irracionális pánik racionális a nagy befektetés-kezelőknek. Nekik követniük kell a piacot, főleg ha nem érzik biztonságosnak a munkahelyi pozíciójukat - vagy a befektetőik bizalmát. De nem racionális a kisbefektetőknek.

A csordaszellem által generált pánikban nem érdemes részt venni. A csordaszellem nagyon alul- vagy felülértékeltté tehet eszközöket, amelyektől a profik – kizárólag a rövid távú kockázat miatt – félnek. A kisbefektetőnek, mivel sokkal hosszabb távú a tervezési horizontja mint a befektetési alapkezelőnek, ilyenkor érdemes kockázatot vállalnia.

Kivételek persze vannak. Az a befektető, aki néhány hónapos, vagy akár egy éves időtávú megtakarításait a tőzsde közelébe viszi, az nyilván máshogy kell, hogy gondolkodjon. És valószínűleg inkább optimális eszközallokáción kellene gondolkodnia, nem azon, hogy mi is a pánik forrása… A másik kivétel a szuper-magabiztos piaci időzítő, aki meg akarja lovagolni a pánikot – és boldogan vesz felülértékelt eszközt (vagy ad el alulértékeltet). Ha megteszi megérdemli a Ferrarit, ha nem. Nos, akkor nem volt, nagyobb bolond nála.

A kérdés tehát az, hogy milyen típusú a pánik. Racionális pánik esetén nincs mese, nem is kell gondolkodni a fundamentumokon, hanem futni kell és pánikolni. Irracionális pánik esetén viszont nem kell kétségbeesni. Ilyenkor kell elgondolkodni a fundamentumokon. Nem csak venni, hanem elgondolkodni – mert lehet, hogy van az ársesésnek fundamentális oka is. Ha viszont nincs, akkor bizony lehet mögötte irracionális pánik. És persze lehetőség.

Visszatérve az előző bejegyzés gondolatához (don’t panic): Az elmúlt hónapban nem nagyon volt racionális pánik, nehéz volt látni a masszív pozitív visszacsatolásokat. Sok szempontból inkább irracionális pániknak tűntek az események. Így aztán nem is kellett pánikolni. Vagy mégis, kellett volna?

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása