Az olajkor vége

Az olajár csúcsokat dönt. Az elmúlt hónapokban elérte a tavalyi ár dupláját. Egy hordó olaj 140 dollár és tovább emelkedik. Komoly aggodalmak vannak az olajutánpótlással kapcsolatban és nem kevesen félnek attól, hogy az olajkor véget ér. Véget ér, mert az olajkitermelés elérte az abszolút csúcsát – és belátható időn belül elfogynak az olajkészletek. Az igazán lelkesek már látják is Mel „Mad Max” Gibsont roncsautók társaságában küzdeni a túlélésért…

Jogos ez az aggodalom?

Nos, így ebben a formában nem. Az olajkor véget fog ér, de jó eséllyel azelőtt mielőtt az olaj elfogyna. A kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő. A klasszikus idézet szerint:

The Stone Age did not end for lack of stone, and the Oil Age will end long before the world runs out of oil.

Paradox módon a jelenlegi hipermagas – és növekvő - olajár leginkább egy buborékra emlékeztet. Olyan buborékra, mint amit az internetes részvényeknél vagy a lakásáraknál láthattunk korábban. És ez a hipermagas olajár elindíthatja az olajkorszak végét – akkor is ha még bőven van olaj.

Hogyan is?

Kezdjük az elején a történetet, hogy megértsük hogyan működnek a piacok. Piaci verseny esetén egy termék vagy nyersanyag árát az utolsó előállított vagy kibányászott egység ára adja meg. A logika egyszerű: Az eladónak csak akkor adja el az utolsó hordó olajat, ha azon is keres legalább minimálisan.

Az olaj marginális kitermelési költsége 50 és 80 dollár között van jelenleg. Az olaj ára ennek jó kétszerese. Hogyan lehetséges ez?

Nos, az olajpiac egy kicsit bonyolultabb mint a mikroökonómia tankönyi piaca. Egyértelműen komoly alkupozíciója van néhány eladónak, mind néhány vevőnek. Volt ugye egy olajembargó meg néhány háború… Magas az állami beavatkozás, mind a kínálati oldalon (vigyázó szemeinket vethetjük Oroszországra vagy Venezuelára), mind a keresleti oldalon (ugye a jövedéki adókat nem kell bemutatni?). Ráadásul az olajat szállítani és finomítani kell, ami tovább komplikálja a piaci struktúrát. Végül, talán a legfontosabb elem, hogy az olajár kínálata és kereslete rövid távon rugalmatlan.

Az olajár esetében ez az utolsó tényező, a kereslet és kínálat rövid távú rugalmatlansága a kulcs. A klasszikus piaci alkalmazkodás hosszabb időt vesz igénybe. Hiába drágább az olaj, mint amennyibe egy új olajmező megnyitása kerülne, a kitermelés megindítására évekre van szükség. Azaz rövid távon az árak eltérhetnek az olaj határköltségétől.

És ha eltérhetnek el is térnek.

Az árak meglepően gyakran térnek el a fundamentumoktól, ezeket az eltéréseket nevezzük buborékoknak. Nézzünk csak néhány példát: A XVII. századi Hollandiában amszterdami belvárosi házakat adtak el egy jól sikerült tulipánhagymáért. Persze csak mielőtt a buborék kipukkadt volna. A déltengeri társaság részvényei is hihetetlen mértékben nőttek – mielőtt összeomlottak volna. Tegyük hozzá: még Isaac Newton-t is megtévesztették egy rossz befektetés erejéig. Az internet részvények száguldását és gyors összeomlását nyolcvan évvel azelőtt egy másik új technológia, a rádió már egyszer bemutatta. Végül, érdemes a lakásárak amerikai száguldására és összeomlására gondolni. (Legutóbb 15% felett volt az éves átlagos lakásárcsökkenés…)

Hogyan alakulnak ki ezek a buborékok?

Először is kell valamilyen kínálati vagy keresleti rugalmatlanság. Másodszor valós létező trendeket kell sokaknak félreérteni. Utána az irracionális árakat fenntartja az öngerjesztő félreértelmezés. Egy ideig.

A buborékok azonban egy idő után kipukkadnak. Egyrészt, a túl magas árak csökkentik a keresletet. A lakásárak esetében például az első lakásvásárlókat egyre több helyen árazta ki a piac – egyszerűen nem tudták megengedni maguknak a vásárlást. Az olajár esetében is zajlik ez: A benzinzabáló SUV eladások zuhannak mint egy nehéz kő – a Ford esetében az előző évi felére estek vissza az eladások. Forradalmian új technológiák is alakulnak, mint amilyen az elektromos hálózatról üzemeltethető (azaz szénnel és nukleáris energiával is működtethető) Chevy Volt. És a kereslet nemcsak az autók terén csökken: A termelési struktúra alakul át, hatékonyabbá válik a logisztika, csökken a szállítási olajfelhasználása. Hasonlóan javul az energiafelhasználás korszerűbb gépek és a hőszigetelő beruházások révén.

A buborékokat a másik oldalról a kínálat növekedése pukkasztja ki. Az amerikai házárakat például most az eladatlan házak tömege nyomja le: A magas árakra logikus reakció az újabb házak, lakások építése – egészen addig amíg az árak szárnyalnak. Az olaj esetében ez nemcsak a meglevő források jobb hatékonyabb kihasználását és esetleg újabb olajmezők felfedezését jelenti. Új forrásokra is van lehetőség: A brazil etanol már most versenyképes. Olajhomokból kinyerhető kőolaj több van Észak Amerikában mint amennyi kőolajat eddig összesen a világos kitermeltünk.

Az olajár esetében különösen szerencsések vagyunk, mert egyszer már láthattunk egy visszaesést az olajtermelésben. A hetvenes évek végén, a második olajválság idején rekordmagasságúra nőtt az olajár. A világgazdaság recesszióban süllyedt, de drámai mértékben növelte az energiahatékonyságát. A korábban meredeken emelkedő olajfogyasztás megtört, sőt kifejezetten csökkent. A kilencvenes évek elejéig nem érte el a hetvenes évek csúcsát (ahogy az EIA adatai és grafikonja mutatják). Pontosan azok a keresletszűkítő és kínálatbővítő hatások működtek mint amikről fentebb szó volt.

Igazán érdekes módon teljesen hasonló félelmeket fogalmazott meg a Római Klub az olajtartalékok kimerüléséről a hetvenes években, mint most a peak oil elmélet… Az olaj nem fogyott ki, sőt még az ára is hosszú időre csökkent. Így lesz ez most is?

Nehéz megmondani. Sok jel mutat arra, hogy egy újabb buborékkal állunk szemben. Nem véletlenül aggódnak a szaúdiak a magas olajár miatt: Ha elkezdődik a kereslet megsemmisülése ki tudja hol áll meg?

Paradox módon van esély arra, hogy az olajkorszak úgy ér véget mint kő- vagy a szénkorszak. Úgy hogy marad olaj a földben, de már messze nem olyan fontos mint egykor volt.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása