A Birodalom mégis jó?

Tölgy írását a birodalomról és arról, hogy mi veszett el Magyarországon az elmúlt száz évben nagyon érdemes elolvasni:

11918 előtt volt valami Magyarországon, amihez érdemes volt asszimilálódni, volt a korabeli magyar államban és politikai osztályban valami nagyszerű, vonzó, amit nem lehetett pénzzel megszerezni, csak beolvadással eltanulni.

Mi is volt ez? Tölgy szerint nem más mint a birodalmi eszme:

A Birodalom a béke, civilizáció és jólét fenntartása sokféle ember között és sokféle ember számára, változatos körülmények között, a homogenitás előfeltételezése vagy kierőszakolása nélkül. És nem civilizátorkodás. Igaz, nem ígéri a demokrácia csodafegyverét, a participációt, de mindenki jó alattvaló, aki a törvényt betartja, vallásra, fajra, vagyonra való tekintet nélkül.

Ez az eszme szerinte a középkori Magyar Királyságban a Szent Korona tan révén jelent meg:

A fent elmondottak – egy a sokféleségre is tekintő, de mégis egységes rend fenntartása: e pluribus unum – a Birodalom lényege: a Szent Korona-tan. A kormányzás valódi művészete a kettő – univerzalitás és pluralitás – összeegyeztetése az egyes intézményekben és döntésekben. A Birodalom gyakorlata eltér a klímától, lakosoktól, szokásoktól függően. Nincs egységes politikája, és nem is törekszik erre.

Az írás kétségtelen alapja a Római Birodalom, amire az európai civilizációban jó ezer évig félelemmel vegyes tisztelettel tekintettünk. (Ugye a manapság gyakran használt reform szó is ezt a középkori tiszteletet mutatja: re-formare visszaállítani valamit, ami korábban jó volt és elromlott. Nem valami gyanús újat kitalálgatni. Konzervatív idők.)

De más is az eszembe jut, amire Tölgy nem utal itt: az Egyesült Államok. Nem birodalom ebből a szempontból Amerika? Nem birodalmi eszmény a város a hegyen? (Az e pluribus unum sokat segít ebben a meglátásban.) Hasonlóan nagy kérdés, hogy nem birodalom az Európai Unió? Nem vagyunk-e más most is tagjai egy új Birodalomnak – egy Modern Rómának?

Ebben a kontextusban sajnos egyértelmű a következtetés, hogy Magyarország, mi magyarok elvesztettük saját birodalmunkat. Elvesztettük talán még a dualizmus előtt is (ha a nacionalista közhangulatra gondolunk), de Trianonban egészen biztosan:

A mai Magyarország azonban csak egy vacak kis nemzetállam a többi közt, semmi különössége, érdeme, nagysága nincs. Sem hatalma, sem katonái, sem gazdasága, sem közgazdászai (akik évtizedek óta olyan büszkén aggatták magukra a „térségben élenjáró” címkét) nem jobbak a szomszédokénál. Kultúrfölény, ha volt is, elszállt. Ami jó Magyarországon, azt fillérekért meg lehet szerezni belőle. Ezt pedig felerősítette a „Merjünk kicsik lenni!” posztkommunista igénytelensége.

Ez részben igaz, egészen biztosan nincs Magyar Birodalom. De baj ez? Nem lehetünk különlegesek, érdekesek és sikeresek ezen kívül? Lehetünk teljes jogú tagja az Európai Birodalomnak, akarom mondani Uniónak. Vagy lehetünk kicsi, sikeres ország mint amilyen Svájc, Korea vagy éppen Szingapúr

Nem kicsinek kell lennünk vagy nagynak – hanem jónak. Olyan országnak vagy népnek, amely jogosan büszke magára. Nem a száma vagy kiterjedése, hanem belső minősége alapján. Történelmi példával: lehetünk Athén, ha Róma nem is.

Lehetünk büszkék és boldogak a saját birodalmunk nélkül is. Szerintem.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása