Egy betiltott melegfelvonulás margójára
A szólásszabadság mellett nem lehet úgy érvelni, hogy csak a saját szólásunk, csak a saját véleményünk, csak a saját igazságunk hirdetésének szabadsága mellett érvelünk. A szólásszabadság ott kezdődik, hogy nekünk nem tetsző véleményeket is engedünk érvényesülni. Hasonlóan a gyülekezés szabadsága sem csak a baráti körünkre és a velünk egy ütemre lépő közösségre terjed ki. A szabadság ott kezdődik, ha a nekünk nem tetsző véleményeket is hajlandó vagyunk eltűrni. Engedjük elmondani ezeket a véleményeket. Engedjük felvonulni vagy éppen tiltakozni a képviselőiket.
Ezért tiltakozom a melegfelvonulás betiltása ellen.
Tiltakozom, noha nem mennék el a melegfelvonulásra. Ugyanazért, amiért nem mennék el a Budapest parádéra sem. Nem vonz a proletártempó és az olcsó exhibicionizmus. Sőt, alapvetően károsnak tartom a felvonulást a melegek megítélésére. (Ugyan kit győzne meg a hívők – itthon egyébként oly sajnálatosan gyakori - gyalázása a melegek elfogadásáról?) Meleg barátaimat ismerve: a melegfelvonulás legalább annyira hibás és rossz képet ad a homoszexuálisokról, mint a Budapest parádé a heteroszexuálisokról. Az utcai rendezvények az exhibicionista, kevéssé (vagy nagyon kevéssé) vállalható kisebbséget vonzzák – és mutatják be.
Tradicionális konzervatívként sok kérdésben nem is értek egyet a felvonulás néhány szervezőjével. Nagyon nem tetszik például a gyermekek etikátlan felhasználása a felvonulás hirdetésében – főként néhány felvonuló tavalyi produkciójának a tükrében. Továbbá Sólyom Lászlóval együtt úgy gondolom, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Nem tartom helyesnek a társadalom alapvető intézményeinek (mint például a család) voluntarista és politikailag korrekt átírását. Maradi vagyok.
De az egyet nem értés nem jelenti a megértés hiányát. Megértem, ha egy meleg pár megfelelő jogi keretet szeretne biztosítani az együttélésüknek. Nagyon megértem, ha kórházba kerülve az életük utolsó óráit szeretnék - mint hozzátartozók – együtt tölteni. Megértem az érzéseiket.
De a legfontosabb: Nem számít, hogy mit gondolok a felvonulásról, a melegekről, mennyire tetszik vagy nem tetszik. Mindettől teljesen függetlenül a felvonulást engedélyezni kell. Ha nem tetszik valami, meg fogom mondani – nem ostoba politikailag korrekt klisékbe osztva, hanem egyenesen és világosan. Ha a felvonulás törvénysértésbe torkollik, akkor a rendfenntartó szerveknek arányosan, de határozottan fel kell lépnie. De egyelőre a szervezőknek és a melegeknek van igaza: A felvonulást nem szabad betiltani.
Őszintén hiszek a szólásszabadságban. Őszintén hasznosnak gondolom, ha a polgárok szabadon, fizikai fenyegetés (adott esetben hatósági bántalmazás veszélye) nélkül összegyűlhetnek a köztereinken. És – a hazai liberalizmus zászlóshajóitól eltérően - nemcsak akkor, ha nekem tetsző véleményekről van szó…
Címkék: társadalom
[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása
6 megjegyzés:
egyetértünk:)
ott a pont! :)
Köszönöm. Azóta engedélyezte is a BRFK a felvonulást. Ez így jó:)
Ha tisztességes felvonulást tarta(ná)nak, akkor részemről oké a felvonulás. De - ahogy írtad is - ez egy "olcsó exhibicionizmus" és szvsz még abból is a rosszabb fajta.
"Tradicionális konzervatívként" ezt nem érzed önellentmondásnak?
Üdv: Czelder Orbán
Orbán: Nem érzem ellentmondásnak. Nem a felvonulást - vagy a felvonulok politikai ügyét - támogatom, hanem a BRFK engedély-megtagadásával nem értek egyet. A szólás- és vélemény-nyilvánítás szabadsága mellett érveltem.
Emellett meg érvelhet egy tradicionális konzervatív, nem?
"A szólás- és vélemény-nyilvánítás szabadsága mellett érveltem."
Én nem is ezt vitattam, hanem azt, hogy célszerű-e olyankor is engedélyezni egy ilyen tüntetést, ha a "tisztelt" tüntetők nem képesek szalonképesen megnyilvánulni és egy tisztességes tüntetést megtartani.
Persze tudom, politikai ügyet csinálnak belőle rendszeresen, de én ettől elvonatkoztatva is azt mondom: NE tüntessenek!
Üdv: Czelder Orbán
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal