Sticks and stones

Sokan úgy gondolják, hogy szavakkal össze lehet embereket törni. Legtöbbjük a iskolaköteles korban van és a betűk ismerete mellett a másoktól független önértékelést tanulja. Velük semmi gond nincs, fel fognak nőni. Néhányan azonban - ha nem is önértékelésüket és pszichés állapotukat tekintve, de legalábbis korukat nézve - felnőttek. Nos, attól tartok ők nem fognak tényleg felnőni. Szeretnének cenzúrát játszani, afféle hárshegyi Napóleonként igazgatni a világot.

Sajnos, ezek az emberek nemcsak a világegyetem korlátlannak tűnő változatosságához járulnak hozzá (mert ugye minden hülye a saját módján hülye, míg a normálisak elég egyformán normálisak). Hanem törvényt is alkotnak. És ez egy kicsit veszélyes.

Az angol mondás „Sticks and stones may break my bones (but words will never hurt me)” nagyjából annyit jelent: Mondhatsz, amit akarsz, szavakkal nekem ugyan nem árthatsz. És ez nem egy rossz mondás.

Természetesen a formálódó önértékelésű gyermekek vagy akár tinédzserek ezt nem így látják. A beilleszkedés vágya ekkor olyan erős, hogy akár egy öltözködési kritika is komoly érzelmi és/vagy vagyoni károkat okozhat.

Ez a fajta iskolás túlérzékenység veszik el a felnőtté válás során. Megtanulunk önállóan gondolkodni – ahelyett, hogy véletlenszerű csoportok (mondjuk osztálytársak) véleménye alapján alakítsuk ki az önképünket. Ezért aztán felnőtt emberek esetében kevésbé vagyok megértő a fejletlen önértékeléssel és az ellenvélemények üldözésével kapcsolatban. Az ország vezetésére hivatott politikusok esetében pedig károsnak gondolom ezeket a hiányosságokat, mégha oly ékesszólóan is fejeződik ki:

Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzettel, vagy a lakosság egyes csoportjaival, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporttal kapcsolatban olyan kifejezést használ, vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a csoport tagjainak becsületét csorbítsa, avagy emberi méltóságát megsértse, vétséget követ el.

A gyűlöletbeszéd vétségként való büntetőjogi szabályozása egyszerre veszélyes a szólásszabadságra és veszélytelen a tényleges gyűlöletkeltőkkel szemben. Első áldozata a magyar nemzetet vérig sértő Ady Endre lesz poszthumusz. Ehhez és a nyilván rasszista Egri Csillagok betiltásához – és gondolom a könyvek ilyenkor kötelező égetéséhez – csak gratulálni tudok a kedves cenzorainknak.

Ami igazán viccessé teszi ezt a kutyakomédiát, az az a tapasztalat, amit a rágalmazás büntetése kapcsán szerezhettünk. Az egyéni méltóság jogának kicsit túlzott törvényi védelme megölte a tényfeltárást a komoly médiában, de a szélsőségeseket egy másodpercre sem tartotta vissza akármilyen személyes adat (és/vagy hazugság) publikálásától. Az pedig, hogy ez összefüggne a korrupciós indexben levő helyünk romlásával, nyilván rágalom (2001: 31, 2007: 39).

Nos, most jó eséllyel hasonlót fogunk látni a vélemény-nyilvánítással kapcsolatban. Lehet majd bírósági patika-mérlegen méricskélni, a jobbító kritika erős szavait a nem éppen jobbító kritika erős szavaival szemben. Ez irodalomtörténetileg kétségkívül érdekes próbálkozás, de sajnos világos az eredménye: A mérsékeltek perelése és eltűnése. Meg persze a szélsőségesek mártír-póza és gúnyos vigyora: Tiltsátok akkor be Ady Endrét!

Ezt akarjuk?

A kormánypárt padsoraiból dübörgő igenek ellenére ez kérem egy költői kérdés volt. És a válasz: nem. Csak, ha nem lett volna világos.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása