Különutak

Az észtek úgy döntöttek, nem várják meg, amíg az ún. “közös európai politika” rendezi a kérdést, és szerdán vízummentességi megállapotást írtak alá az Egyesült Államokkal. Európai Bizottság erre némiképp bepöccent, és rosszallóan nézett az észtekre: minek nektek rohanni különalkukat kötni, megtörve az egységes európai fellépést, és rontani az EU alkupozícióit.

A szóban forgó kedvezményt jobb lenne részleges vízummentességnek nevezni: a lényege az, hogy a turistáknak vagy üzleti céllal utazóknak nem kell B-1/2 vízumot szerezni előzetesen a legközelebbi amerikai nagykövetségen, hanem az amerikai határőr belépéskor szűri meg a beutazókat (és természetesen visszafordítja azt, akiről lerí, hogy utazásának célja nem fér bele a fenti kategóriákba). Tanuláshoz, munkavállaláshoz és egyéb tevékenységekhez továbbra is rendelkezni kell a szükséges speciális vízumokkal minden külföldinek, ez alól a “vízummentes” országok sem kivételek. Mivel az utazók nagy részének elég a turistavízum, egy ilyen egyezmény előnye, hogy felesleges utánajárástól kíméli meg az érintett utazókat: Magyarország is készül hasonlót aláírni.

Természetesen amikor az USA valamilyen kedvezményt ad, saját céljai érdekében teszi: ez lehet egy kis goodwill felhalmozása a másik országban, vagy valamilyen konkrét ellentételezés, például biztonságpolitikai célok érvényesítése. Quid pro quo, a külpolitika már csak így szokott működni.

Az Európai Bizottság rosszallása abból fakad, hogy azt gondolja, jobb alkupozíciót lehetne elérni, ha az EU tagállamai együtt lépnének fel. Ez valószínűleg igaz, és szükség is lenne rá, különösen például a légi utasok személyes adatainak kezeléséről szóló szabályok terén, ahol az európai szabályok szigorúbbak, de ezt jelenleg az EU nem tudja érvényesíteni az USA-val szemben. Azonban az, hogy az EU egységesen lépjen fel mondjuk vízummentességi ügyben, inkább a távoli jövőben képzelhető el, mint most: a régi tagállamoknak (Görögország kivételével) már megvan a vízummentesség, és némileg érthető az új tagállamok szkepticizmusa abban a tekintetben, hogy a régiek hajlandók áldozatot hozni azért, hogy az újaknak is meglegyen.

Gondoljunk például az agrártámogatások ügyére, ahol világossá vált, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, és az új tagállamoknak elég a támogatás negyede. Természetesen lehet mondani, hogy ez egy racionális politikai alku eredménye volt, és tessék ennek is örülni. Valóban. Csak el kellene dönteni, hogy az EU nem több, mint egy nagy szabadpiac, kifinomult intézményi mechanizmusokkal, amelyek pillanatnyilag előnyös ad hoc alkuk létrehozására szolgálnak, vagy valódi közösség, amelynek tagjaitól elvárható, hogy közösségként lépjenek is fel. Mindkét alternatíva védhető, csak az nem, hogy egyes tagországok az elsőnek megfelelően cselekszenek, amikor érdekük úgy kívánja, aztán a másodikat kérik számon a többiektől.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása