Kell reform?

Igen. Kell. Átfogó reform kell – a nyugdíjrendszerben, az egészségügyben, a szociálpolitikában (a.ka. segélyezés) és az oktatásban is. Egyebek között.

De ez ennyire azért nem egyszerű. Nincs semmiféle „Reform vagy Halál!” (bocs Fidel).

Nem kell reform ahhoz, hogy lényegesen jobban éljünk, lényegesen jobb minőségű (egészségügyi vagy oktatási) szolgáltatásokat kapjunk. Ezt sokan elfelejtik. Sokan szándékosan elfelejtik. Elsősorban a magyar liberális közgondolkodóknál láthatunk furcsa piaci messiásvárást: Romboljuk le, alkossunk újat és akkor majd minden jobb lesz. Anélkül meg semmi sem lesz,

A világ nem ennyire bináris. A józan ész önmagában – mindenféle reformok nélkül - is elég lenne; csak éppen hiánycikk a magyar közpolitikában. Surányi György szavaival:

Tulajdonképpen egy nagyon egyszerű, ha tetszik, primitív dolgot szeretnék állítani. Magyarországon - ugyanúgy, mint az 50-60-as, 70-80-as években - a 90-es évek végétől, vagy mondjuk inkább úgy, hogy 2001-től 2006-ig a józan ész hiányzott a gazdaságpolitikából. Az a józan ész, ami nélkül akármilyen rendszer-átalakítások mennek is végbe egy adott országban, az adott ország gazdasági, társadalmi értelemben csődközelbe kerülhet. Vegyünk néhány példát: mi köze van a nagy reformokhoz annak, hogy két lépésben 60 százalékkal emeli egy ország a minimálbért 12 hónap alatt? Mi köze van ahhoz, hogy egy olyan lakástámogatási rendszert vezet be, amely a végkifejletben már a nemzeti össztermék egy százalékában szubvencionálja a felső középosztályt? Mi köze van a reformoknak ahhoz, hogy két lépésben; először 20 százalékkal, majd 2002-t követően 50 százalékkal emel béreket mindenfajta előfeltétel nélkül? Mi köze van ahhoz a reformok hiányának, hogy eltörlik a minimálbérek adóját, miközben mindenki tudja, hogy a minimálbéresek kétharmada adókerülő? Mi köze van ahhoz a reformok hiányának vagy a gazdasági problémáknak, hogy a fix egészségügyi járulékot eltörlik vagy leviszik, amivel megint csak egy súlyos elosztási hiányt képeznek. Mi köze van a reformok hiányához annak, hogy álmot lát egy kormány, és januárban leviszi a hozzáadott érték adóját, majd júliusban felemeli? Mi köze van ahhoz, hogy súlyos fiskális helyzetben leviszi a különböző személyi, jövedelem- és profitadókat? Ezekhez a világon semmiféle reformra nincs szükség. Továbbmegyek. Autópálya-építés. Természetesen szükség van autópályára, de az nem reformkérdés, hogy ha lehet, akkor ne kerüljön 40 százalékkal többe, mint ami a ráfordítások által indokolt volna. Ezeknek semmi közük a reformokhoz, és amikor ezekután a megszorítások elkerülhetetlenné válnak, akkor megint visszatérünk arra a dilemmára, hogy a nagy rendszereknek menjünk neki, a nagy rendszerek átalakítását próbáljuk elkezdeni, miközben súlyos megszorításokat kell végrehajtani, mert egész egyszerűen a józan ész, a felelős magatartás éveken keresztül hiányzik a gazdaságpolitika alakítói részéről, vagy ha tetszik, a politikai elit teljes felelőtlenségéről van szó.

A cikk a nyár közepéről származik, de a meglátás most is aktuális. (Mondjuk a 2006-os cezúra nem tűnik olyan hűdenagyon élesnek…) Egy sor nemzetközi példa van az átfogó reformok nélkül bekövetkező sikerre: Nézzek csak meg a kicsiny, de gazdag Szlovéniát.

De még egy gondolatnak itt a helye még: Igenis összefügg a reformok elfogadása és a közpolitikai felelősség. Ha a közpolitikai és politikai elit teljes mértékben felelőtlen, akkor ne csodálkozzunk, ha az adófizetők nem akarják a még úgy-ahogy működő rendszereket rájuk bírni. Persze lehet mutogatni, mint ahogy a messiásváró figurák szoktak, az ostoba kádári népre – de kérem reformügyileg a legelszántabb montanai libertariánus sem merne bízni egy ilyen csapatban.

A politikai elit felelőtlensége miatt tökéletesen megértem azokat a magyar adófizetőket, akik bármilyen – mégoly racionális - reform ellen is tiltakoznak. Vegyük például az egészségügyet. Én ugyan nem tartom ördöginek a magántőkét az egészségügyben, sőt:

Összefoglalva, komoly indokai vannak, hogy az egészségügyben ne működjön a piac. Hasonló indokok mint amik a biztosítási piac, a taxik és az autószerelők piaca ellen szólnak. De mint láttuk ezek a problémák kezelhetők. Miután nem akarjuk államosítani a kötelező biztosítást, a taxi-szolgáltatásokat és az autószerelő-műhelyeket, semmi okunk nincs arra, hogy feltétlenül állami kézben tartsuk a magyar egészségügyet.

A népszavazás – és a gagyi Sicko film - kapcsán is a politikai lózungok helyett (magán- vagy állami) a szakmai kérdéseket emeltem ki (szabályozás minősége):

Az egészségügyi rendszerek a fenti problémákra keresik a választ. Az általános probléma leírásából világos, hogy nem könyvtári kölcsönzésről van szó, de nem is olyan drámai az eltérés mondjuk az autóbiztosítástól. Talán az is világos, hogy nem egyértelműen jobb az állam mint a piac vagy fordítva. A fentebb részletesen elemzett négy fő probléma bármilyen piaci versenyből ki tudja hozni a legrosszabbat. Biztosítók, biztosítottak és orvosok egyaránt kijátszhatják a rosszul szabályozott rendszert. De a piaci kudarc lehetőségéből nem következik az állami beavatkozás megváltó volta sem. Ezeregy módon lehet az állam még kevésbé hatékony mint a piac; piaci kudarc ide vagy oda. Abszolút kulcs tehát a szabályozás átgondoltsága és minősége – és a szabályozás érvényesítése a mindennapokban.

A magyar egészségügyi vitában is érdemes lenne a lényegi kérdésre koncentrálni és elszakadni a Sicko érzelmi fekete-fehér világától. Ha az úgynevezett egészségügyi reformról beszélünk érdemes megkérdezni, hogy javítja a fenti négy alapprobléma megoldását. Melyik intézkedés melyik probléma megoldását segíti elő? Átgondoltak a szabályozások? Mennyire számszerűsíthetőek a pozitív hatások? Lesz elég erős szabályozó hatóság, amely fel mer állni a lobbikkal szemben és képes megteremteni a szabályozott versenyt? Megvan a társadalmi támogatottság egy stabil rendszer kialakításához?

Talán a fentiekből világos: személy szerint piaci reformokat akarok. Ezeregy ok miatt: de emeljük ki itt az igazságosságot és a hatékonyságot. De a masszív szakmai és közpolitikai felelőtlenséget és inkompetenciát elnézve megértem, ha a választópolgár nemet mond. Ha nem bízunk az orvosban, nem akarunk operációt. Ha nem bízunk a kormányzatban, nem akarunk reformot. Bízunk benne?

Ez itt a kulcskérdés. Ezt a közbizalmat kellene helyreállítani. Mondjuk első körben a mélyreható felelőtlenség visszafogásával. Olcsóbb autópálya-építés jó kezdett lenne. Mert nem az egyszerű emberekkel van a gond, bármennyire is nyomatja néhány reform-fetisiszta a kádárista nép szöveget. Hanem…

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása