Felvilágosodás, kognitív disszonancia és a nem-emberek

Összefügg a felvilágosodás a rasszizmussal? Hogyan vezethet az emberi egyenlőség eszménye az emberség megtagadásához, a legrosszabb rasszizmushoz? Mi a hasonlóság a tizennyolcadik századi fekete rabszolgák és a modern magzatok megítélése között?

Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre keresek választ. A következő egyszerű elméletet vázolom fel: A felvilágosodás óta a közgondolkodás szerves része az emberi egyenlőség. Azonban vannak, akiket nem kezelünk egyenlően a gyakorlatban, például a fekete rabszolgákat a tizennyolcadik században. Ez kognitív disszonancia: feszültség az elvek és a gyakorlat között. Egyik lehetséges feloldása az „ember” definíciójának alkalmas szűkítése – és a rasszizmus elfogadása. Hasonló helyzetben vannak a modern kori magzatok és hasonló a modern kori válasz is: A magzat nem ember. Az írás célja megmutatni, hogyan hozhat az emberi jogok magasztos eszménye kiszolgáltatott embereket még rosszabb helyzetbe - emberségük megtagadásával.

A Wikipédia szerint a kognitív disszonancia „alapgondolata, hogy mikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk.” Máshogyan gondolkodunk egy autóról miután megvettük. A vásárlás előtt igyekszünk a lehető legtöbb információt megszerezni. A vásárlás után nem vesszük figyelembe a negatív információkat – hiszen az megkérdőjelezné a döntésünk helyességét.

Ez a kognitív disszonancia, kombinálva a felvilágosodás emberi egyenlőségének eszményével, egyenes út a rasszizmushoz. Az alapgondolatot Thomas Sowell írja le új könyvében: A rabszolgatartás intézménye előbb volt jelen mint a rasszizmus, és eredetileg nem volt szükséges a rabszolgatartáshoz semmilyen rasszista emberfelfogásra. Például a rómaiak rabszolgatartása mögött semmilyen rasszista kép nem volt, a rabszolgaság egy jogi állapot volt. (A rómaiak egészen elképesztő jogtiszteletére jellemző, hogy a vérségi köteléket is hajlandóak voltak jogilag definiálni, gondoljunk csak az adoptálás elfogadására.)

A változás a felvilágosodás, elsősorban és az emberi egyenlőség intellektuális elfogadásával változott meg. Feszültség, kognitív disszonancia keletkezett a gyakorlat és a magasztos gondolatok között. Nyilvánvaló nehéz az emberek egyenlőségéről és a rabszolgatartás helyességéről ugyanabban a dokumentumban megemlékezni. (Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és az Alkotmány szövegezése jó példa ezekre a nehézségekre.)

A kognitív disszonanciát háromféleképpen lehet feloldani:

1. Konzisztensen, a gyakorlat mentén: Megváltoztatjuk az elméletet, azaz kidobjuk az emberi egyenlőség eszményét. A déli államok eljutottak ide a polgárháború alatt.
2. Konzisztensen, az elvek mentén: Megváltoztatjuk a gyakorlatot, azaz felszámoljuk a rabszolgatartást. Ezt elsősorban a keresztény fundamentalista abolicionisták képviselték, akik szerint ha valami helytelen (értsd bűnös), akkor azt fel kell számolni – még akkor is, ha nem túl praktikus.
3. Praktikusan, az okos lány mintájára: Megváltoztatjuk az ember definícióját, azaz feltaláljuk a rasszizmust. Ez a legegyszerűbb út, és nyilván ezzel próbálkoztak a felvilágosodott rabszolgatartók először. Mert ugye, ha a feketék nem emberek, akkor nem sérül az emberi egyenlőség elve a rabszolgatartás kapcsán. Megmarad a kecske és a káposzta is.
   

A harmadik, praktikus út választása révén jutunk el a felvilágosodás nagyszerű gondolataitól a feketék emberségének a megkérdőjelezéséig.

Hasonló a modern világban a magzatok kérdése - és hasonló a praktikus válasz is a kognitív disszonanciára. Az abortuszra praktikus szükség van és volt. Ez sokáig nem okozott erkölcsi problémát: A rómaiak (kedvenc jogállampolgáraink) például szent magántulajdonként tekintettek a gyermekekre. Azaz a tulajdonos akkor és azt csinált velük, amit akart. Ha megölte, akár a tizenéves gyermeket is, nem volt jogi probléma. Az ő gyereke, az ő döntése. Nos, itt nyilván nem probléma az abortusz sem.

A felvilágosodás, az emberi jogok elfogadása viszont ugyanolyan kognitív disszonanciához vezet mint a rabszolgatartás. Egyfelől a végletekig védjük a gyermekek emberi jogait (ha kell felelősségre vonva a szülőt). Másfelől, pontosan az emberi jogok miatt kénytelenek vagyunk a magzatokat (vagy egy csoportjukat) nem-embernek tekinteni - mivel csak így tekinthetünk el „emberi” jogaiktól..

Az amerikai szabályozás, ahol a legélesebb a vita, mutatja ezt a kettősséget a legélesebben: A nem megszületett baba magzat, azaz nem-ember. Bármit meg lehet vele tenni. A megszületett baba ember, jogokkal. A kettő közti jogi különbség megmagyarázza ezt is (csak rajzok, a felesleges sokkolás elkerülésére):

Összefoglalóan, az írás célja az elgondolkodtatás volt. Az írás nem foglal állást sem a rabszolgatartás, sem az abortusz ügyében – és egyáltalán nem célja bármilyen közpolitikai döntés befolyásolása. Különösképpen nem cél a magyar abortusz szabályozás praktikus vonzatain elgondolkodni.

A cél annak bemutatása, hogy a magasztos eszmék, mint például az emberi jogok, a gyakorlatban visszaüthetnek; és pontosan azokat hozhatják rosszabb helyzetbe, akik a leginkább rászorulnának a védelemre. Gondoljunk erre is, amikor ezekről a magasztos eszmékről, az emberi jogokról hallunk.

[+/-] A teljes bejegyzés megjelenítése ill. összecsukása